Közélet

Takata, digitális Miskolc, helyi adók a közgyűlésen

2013-11-21 08:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules_131121_fkcs_14.jpg

Novemberi rendes ülését tartotta 21-én, csütörtökön Miskolc közgyűlése. Kriza Ákos polgármester napirend előtt arról beszélt: a Takata beruházása meghozta a fordulatot, már látszik Miskolc jövője. Tárgyaltak a pénteken induló Digitális Miskolc programról is. Emellett döntöttek többek között a jövő évi költségvetés koncepciójáról, néhány helyiadó-rendelet módosításáról, illetve a 3-as út Búza teret elkerülő szakaszához szükséges Y-híd miatt módosították a településszerkezeti tervet és az építési szabályzatot.

15.46 | Véget ért a közgyűlés

A végszavazásnál végül minden előterjesztés zöld utat kapott.

Kriza Ákos polgármester zárásként arról tájékoztatott, hogy december 5-én közmeghallgatást tart Miskolc város önkormányzata, a következő közgyűlés időpontja pedig december 12-e.

14.54 | Közérdekű észrevételek

A napirendek megtárgyalása után a közérdekű kérdések, észrevételek következtek.

Kovács László (KDNP) arról szólt, hogy választókörzetében folyamatosan nagy figyelmet fordít a felsőhámori temető rendben tartására. Észlelte, hogy a város két kiválósága, Herman Ottó és Vásárhelyi István sírja méltatlan állapotban van, ezért kezdeményezte a felújítást. Sajnos az eredmény valóban nem érte el azt, amit szeretett volna, ezért bocsánatot kér. Az eset tanulságos, melyből mindenki le tudja vonni a konzekvenciát, ő is hibázott, mert habár a jó szándék vezette, de nem követte nyomon a folyamatot, melyekért elnézést, bocsánatot kért Vásárhelyi István családjától is. Azt azonban továbbra is fontosnak tartja, hogy figyelmet fordítsanak a sírokra, a családdal is egyeztetve felajánlja segítségét ebben.

Pakusza Zoltán (Jobbik) szóvá tette, hogy a Kisfaludy és a Berzsenyi utca találkozásánál hatalmas szemétkupac van, megköszönte Pfliegler Péternek, hogy sikerült Perecesen bejárást tartani, a Pereces-patak kapcsán érdeklődött, rendbe teszik-e vagy sem. A Bertalan, Szarka-hegy utca kereszteződésében árok- és áteresz-problémák vannak. A Munkácsy Általános Iskola udvarán nem működik a közvilágítás, mint ahogy a Vilma-forrásnál, továbbra sem.

Seresné Horváth Zsuzsanna
(Fidesz) köszönetet mondott szocialista képviselőtársainak, hogy nem gyűjtenek aláírást a stadionok építése ellen, pedig már elképzelte, hogy egy meccs előtt a szurkolókkal próbálnak aláíratni. Kérte, hassanak oda Tompa Sándorra és Varga Gergőre, akik viszont gyűjtenek aláírást és nem törődnek vele, mit szeretnének a miskolciak.

Varga Gergő (DK) a Fészekrakó-lakások kapcsán érdeklődött, mennyibe kerül a lakások helyreállítása, kik fogják megkapni? Szeretne listát kapni a lakásokról, a vásárlási árról tájékoztatást kapni. Kérte, ne mindig csak az Avast emlegessék, hiszen a város más részén is problémát okoznak a fészekrakók. Érdeklődött, hogy a szimfonikus zenekar tagjai kapnak-e jubileumi jutalmat, és a kulturális központ milyen tartozásokkal rendelkezik.

Bazin Géza (MSZP) elmondta, lakossági fórumot tartott a múlt héten, ahol az Erdő sor, Debreceni Márton tér, és több utca kapcsán merültek fel problémák, melyek fokozott ellenőrzését kérte. A közterületi térfigyelő kamerák bővítését is kérték a lakosok. Az Erenyő utca melletti csapadékcsatornát a lakosság véleménye szerint is jó lenne mihamarabb rendbe tenni, illetve a padka magasságát rendezni, mert rossz felé vezetik a vizet. Több utcában is hamarosan elkezdődik a zúzalékolás a közbeszerzés után, tette hozzá.

Jakab Péter (Jobbik) arról beszélt, hogy a város felzárkóztatásra 300 milliót, míg közbiztonságra csupán 70-et költ, így viszont nem fog változni a helyzet, főképp, hogy negyven százalékkal nőt a bűnözés.
Kriza Ákos megjegyezte, nem valós, hogy negyven százalékkal nőtt a bűnözés, hiába mondja el többször Jakab Péter. A 70 millió plusz összeg, emellett számtalan fejlesztés van, ami tartozik ebbe bele.

Katona Ferenc (Fidesz) a Miskolci Barátság Maraton futóverseny szervezői nevében megköszönte, hogy Kriza Ákos a fővédnökséget elvállalta. Sok segítséget kaptak a közüzemi cégektől, diákoktól is. Először fordult elő, hogy a belvárosban tartottak ilyen rendezvényt. A forgalomvezetés végül nagyobb kihívás volt, mint maga a rendezvény, de a szervezők nyitottak a további sportrendezvény megszervezése.

Takács Gábor
(Fidesz) jelezte a Kisfaludy, Berzsenyi utcánál lévő hulladéksziget áthelyezését már kezdeményezte. Öt kilométer csapadékvíz-elvezető árok épült meg, képviselői alapjából felújították az önkormányzat segítő épületét, Szirmán az orvosi rendelő nyílászáróit is kicseréltette. Főzőversenyt is szerveztek Szirmán, a helyi óvodának gyűjtöttek közben és a kórháznak. A Tiszai Rendőrőrsön elkészíttette a fegyvertároló szekrényt, így nem kell a városi kapitányságra bejárniuk, ezt a tiszteletdíjából fedezte.

Zsiga Marcell (Fidesz) elmondta, a Brigád Utcai Óvoda egyházi fenntartásba került szülői kezdeményezésre, a tapasztalatok pozitívak, de a tantestület és a szülők továbbra is számíthatnak rá. A Brigád és Miklós utcában járdát építettek, az Oprendek-ház felújítása is befejeződött a lakók nagy örömére. Újabb járdaépítések is elkezdődtek a Rácz Ádám utcában, illetve a Gyula utca 14. számnál a sétálóutcáról áthelyezett kövekből építenek járdát. Megköszönte a városüzemeltetési osztálynak, hogy a megrendelt munkákat gyorsan elvégezték.

