Közélet

Bakancsra fel! – kiállítás és állásbörze az egyetemen

2013-11-26 14:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bakancsra_fel_131126_ja.jpg

Fegyverek, golyóálló mellények és még számos érdekesség várta az érdeklődőket az első alkalommal megrendezett honvédelmi kiállításon és állásbörzén, melyet kedden nyitottak meg a Miskolci Egyetemen. A fegyveres testületeken túl a katasztrófavédelem is képviseltette magát a rendezvényen. A bemutató eseményt a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Alapítvány szervezte, amelynek katonai pavilonja további egy héten át tekinthető meg az egyetemen.

Bakancsra fel! – ez volt a jelszava annak a kiállítással egybekötött állásbörzének, amely kedd reggel nyílt meg a Miskolci Egyetem üvegcsarnokában. A rendezvényre azokat az egyetemistákat várták, akik elhivatottságot éreznek a honvédelem iránt. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora a megnyitó alkalmával úgy fogalmazott, „a hazáját szerető és tisztelő társadalom léte megítélésem szerint minden országban a fennmaradás záloga”.

bakancsra_fel_131126_ja_7.jpg

– Természetes, hogy Magyarországon is szükség van az ifjúság körében a hazafias nevelésre, szükség van a hazánk történelmét, múltját jól ismerő fiatalságra. Olyan fiatalságra, amelyet a hazaszeretet éltet – fogalmazott a felsőoktatási intézmény első embere. Torma András kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség miskolci katonai igazgatási és érdekvédelmi irodája és a Miskolci Egyetem közötti együttműködés az utóbbi időben elmélyült és országosan is példaértékűvé vált.



Borbíró Zoltán, védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár elmondta, egyre több olyan lehetőség adódik, ahol az érdeklődők találkozhatnak a katonaélettel, kipróbálhatják magukat – ilyenek a honvédelmi kötelék különféle rendezvényei és az egyes alakulatok nyíltnapjai, melyek mind-mind jó alkalmat kínálnak az érdeklődők számára. A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy mintegy 3 és fél ezelőtt megkezdték a Magyar Honvédség megújítását. „A cél az, hogy egy minden értelemben vett modern hadsereget hozzunk létre”.
– Honvédnek lenni ma biztos kenyér, különösen azok számára, akik hivatásosként szolgálnak – hangsúlyozta Borbíró Zoltán. Hozzátette, „aki honvédnek jelentkezik, attól azt várjuk, hogy jó, nagyon jó katona legyen”. Ehhez „csupán” annyi szükségeltetik a helyettes államtitkár elmondása szerint, hogy „valaki nagyon jó katona akarjon lenni”.

bakancsra_fel_131126_ja_2.jpg

A hallgatókat leginkább a fegyverek érdekelték, és miközben nézelődtek, első kézből kaphattak információkat a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás és a honvédség munkájáról. Volt, aki már határozott elképzelésekkel érkezett a keddi rendezvényre. Sándor Bence például a Miskolc Televízió riporterének elárulta, szívesen választaná a honvédséget, mert közel áll hozzá a katonai hivatás, és véleménye szerint munkalehetőséget is biztosít ez a terület.

bakancsra_fel_131126_ja_27.jpg

Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka a Miskolc Televízió riporterének kiemelte, a honvédség és a rendvédelmi szervek számítanak az egyetemi, főiskolai hallgatókra. Hogy miben? A honvédség részéről elmondható, hogy a katonai tanintézetekben tanulmányokat lehet folytatni, s így lehet hivatásos katonává válni, lehet ugyanakkor jelentkezni szerződéses katonának is, aki határozott időre köt szerződést a Magyar Honvédséggel. Az önkéntes tartalékos rendszeren belül pedig szerződést kötnek az egyetemi hallgatóval, aki ezt követően is folytatja tanulmányait, dolgozik, éli a hétköznapi életét.
– Majd amikor szükség van rá, akkor a Magyar Honvédség kiképzi, és különböző feladatokba bevonja, mint tartalékost – tette hozzá.

bakancsra_fel_131126_ja_35.jpg

A Magyar Honvédségben a hivatásos és a szerződéses katonákon túl, több mint 5000 tartalékos teljesít szolgálatot. Őket legtöbbször csak rendkívüli helyzetekben vetik be. Azokat vonzza elsősorban ez a szakma, akik dolgoznak, ugyanakkor kihívásokat is keresnek, de kalandtábor helyett inkább katonai kiképzésben kívánnak részt venni.

A keddi bemutató eseményt a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Alapítvány szervezte, amelynek katonai pavilonja további egy héten át tekinthető meg a Miskolci Egyetemen.

minap.hu
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!