Közélet

Öt rendelő biztosan megújul Miskolcon

2013-11-22 11:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE orvosi_rendelo_131121ml_2.jpg

Közel 300 millió forintot nyert el Miskolc – 100 százalékos támogatottságú ÉMOP pályázaton – öt orvosi rendelő felújítására, egy hatodik pályázat végső elbírálása pedig még folyamatban van. Jelenleg a munka előkészítése folyik, de az biztos, hogy a felújítás ideje alatt is működnek majd a rendelők, illetve a védőnői szolgálat.

Az orvosi rendelők felújítására még tavaly decemberben nyújtott be hat pályázatot Miskolc önkormányzata az Észak-Magyarországi Operatív Programhoz, hogy modernizálhassák az épületeket, illetve jobb munka- és várakozási körülményeket teremthessenek. Így az elnyert támogatás segítségével akadálymentesítik, energiahatékonysági szempontból korszerűsítik azokat, illetve – ahol van ilyen – rendezik a belső vagy külső udvar zöldfelületét, kijavítják a kerítést.

orvosi_rendelo_131121ml_1.jpg

A hat pályázat közül nyert a Fábián utcai, a Győri kapui, a Testvérvárosok útjai, a Latorca és az Andrássy utcai épületé. A Szentpéteri kapui orvosi rendelő pályázatát elutasították, ám a döntés ellen kifogást nyújtott be az önkormányzat. Mindegyik pályázat 100 százalékos támogatottságú – tehát nem kíván önrészt –, ez az Andrássy utcai rendelő esetében 58,7 millió, a többi épületnél 60-60 millió forintot jelent.

A döntés két ütemben született meg: a Fábián utcai, Győri kapui és Testvérvárosok útjai rendelő esetében nyáron – ezeknél jelenleg már a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás folyik. A Latorca utcai és az Andrássy utcai rendelő támogatásáról ősszel döntöttek, ezeknél most készítik elő a kiviteli terveket, tudtuk meg Koczák Szilviától, a városháza szóvivőjétől.

Maga a felújítás tehát jövőre kezdődhet, a szóvivő azonban hangsúlyozta, mindenhol folyamatos lesz a rendelés. Az ütemezett felújításról, a kisebb átszervezésekről pedig a helyszínen, illetve a médián keresztül tájékoztatják majd a lakosságot.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!