Tompa Sándor (DK) a beruházás-fejlesztési iroda munkája iránt érdeklődött, a belváros revitalizációjával kapcsolatban született döntés eredményeiről is kérdéseket tett fel. A munkanélküliségi adatok javulásával kapcsolatos számok eredetét is szeretné tudni, a tapolcai fejlesztés elképzeléseit is szeretné részleteiben ismerni.

Kiss Gábor
alpolgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Böjte Csaba december 3-án Miskolcon lesz, gyerekekkel szeretne elsősorban találkozni, és kérte, az árvaháza működéséhez mindenki járuljon hozzá adományával lehetőségeihez mérten.

Simon Gábor (MSZP) szerint ennyi köszönetnyilvánítás még sosem hangzott el, mint ezen a közgyűlésen. A finn darugyár iránt érdeklődött, melynek kapcsán két éve arról szólt a polgármester, hogy 400 embert vesznek fel. Mi most a gyárral a helyzet és hogyan áll az új iparterületek kialakítása, tette fel a kérdést.
Kriza Ákos elmondta, ha Simon Gábor bent lett volna a teremben, akkor hallhatta volna Pfliegler Péter válaszát a darugyárral kapcsolatban.

Nánási Kocsis Norbert (Fidesz) elmondta, a költségvetés jó irányba halad, innen egyenes út a fejlődés. Új beruházás érkezik, a Takata ezer munkahelyet teremt. Ürülnek a fészekrakós lakások, amelynek a lakosság nagyon örül. Ingyen számítógépekhez jutnak az emberek. Miskolc város lakossága és vezetése jobban teljesít, melyért köszönetet mond Kriza Ákosnak és csapatának.

14.47 | E-számla

A közgyűlés következő napirendje a Javaslat az Észak-magyarországi Operatív Program Önkormányzati informatikai fejlesztések c. konstrukció ÉMOP 4.3.2-13 kódszámú pályázathoz kapcsolódó döntések meghozatalára volt.

Pintér Zoltán kabinetvezető elmondta, a pályázati úton támogatott projekt lényege, hogy Miskolcon digitális úton, úgynevezett e-számla segítségével is tudja a lakosság a közüzemi számláit fizetni.

Kriza Ákos jelezte, ez a digitális közösségre épülő fejlesztés, amely szintén csak Miskolcra van kiírva.

kozgyules_131121_fkcs_16.jpg

13.50 | Digitális közösség


Következett a Javaslat a Borsodi Kéményseprő Kft. felügyelőbizottsági tagjai díjazásának megállapítására, mely nem hozott hozzászólást.

Ezt követte a Javaslat a Miskolc és agglomerációja digitális közösség elnevezésű program végrehajtásához szükséges döntések meghozatalára.

Kiss Gábor
alpolgármester elmondta, magas a digitális írástudatlanság hazánkban, ezért indult el a program, melynek első, pilot helyszíne Miskolc. A forrása négymilliárd forint, ezért is kiemelkedően fontos elem, hogy amikor a közeljövőben elindul az informatikai eszközök pályáztatása, azokat átlátható módon juttassák el a célcsoportokhoz. Ők a diákok, akiknek a továbbtanulása nagyon fontos, a nyilvántartásba vett álláskeresők, a kisgyermeket nevelő szülők, a szociális szektor dolgozói, a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékkal élők, valamint az aktív időseket is támogatni szeretnék. Van még egy fontos csoport: a 45 év fölötti munkavállalók, akiknek a munkahely megtartásához van szükségük az eszközökre.

A pályázat holnap, pénteken elindul, a központi közbeszerzés által az eszközöket beszerezték. Hétfőtől kinyit a Győri kapuban, az Ifjúsági Házban a programiroda, ahol húsz munkatárs segíti a pályázatok kitöltését, beadását, elindul a honlap és a nyomtatott sajtóban is olyan tájékoztatást adnak, amely lépésről lépésre segít. Segíteni akarják a digitális középiskola tanulóit, ők meghívásos pályázaton vehetnek részt, illetve a hátrányos helyzetűeket tanítókat, de a Miskolci Egyetem hallgatói is kiemelt célcsoportba tartoznak.

Kriza Ákos polgármester elmondta, világos kereteket között lehet pályázni a laptopokra. Csak olyanok kaphatják meg, akik használni tudják és a város érdekében használják majd.

Kovács László
(KDNP) gratulált és köszönetet mondott a magyar kormánynak és Kriza Ákosnak. Azt mondta, a városok közötti versenyben ismét jó eredményt ért el Miskolc, amely nem volt jellemző a szocialista városvezetés alatt.

Jakab Péter (Jobbik) azzal kezdte, hogy az eredeti 22 ezer laptop helyet már csak 17 ezerről van szó. Szerinte a kampányra vártak az osztással és kaphatnak olyanok is, akik lógnak az iskolából és „ketteskével lébecolnak” ott. A Jobbik javasolta már, hogy a feltételeket szigorítsák, de nem fogadták meg a javaslatukat.

Tompa Sándor
(DK) a Fideszes városvezetés legnagyobb mutyijának nevezte a programot, melynek több mint százoldalas előterjesztését szerda este kapták meg. Azt mondta, a háttérben választották ki a cégeket, nem lehet tudni semmiről és senki nem ad válaszokat a kérdésekre. Botránynak nevezte, amit ebben az egyébként nagyon fontos programban csinálnak.
Kriza Ákos szerint mindig a miskolciak nevében beszél Tompa Sándor, de csak kérdéseket tesz fel, soha egyetlen javaslattal sem élt, csak szidalmaz másokat. A legátláthatóbb rendszert építették ki, amely kizárja a mutyizás lehetőségét, csak ehhez túlságosan hozzászoktak a szocialisták.

Molnár Péter
(KDNP) elmondta, a kommunizmusban voltak jellemzőek a listázások, ennek 1990-óta vége. Történelmi közgyűlésnek nevezte a mait, melyen egy nagyberuházásról, az önkormányzat tartozásának lenullázásáról, stadionfejlesztésről beszélhetnek, és itt van ez az informatikai fejlesztés is. Ez is mutatja, hogy jó munkát végez a város vezetése. Miskolc az egyetlen város, ahol elindulhat ez a program. Ahogy a Takata kapcsán, úgy ennek a programnak a kapcsán is irigykednek most Miskolcra más városok. Minden tízedik miskolci laptophoz juthat, tág lehetőségek között pályázhatnak a családok.

Kovács Józsefné
(Fidesz) hangsúlyozta, ez valóban a személyeknek szóló segítség, a kezükbe kapnak egy olyan eszközt, amely segíti őket a tanulásban, a munkájukban. A kormány bízik a városban, ezért a városvezetésnek is bíznia kell a miskolciakban.

Pakusza Zoltán (Jobbik) szerint azért Miskolcon valósul meg a program, mert itt a legrosszabb a gazdasági helyzet, más városokban meg tudják venni az emberek maguknak a laptopot, ezért nem kellene túlságosan dicsérni a városvezetésnek magát.

Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz) szerint újabb bizonyíték a vita arra, hogy a szocialisták semminek nem tudnak örülni, ami a miskolciaknak jó, pedig igenis meg kell köszönni azoknak, akik ezt lehetővé tették.

Varga Gergő (DK) arról szólt, hogy a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az ellenzéki képviselők is részt vehessenek előterjesztések kidolgozásában, de erre nem kapnak lehetőséget.

Kiss János
(Fidesz) szerint a szocialisták nem tudták tovább tartani a frusztrációjukat ezen a közgyűlésen. Látszik, hogy a baloldalon nagy a harc és nehéz megérteni, hogyan ülhet a szocialista frakcióban olyan párt képviselője, amely tegnap bemutatta saját jelöltjeit. A sajtótájékoztatójukon kívül más konkrét módon nem próbálkoztak, nem adtak be ötletet, anyagot a pályázathoz, így érthetetlen, miért kérik számon, hogy nem vehettek részt a kidolgozásában. A pályázat azért jó, mert családokban gondolkodik, ez egy köznevelési reformot tud generálni. „Leszünk város, mint még sose voltunk”, zárta szavait.

Jakab Péter szerint a magyar adófizetőknek kellene megköszönni, hogy „kiszurkoltak” még négymilliárd forintot a laptopokhoz és érdeklődve kérdezte, hogyan lett a 22 ezerből 17 ezer?

Szabó Sándor (KDNP) szerint szép és jövőbemutató előterjesztéseket tárgyaltak végig, amelyek Miskolc város lakosságának életét pozitívan fogja befolyásolni. Ennek örülni kellene, de amit az ellenzéki képviselők csinálnak, a hangnem elfogadhatatlan.

Kiss Gábor a vita végén elmondta, az a cél, hogy olyanok kapják a laptopot, akik tudják használni, tudnak vigyázni rá és megérdemlik. Ezért került be olyan feltétel, hogy nem kaphatja meg, aki megbukott, vagy igazolatlan hiányzásainak a száma elérte a 10 órát. Hogy a tíz óra kevés-e vagy sok, arról, és sok más ehhez hasonló kérdésről lehet beszélni, lehet vitázni, az ilyen hozzászólásoknak örülne. De az olyan megszólalások, mint amilyeneket Tompa Sándor tesz, alulmúl mindent a helyi politikai életben. „Istenverte digitális közösségnek” nevezni egy ilyen programot, az a pályázni kívánó miskolciakat bántja. Korábban, amikor lehetősége lett volna rá, nem tett javaslatot, most pedig számon kéri, hogy nem vonták be a kidolgozásba. Látszatdemokrácia megszólalni a közgyűlésben, miközben nem kívánt részt venni benne. Kaptak viszont javaslatokat a civil szervezetektől, mint amilyen a Fogyatékosügyi Műhely.

Elmondta, az eszközöket nem a város szerzi be, központosított közbeszerzésről van szó, nem itt bonyolították, a város nem vett részt benne. A darabszám azért lett ennyi, mert egy forrásból finanszírozzák az optikai hálózati fejlesztést és az eszközök biztosítását is. Kérte a miskolciakat, hogy ne hagyják elrontani az örömüket, csak mert egy-két politikus nem látja ebben a jót.

13.19 | Repülőtér és TSZT


A sürgősségi előterjesztések között tárgyalták a Javaslatot Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének (TSZT) és a Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról (MÉSZ) szóló 21/2004.(VII.6.) önkormányzati rendeletének módosítása, a Javaslatot közterület elnevezésére; a Javaslatot a Miskolc, Tetemvár alsó sor 48-50/a sz. ingatlanok közötti (3012 hrsz.) partfalomlás helyreállítására vonatkozó, benyújtott vis major pályázattal kapcsolatosan az utólagos tájékoztatás közgyűlés által történő tudomásulvételére és a pályázathoz szükséges önrész biztosítására és a Javaslatot a mezőkövesdi repülőtér kapcsán felmerült vitás kérdések rendezéséhez szükséges intézkedések megtételére.

Jakab Péter
(Jobbik) a mezőkövesdi reptér kapcsán szólalt fel és jelezte, hogy több ponton is sérelmes a bérleti szerződés, amelyet még 2008-ban kötöttek.

Bazin Géza (MSZP) nem értette miért sürgősséggel kell a közterület elnevezését tárgyalni, miközben nem is közterületről van szó.

Tompa Sándor (DK) elmondta, szeretnék látni a lakossági igényeket, melyek a tér elnevezését indokolják.

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető szerint eddig csak a stadionépítés nem tetszett a szocialistáknak és a DK-nak, most már az Aranycsapat sem, így nem támogatják, hogy róluk nevezzék el a stadion körüli teret. A stadion soha nem látott fejlesztésen fog átmenni, ami minden miskolci szívügye. Ez jelentős infrastrukturális fejlesztés és az utánpótlás-nevelés szempontjából is nagyon fontos. Ismét elmondta, hogy az MSZP feláldozza a miskolci képviselőit a demagóg stadionépítés elleni politikája oltárán. Nehéz lett volna Miskolcon aláírást gyűjteni a stadionfejlesztés ellen, bejelentették, hogy a miskolciak nem gyűjtenek, de ez nem jelenti azt, hogy ne gyűjtenének Miskolcon.

Jakab Péter több kérdésre is szeretne választ kapni a mezőkövesdi repülőtér bérbeadása kapcsán, Kriza Ákos jelezte, hogy minden választ meg fog kapni.
Bazin Géza szerint, ha annyira a szívükön viselték volna a tér elnevezését, akkor nem sürgősséggel hozzák be ma.

Zsiga Marcell alpolgármester arról szólt, hogy gyerekkora meghatározó élménye volt, amikor először látta a televízióban a híres 6-3-as mérkőzést. Az Aranycsapat legendája nem csak Magyarországot, de az egész világot bejárta. Döbbenetesnek tartja, hogy vannak képviselők, akik eljárási hibákra, vagy más okra hivatkozva próbálják elgáncsolni ezt a javaslatot. Megemlítette azt is, hogy Gyarmati Dezsőről is szeretnének méltóképpen megemlékezni azzal, hogy valamilyen sportlétesítményt elneveznek róla.

Pfliegler Péter alpolgármester a mezőkövesdi repülőtér kapcsán felmerült kérdésekről elmondta, Miskolc a terület egyhatod részét kapta, melyet még abban az évben száz évre bérbe adott egy külföldi cégnek. Mivel a cég nem teljesítette a feltételeket, ezért keresték a lehetőségeket, hogy lépjenek, folyamatosan próbálják a másik két város (Mezőkövesd és Mezőkeresztes) vezetésével tárgyalásra bírni a cég vezetőit. Ha ez nem sikerül, akkor szerződést bontanak. A Takata kapcsán is felvetődött – Orbán Viktorral egyeztetve –, hogy milyen fontos lenne a régióban egy működő repülőtér.

kozgyules_131121_fkcs_11.jpg

12.05 | Tájékoztató a Takata cég beruházásáról


Következtek a sürgősségi előterjesztések, elsőként a Takata cég beruházásával kapcsolatos tájékoztató.

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető Jókai Mór: Mégis mozog a Föld című regényéből idézett. Ahogy kétszáz éve a reformkori nemzedék vált példává, Magyarország most ismét reformkori hangulatban van, ahogy Miskolc is. Akkor célkitűzés volt az egységes közteherviselés, korszerű iparosodás, az oktatás reformja. A Fidesz-KDNP fel akarja oldani azt a „megszokást”, hogy a válságot a lakossággal fizessék meg. Az iparosodás fejlesztésének újabb lépése a Takata gyár Miskolcra érkezése. Miskolc életét új pályára tudják helyezni, ez a beruházás nemcsak munkahelyeket teremt, infrastruktúrafejlesztést hoz, de szimbolikus is a város fejlődése szempontjából. Miskolc immár a nyertesek pályáján van.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető szerint több fontos napirend került a közgyűlés elé, de a legnagyobb jelentőségű ez a napirendi pont. Mint elmondta, Miskolc és Diósgyőr ipara nem volt jelentős, Fazola Henrik volt az első, aki ennek az alapjait megteremtette. A dualizmus kora idején indult ez fejlődésnek, és sokáig Miskolc a gazdaság meghatározó városa volt. Most a Takata fejlesztéssel újra fejlődő útra lépett. A Fideszes városvezetés idején érkezett a Bosch, ehhez hasonló jelentőségű most a Takata. Az az óriási energia, amelyet a gazdaságfejlesztésbe fektettek most kezd el megtérülni.

Takács Gábor (Fidesz) megköszönte mindenki munkáját, aki ezért dolgozott. Szomorúnak nevezte, hogy a beruházás bejelentésekor az ellenzék nem tapsolt. Ő nagyon szívesen tapsolt volna a szocialistáknak, ha idecsábítják a Mercedest, vagy a nem létező almazselégyár megvalósul. Most megnyílt a lehetőség, hogy technológiai és termelési központ legyen Miskolc.

Jakab Péter (Jobbik) jelezte, azt várják el a Takatától, mint minden multitól, hogy helyi vállalkozásokkal dolgoztassanak és legalább az uniós bérek nyolcvan százalékát kaphassák az itt dolgozók. De meg kell említeni – mondta –, hogy a Jabilból 700 embert bocsátottak el, és elhangzott, hogy továbbfoglalkoztatásukra a Takata adhat lehetőséget. Így nem is olyan jó ez a munkahely-teremtési szám. Ugyanakkor nemcsak a multikra kellene támaszkodnia a városnak, hanem a kis- és középvállalkozásokra is.

Nánási Kocsis Norbert (Fidesz) kiemelte, minden versenytársat le kellett győzni, amihez kellett a megfelelő tudás. Kiemelt fejlesztési térség lett Miskolc, a Kriza Ákos vezette város olyan gazdasági környezetet teremtett, amely vonzza a beruházókat. A szocialista városvezetés alatt még azok is visszafordultak, akik eredetileg itt akartak beruházni, de megváltozott a befektetői hozzáállás, miután már nem szocialista vezetésű város Miskolc.

Pakusza Zoltán (Jobbik) szerint a reformkorhoz hasonlítani erős lenne a jelenlegi politikusokat, hiszen ötezerrel csökkent a lakosságszám a városban. Széchenyi pedig a saját jövedelmét ajánlotta fel közcélokra.

Simon Gábor (MSZP) jelezte, minden munkahelynek örülnek, de 2008-tól ez a legnagyobb beruházás, ezer munkahely a legnagyobb siker öt év alatt. Évtizedekig jól működött a cementgyár és a tejipar, de tönkrement, több ezer miskolci keresi máshol a boldogulást. Egy bejelentéstől nem lesz sikersztori, példaként említette, hogy a Mechatronikai Ipari Park hiába telt be, hiszen a finn darugyár például el sem kezdett építkezni. Reméli nem így járnak a Takatával is. A Déli Ipari Parkban az elmúlt két évben egy kapavágás nem történt, pedig elnyert pályázat van hozzá két éve.

Zsiga Marcell alpolgármester elmondta, megemelik a kalapjukat a Vodafone ideérkezése miatt, de szerették volna más beruházások miatt is, amire viszont nincs lehetőségük. A MAN, a Mercedes is gondolkodott Miskolcban, mégsem sikerült. Szó volt egy almazselégyár letelepítéséről, amelynek az alapkövét is lerakták 4 ezer munkahely vizionálásával, de egy kapavágás nem történt. A Takatával májusban kezdték a tárgyalásokat, a kormány azt kérte, csúcstechnológiákat hozzanak Miskolcra, melyért cserébe magas kedvezményeket nyújt, bár nem akkorát, mint a szocialisták adtak annak idején. A Takata folyamatosan épít gyárakat a világon, így nem fenyeget az a veszélyes, hogy a miskolci egység ne készülne el.

Seresné Horváth Zsuzsanna
(Fidesz) szerint piros betűs kell, hogy legyen a november Miskolc életében, hiszen bejelentették az állami adósságátvállalást, a Takata- és a Bosch-fejlesztést. Fontos ígéretük volt a munkahelyteremtés és a Takata beruházásával egy nagy lépést tettek ezen a téren. Megköszönte az országgyűlési képviselőknek, Kriza Ákos polgármesternek és Pfliegler Péter alpolgármesternek, hogy lobbiztak a beruházásért.

Simon Gábor emlékeztetett, hogy két éve a polgármester 3-400 dolgozóról beszélt a finn darugyár kapcsán, így érthető, ha fenntartásaik vannak. Kérdésként fogalmazta meg, hogy mi lesz a Takata-fejlesztés után, hol vannak az ígért ipari parkok, hová jöhetnek majd újabb befektetők?

Takács Gábor szerint nem kellett volna eladósítani a várost és akkor lenne pénz újabb ipari parkok kialakítására. 2002-óta ez a legnagyobb beruházás Miskolcon, a szocialisták még a gazdasági válság előtt sem tudtak egyetlen nagy beruházást sem megvalósítani. A Jabil egy összeszerelő bérüzem, ami a megrendelésekhez igazítja a létszámot, a Takata viszont technológiai csúcsberuházás, tehát teljesen más.

Tompa Sándor (DK) szerint olyan határozati javaslat van előttük, amellyel megbízzák a Miskolc Holdingot a szükséges intézkedések meghozatalára, de nem lehet tudni, hogy mik ezek.

Gonda Géza (Fidesz) szerint tendenciákról kellene beszélni. Amikor nem volt recesszió, a szocialistáknak akkor is sikerült a duplájára növelni a munkanélküliek számát. Mi az, ha nem siker, hogy ezt visszafordítják válság alatt? – tette fel a kérdést.

Bazin Géza (MSZP) jelezte, nem a Takatával szemben bizalmatlanok, hanem a városvezetéssel szemben, mert számtalan ígéret elhangzott, de nem történt semmi. Kívánják, hogy mihamarabb kezdődjön most meg az építkezés és induljon el a Takatánál a konkrét termelés.

Pakusza Zoltán arról beszélt, hogy azért csökken a munkanélküliség, mert csökken a város lakosságának a száma. A multik jönnek, mennek és a Jabil jó példa arra, hogy hatmilliárdos állami támogatást kaptak 2011-ben a foglalkoztatásra, erre most két évvel később leépítenek.

Kiss János megemlítette, nemcsak a Takatáért kellett versenyezni, hanem néhány hete a kiemelt fejlesztési körzet pozícióért is, amelyet egyedül Miskolc kapott meg.

Soós Attila (Fidesz) szerint egyre inkább azt látják, hogy csak nekik fontos Miskolc. A szocialisták mindent idekevernek csak azért, hogy ne kelljen elismerni a sikert. Pedig csak annyit kellene kimondani, hogy köszönik mindenkinek, aki részt vett benne és elismerni, hogy van egy városvezetés, amely nem csak bele akar ülni a hatalomba és nem csinálni semmit csak hiteleket felvenni, hanem dolgoznak is a város fejlődésért.

Kiss Gábor alpolgármester szerint ennek a napirendnek a fő üzenete, hogy paradigmaváltás van a város fejlesztésében. Azt a lehetőséget kellene meglátni, hogy ezer embernek munkája lesz, a családtagjaikkal együtt négy, ötezer ember élete változik meg. Azért jön ez a cég Miskolcra, mert olyan egyetem és múlt van itt, amire lehet építkezni, erre mindenkinek büszkének kellene lenni. Fontos cél és üzenet, hogy van jövője helyben a családoknak, hogy érdemes szakmunkásnak vagy mérnök taníttatni a gyermeküket. Kell, hogy legyen önbecsülése az itt élőknek.

Pfliegler Péter alpolgármester kiemelte, itt bizony négy-ötezer ember életéről van szó, akiknek biztossá válik az életük, és igen, nemcsak miskolciak fognak ott dolgozni, hiszen Miskolc régióközpont és többször elmondták már, hogy csak a környékbeli településekkel együtt tud fejlődni Miskolc. A finn darugyár, bízik benne, hamarosan elkezdhet építkezni, de már most munkát ad harminc embernek, és még többnek fog, mert szerződésben tett rá ígéretet. Ha Miskolc nem fejlődési pályán van, akkor hol? – tette fel a kérdést az alpolgármester felsorolva az elmúlt napokban bejelentett fejlesztéseket.

12.00 | MVSC-pálya

Következett a Javaslat „Az MVSC Sportpálya önkormányzati tulajdonba vételéről szóló igény bejelentése a Magyar Állam felé” című, Miskolc, Csorba-tó Vízi telep 0816/3 helyrajzi számú ingatlant érintő XII-359/3754/2012. sz. határozat módosítására, mely hozzászólást nem hozott.


kozgyules_131121_fkcs_12.jpg

11.00 | Fészekrakós lakások


Következett a Javaslat a „Fészekrakó” követelések végrehajtási eljárásban történő érvényesítése során szerzett ingatlanok minősítésére.

Kriza Ákos polgármester megjegyezte, a „Fészekrakó-probléma” megoldásának a végén tartanak, ha nem jönne a tél, akkor hamarosan le tudnák zárni. Ehhez a folyamathoz van szükség a jelen előterjesztés elfogadására is.

Schweickhardt Gyula polgármesteri biztos elmondta, technikai jellegű előterjesztésről van szó. A végrehajtási törvény alapján történik a tulajdonjog megszerzése, melynek végén tehermentesen jut hozzá az önkormányzat az ingatlanokhoz.

Jakab Péter
(Jobbik) elmondta, nem érti, miért kellett eddig várni a megoldással, valószínűleg azért, mert most lesznek választások. Véleménye szerint az eladósodás folyamata sem áll meg a társasházaknál, mert a MIK közös költség fizetési hajlandósága sem túl jó.

Kriza Ákos szerint, aki figyelt, az tudhatja, hogy milyen intézkedések történtek a „Fészekrakó-probléma” megoldására. Nehéz volt a forrást megteremteni az üresen átvett kassza mellett, hogy 173 lakást megvásároljanak. A 173 lakásból cirka 40 kerül az önkormányzat kezébe a tél folyamán, így az ezekben korábban élők már nem keserítik a miskolciak életét.

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető szerint ez az ügy akkora sebet ütött a miskolciakon és a közbiztonságon, hogy nem lehet a téma mellett szó nélkül elmenni. Miskolcnak ez a szörnyű terhe a Gyurcsány-kormány idejében született jogszabálynak köszönhetően jöhetett létre. Voltak persze olyan emberek, akik köztörvényes bűncselekményeket követtek el, ők bíróság előtt is állnak. Azonban, ha nem lett volna a 2002 és 2010 között az MSZP-s városvezetés, akkor nem lett volna lehetősége a bűnözői köröknek, hogy ilyet tegyenek. Más városok vissza tudták verni ezeket a bűnözői köröket, csak Miskolc nem, pedig a kormányzati segítség ehhez megvolt. Az MSZP-t ebben az ügyben súlyos politikai felelősség terheli, jelentette ki.
A jelenlegi városvezetés 2010-ben elindította a harcot, de ehhez munícióra is szükség volt, pénz kellett, több száz millió forint. Az effektív kilakoltatások a moratórium miatt megállnak, a végrehajtások azonban nem, így tavasszal nagy számban tudják majd átvenni ezeket a lakásokat, Miskolc város társadalma a fészekrakóktól meg fog szabadulni.

Gonda Géza
(Fidesz) elmondta, rendszeresen kapja a jelzéseket a problémáról körzetében. Az előző városvezetés részéről nem történt meg a bocsánatkérés, pedig ők teremtették meg a lehetőséget a csaláshoz, és emiatt jutottak nehéz helyzetbe miskolciak, társasházak. Most már megfelelő anyagi helyzetbe került a város, hogy megvásárolják ezeket a lakásokat és olyan fiatalok kaphatják meg, akik másképp nem tudnák elkezdeni az önálló életüket.

Jakab Péter szerint az előző városvezetés valóban „benézte” ezt a problémát, de a jelenlegi is, mert ezeken a lakásokon kívül vannak még fészekrakós lakások, ezekre a Nemzeti Eszközkezelő „vetette ki a hálóját”, amelyben közreműködik a jelenlegi városvezetés.

Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz) szerint a Fészekrakó-ügy a szocialisták emblematikus problémája lett, ahogy a város eladósítása is. Nem érti, hogy miért nem állították le a programot, amikor szembesültek a gondokkal. A jelenlegi városvezetés folyamatosan ezen dolgozik, és eljutottak odáig, hogy már kézzelfogható eredmények vannak. Ezek nem látványintézkedések, hanem valós lépések. Ez nagy eredmény, az MSZP korábbi intézkedéséhez képest pedig hatalmas.

Bazin Géza (MSZP) szerint fogalma sincs a városvezetésnek, hogy hová fogják költöztetni a fészekrakókat, mutassanak listát arról, hogy hová tolják át a problémát. Nem érti miért nem volt az önkormányzatnak eddig pénze, hiszen az adósságkonszolidáció már idén is volt.

Nánási Kocsis Norbert (Fidesz) szerint Bazin Gézának fogalma sincs a végrehajtási folyamatról, a végrehajtó üresen adja át a lakást az önkormányzatnak, ők ürítik ki, a városnak nincs elhelyezési kötelezettsége a benne lakók kapcsán. Emlékeztetett rá, hogy a Gyurcsány-kormány tett meg minden lépést, hogy igénytelen, társasházakhoz nem szokott emberek költözhessenek be a városba. Az élettársi viszonyt is elfogadták, a lakcím-bejelentési kötelezettséget egyszerűsítették, hitelt kaphattak úgy, hogy nyilvánvaló volt, nem tudják majd visszafizetni. Fogalmuk nem volt a szocialistáknak arról, hogyan működnek a dolgok, ahogy most sincs, tette hozzá, a társasházban élők pedig úgy nyerik vissza, amit a „fészekrakókon” elvesztettek, hogy ezek kiköltözése után ismét emelkedik a lakások ára.

Fodor Zoltán (MSZP) szerint nem igaz, hogy nem tettek semmit, ő személy szerint is lépett. Az előterjesztések korábban sem tartalmaztak olyat, hogy a szocialisták költöztették volna be a „fészekrakókat”, hanem, hogy bűnözői csoportok. Nem igaz, hogy ők költöztették be őket, hiába fogják sokan elmondani a Fidesz-frakció részéről.

Nánási Kocsis Norbert szerint a kilakoltatott fészekrakók odaköltöznek vissza, ahonnan jöttek, jellemzően vidékre, mert a szocialisták tették lehetővé, hogy nem miskolciak is lakást vásárolhassanak a városban.

Pakusza Zoltán (Jobbik) szerint a miskolciakat érdekli, hová költöznek a kilakoltatottak. Folyamatos a beköltözés vidékről, folyamatosan érkeznek az ilyen igénytelen családok a városba, ezzel foglalkozni kell. Az önkormányzati rendeletek, törvények következetes betartásával „meg lehetne fogni” a gyerekeken keresztül őket.
Kriza Ákos jelezte, ebben van egyetértés, ezért vannak az ellenőrzések, a szociális osztály vizsgálatai. A gyerekeket elhelyezik, ha kell, de nincs elhelyezési kötelezettségük a kilakoltatottakkal szemben.

Simon Gábor (MSZP) szerint már 2010-ben bejelentette a Fidesz, hogy megoldották a problémát egy törvénymódosításnak köszönhetően, ami nem volt igaz. Kapott egy levelet egy közös képviselőtől, amelyből idézett, ebben a közös képviselő arra panaszkodott, hogy a kilakoltatott család egy nap múlva már egy MIK-es lakás bérlőjeként jelent meg, pár utcával arrébb. Arról is szólt, hogy egy Érpatakról kiszorított család Miskolcra jött és kapott lakást a közelmúltban, tehát kérdéses, hogy most hogyan működnek ezek a dolgok.

Tompa Sándor (DK) szerint három éve nem tud a Fidesz-KDNP elérni semmit. Nem ismert a 173 lakás, hol vannak, mi volt a probléma velük, de nem ismerik a megállapodást sem az OTP-vel. Vonják be azokat, akik javaslataikkal segíteni tudnak.

Kriza Ákos szerint szomorú, hogy, ha ilyen mélységben ismert Simon Gábor egy történetet, miért csak akkor jelzi, amikor már politikai sztorit tud belőle csinálni.

Kovács László
(KDNP) a Fidesz-KDNP frakció nevében gratulált Kriza Ákosnak, hogy azt a romhalmazt, amelyet a szocialistáktól örökölt, helyre tudja hozni. Nemcsak ott tartanak 2013-ban, hogy a szocialisták alatt duplájára emelkedett munkanélküliséget visszacsökkentették, hanem a korábbi városvezetés által összehozott adósságot a jelenlegi kormány átvállalta, és a fészekrakó problémát is meg tudják oldani. Ki kellett taposni annak az útját, hogy megoldható legyen a probléma, van egy folyamata az eljárásnak, amit végig kell vinni.

Kiss János szerint, amiről Simon Gábor beszél, az csupán egy eset, míg a múltban több száz ilyen eset történt. Persze az sem szerencsés, ha egy eset átcsúszik, előfordulhatnak minden rendszerben hibák, de az a különbség, hogy ezt az esetet ellenőrizni fogják, mert azért dolgoznak, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő.

Nehéz Károly (Fidesz) az SZMSZ-re hivatkozva kérte, hogy a napirendi ponthoz nem kapcsolódó, parttalan vitát fejezzék be és zárják le a vitát, melyet a grémium megszavazott.

kozgyules_131121_fkcs_5.jpg

10.30 | Helyi adókról

Következett a 2-es, 3-as és 4-es napirend összevont tárgyalása. Ezek: Javaslat az idegenforgalmi adóról szóló önkormányzati rendelet megalkotására, valamint az idegenforgalmi adóról szóló 23/1991. (XI.28.) önkormányzati rendelet és az azt módosító önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére; Javaslat a telekadóról szóló 23/2013. (VI.25.) önkormányzati rendelet módosítására; Javaslat az építményadóról szóló önkormányzati rendelet megalkotására, valamint az építményadóról szóló 62/2001. (XII.12.) önkormányzati rendelet és az azt módosító önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésére. Ezekről korábban már beszámoltunk: idegenforgalmi adó, telekadó, építményadó.

Eperjesi Erika (Fidesz) az építményadó kapcsán elmondta, az előterjesztésben írtak hozzájárulnak a város arculatának, illetve a körzetében lévő avasi pincesor megőrzéséhez is.

Tompa Sándor (DK) szerint a telekadó egy új, a Fidesz által bevezetett adónem a városban, ami nem is egészen tiszta. A városok akkor vonzóak, ha olcsóbbak és minőségi szolgáltatást nyújtanak, ezért nem növelni, inkább csökkenni kellene véleménye szerint az idegenforgalmi adót.

Jakab Péter (Jobbik) elmondta, alapvetően támogatják az építményadó-rendelet módosítását, bár kevésnek tartják a gazdaság segítése érdekében. Ha a kormány átvállalja a város adósságát, akkor ezt a könnyebbséget át kellene adni a kis- és középvállalkozások számára és csökkenteni az iparűzési adót.

Katona Ferenc (Fidesz) az idegenforgalmi adó kapcsán elmondta, korrekt, harmonikus kapcsolatra van szükség az önkormányzat és a szállásadó között. A 450 forint nem kevés, a szállásadók abban bíznak, hogy az ebből befolyó bevételt az önkormányzat visszaforgatja a turizmusba.

Soós Attila (Fidesz) szerint álságos az ellenzék hozzászólása az idegenforgalmi adó kapcsán, hiszen annak mértékét 300-ról 400 forintra éppen ők emelték. A cél, hogy a város fenntartható fejlődése megmaradjon. A telekadó kifejezetten azért jött létre, mert vannak olyan cégek, amelyeknek van itt telkük, de nem végeznek semmilyen tevékenységet, így nem járulnak hozzá a közteherviseléshez. Megadóztatásuk oka tehát éppen az, hogy ne csak azok fizessenek, akik itt dolgoznak, hanem azok is, akiknek van itt vagyona.

Képes Lóránt, a polgármesteri hivatal adóosztályának megbízott vezetője elmondta, akik kibújnak az adófizetés kötelezettsége alól, azok ellen fel kell lépni. Tájékoztatott arról, hogy a vendégéjszakák száma 2011-óta folyamatosan nő, tehát az idegenforgalmi adó mértéke nem befolyásolja ezt. Az építményadó-rendeletben most már világosan jelennek meg az autók tárolására alkalmas építmények, vagyis a garázsok, ezzel is az önkéntes adófizetést szeretnék elősegíteni. Az országos mértékhez képest ez Miskolcon 71 százalékon áll. Az iparűzési adó törvényben szabályozott, tehát ettől helyben nem tudnak eltérni, tette hozzá.

kozgyules_131121_fkcs_18.jpg

10.16 | Költségvetési témák

A zárt ülés után a költségvetést érintő napirendi pontokról tárgyaltak. Ezek: Javaslat az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 7/2013. (III.12.) önkormányzati rendelet módosítására (III. negyedévi előirányzat-módosítás). Tájékoztató az önkormányzat 2013. I-III. negyedéves gazdálkodásáról, és Javaslat az önkormányzat 2014. évi költségvetésének koncepciójára. A vita előtt Kriza Ákos beszélt arról, hogy a Takata cég teljes kapacitáson közel 2 milliárdos bevételt jelent majd a városnak, ugyanakkor az állami adósságátvállalás csökkenti a kiadásokat, így 2015-ben már 4,5-5 milliárdos differencia lesz a költségvetésben a tavalyihoz képest, így lesz lehetőség fejlesztésekre. A napirendekhez a képviselők nem szóltak hozzá.

09.40 | Napirend elfogadása, zárt ülés

A napirendek elfogadásakor nyolc sürgősségi előterjesztést vettek fel a képviselők a napirendi pontok közé, és az egyforma témájú előterjesztések összevont tárgyalásáról is döntöttek. Arról is döntés született, hogy a tárgyalást a zárt üléssel kezdjék el.

09.02 | Napirend előtt
a Takata beruházásáról

Napirend előtt Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szólalt fel. Azzal kezdte, hogy Orbán Viktor egy éve azt mondta, a következő sikertörténet Miskolc lesz, hiszen sokkal több ott a potenciál, mint amit eddig kihasználtak. A múlt héten a Takata gyárról úgy nyilatkozott a kormányfő, hogy a Mercedes Benz öt éve kezdődött betelepülése óta ez a legnagyobb zöldmezős beruházás az országban. Tehát az Orbán-kormány legnagyobb beruházása Miskolchoz köthető.

A polgármester elmondta, Sebestyén László országgyűlési képviselő azonnali kérdést tett fel a Parlamentben a beruházás nagyságáról, jelentőségéről, melyre válaszként Cséfalvay Zoltán államtitkár elmondta: az a sikertörténet, ami a kilencvenes években Győrben és Székesfehérvárott, ami a kétezres években Kecskeméten játszódott le, az kezdődött most el Miskolcon.

Miskolc története fordulóponthoz érkezett, jelentette ki a polgármester. A közel száz éven át meglévő ipari struktúra az 1980-as évek végére felélte tartalékait, válságba jutott, keserves évek következtek, ezt mindenki megtapasztalhatta. Az emberek lelkében maradandó nyomot hagyott. Most nyugodtan kimondhatjuk, hogy az elmúlt éveknek a munkahelyteremtésért végzett munkája meghozta az eredményt. A Bosch 2010-től 1100 munkahelyet teremtett, illetve teremt majd, most jön hozzá a Takata a minimum 1000 foglalkoztatottal, a Vodafone újabb 240, a 112-es központ 450 munkahellyel, és a kisebb cégek még újabb, száz fölötti munkaerő-fejlesztése.

A munkahelyteremtés elérte azt a kritikus tömeget, amelynek az eredménye nem lehet más, mint, hogy Miskolc úgy kezd el fejlődni, hogy világosan körvonalazódik a jövője, fogalmazott Kriza Ákos. A Takata fejlesztése 20 milliárdos beruházás, ami nemcsak munkahelyet teremt, hanem olyan beszállítói igénnyel jelentkezik, ami az egész város, sőt Felső-Magyarország gazdaságát dinamizálja, melybe bekapcsolódik az egyetem fejlesztési háttere is. Ugyanazt a fejlődési pályát követi Miskolc, amit Győr vagy Kecskemét esetében már láthattunk.

kozgyules_131121_fkcs.jpg

– Ahhoz, hogy idejussunk, várospolitikai fordulat kellett. A városvezetés és a kormány együtt gondolkodik – hangsúlyozta Kriza Ákos. – Hol vannak már a szirénhangok, amelyek a város határában lévő 33 befektetőt kérték számon? Ám nem arról volt szó, hogy a város, hanem arról, hogy az országba 33 beruházó érkezik, és ebből a legnagyobbat a kormány, ígéretének megfelelően, Miskolcra irányította. A japán cég alig négy hónap alatt döntött, pedig legalább egy év alatt szoktak meghozni egy ilyen volumenű döntést. Első körben tíz ország volt képben, ez leszűkült három ország három városára, majd Miskolc maradt a kalapban egy szomszédos ország fővárosával – ezt tudtuk megverni. Én csak azt kérdeztem, mennyire voltak elégedettek az itteni fogadtatással, és azt mondták ilyen korrekt tárgyaláson ilyen tárgyalási potenciált ritkán láttak, és gratuláltak ahhoz a csapathoz, amelyet a városháza és a holding kiállított. Büszke vagyok erre a csapatra, és remélem, a miskolciak is büszkék. Miskolc győzött, végre győzött, és most már világosan látszik a jövő! – zárta szavait Kriza Ákos.

Ezt követően levetítették a közgyűlésben a múlt heti, parlamenti sajtótájékoztató felvételét, melyen a Takata beruházását bejelentették. Kriza Ákos hangsúlyozta, azért volt fontos ez a bejelentés és a vetítés, hogy mindenki számára nyomatékosítsák, Miskolc számára a legfontosabb a munkahelyteremtés, mindent ez alá rendelnek.

Napirendi javaslat

A sürgősségiekkel együtt 14 napirend szerepel a testület nyilvános ülésén, és 3 előterjesztést tárgyalnak majd zárt ülésen.

A város ez évi költségvetési rendeletének módosításáról is tárgyalnak a városatyák, illetve tájékoztató hangzik majd el az önkormányzat első három negyedévének gazdálkodásáról. Ugyancsak napirenden szerepel a jövő évi költségvetés koncepciója.

Három helyiadó-rendeletet is – idegenforgalmi, telek- és építményadó – újraalkothat a testület. Egyik előterjesztés sem tesz javaslatot adóemelésre, sőt, kettő szerint szűkítenék az adófizetésre kötelezettek körét.

Kötelezettségének tesz eleget az önkormányzat, amikor a „Fészekrakó”-követelések megvásárlása révén tulajdonába került ingatlanokat minősíti – a javaslat szerint az üzleti vagyonba besorolva. Módosíthatják a korábbi, az MVSC Sportpálya és a Csorba-tó Vízitelep önkormányzati tulajdonba vételéről szóló igénybejelentést érintő határozatot. Az állam ugyanis maga fejleszti a sporttelepet, így az önkormányzatnak már csak a vízitelepre kell (és lehet) igényét bejelenteni.

Sürgősséggel került a napirendi javaslatra a város településszerkezeti tervének és építési szabályzatának módosítása, amire a 3-as út új, a Búza teret elkerülő szakaszának Y hídjához van szükség. Megszavazhatják a városatyák a Tetemvár alsó sor 48. és 50/a számú ingatlan közötti partfalomlás helyreállítására benyújtott pályázat önrészének biztosítását, de más pályázatról is dönthetnek. Ugyancsak sürgősséggel tárgyalják a Borsodi Kéményseprő Kft. felügyelőbizottsági tagjainak díjazását, a mezőkövesdi repülőtérrel kapcsolatos intézkedéseket, a digitális közösség programot, illetve azt is, hogy – lakossági javaslatra – a DVTK stadion körüli közterület kapja az Aranycsapat tér nevet.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!