Közgyűlés

Rendkívüli közgyűlésen szüntették meg az utat

2013-11-11 09:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules_131111ml_12.jpg

A Déli Ipari Parkot kettévágó út megszüntetése kapcsán tartottak rendkívüli közgyűlést hétfőn reggel nyolc órától a miskolci városházán. A módosítást annak érdekében javasolták, hogy a terület jobban felosztható legyen és így sikeresebben tudják befektetőknek kiajánlani.

A rendkívüli közgyűlés egyetlen napirendi pontja a javaslat volt a Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének (TszT) és Építési Szabályzatáról (MÉSZ) szóló 21/2004.(VII.6.) önkormányzati rendelet módosítására. Erről előzetesen portálunk már beszámolt.

Rostás László, Miskolc főépítésze a napirendről elmondta, azért vált szükségessé a módosítás, mert jelenleg a Déli Ipari Park úgy van szabályozva, hogy a határoló vasúttal párhuzamosan egy közút vágja ketté. Ez nem ad lehetőséget arra, hogy az ipari parknak megfelelő technológiák megvalósíthatóak legyenek, ezért az út kivételét kérték. A Miskolc-Budapest vasútvonalat át fogják építeni, így a vasúti pálya mellett negyven méteres részt szabadon kell hagyni, erre merőlegesen szeretnék majd a befektetők részére felosztani a területet. Az állami főépítész kifogást emelt, a biológiai aktivitást kérve, ezt pótolták. A Bükki Nemzeti Park a Hejő-patak melletti ökológiai folyosó kijelölését kérték, ez már korábban megtörtént, csupán a térképen nem jelölték, ezt is pótolták, tájékoztatott a főépítész.

kozgyules_131111ml.jpg

Tompa Sándor (DK) szerint a Déli Ipari Park kijelölése is nagyon hirtelen történt, ahogy ez az előterjesztés is úgy került be a közgyűlés elé, hogy nem lehet szakmailag beszélni róla és érdemben dönteni. Közúti kapcsolat és közút szerepel az eredeti tervben, ha most ezt kiveszik, akkor nem lesz út az ipari parkban? – tette fel a kérdést. Hozzátette, az sem tiszta, hogy honnan és miként közelíthető meg majd a terület, ahogy az sem, hogy lesz-e úthálózat. Ha pedig egy befektető igényeihez akarják igazítani a területet, akkor tájékoztassák erről a közgyűlést. Üdvözlik, ha újabb befektető érkezik a városba, mert Miskolcon sokan szeretnének elhelyezkedni.

kozgyules_131111ml_9.jpg

Jakab Péter (Jobbik) megjegyezte, reméli, az utolsó akadály is elhárul, hogy befektetők érkezzenek, bár nem ez az út volt ennek eddig az akadálya, hanem a rossz gazdaságpolitika, a szakképzettség hiánya. Nem érti, miért volt szükség a sürgősségre, a miskolciak pedig szeretnék tudni, hogy lesz-e új munkahely a városban karácsonykor a fa alatt. A Jobbik természetesen meg fogja szavazni az előterjesztést ettől függetlenül, tette hozzá.

kozgyules_131111ml_11.jpgFedor Vilmos
(MSZP) szerint az eredeti tervben az volt az elképzelés, hogy autópálya-kapcsolata lesz az ipari parknak. Kérdésként fogalmazta meg, hogy mi szükség volt egyáltalán az út kijelölésére az ipari park területén, ha tudták, hogy nem lesz rá szükség?

Rostás László elmondta, azt, hogy honnan lehet bejutni, a mellékelt tervek szerint látni lehet. Ha középen kettévágják a területet, akkor a Hejő irányából lenne nehéz megközelíteni. Ezt a tervet már megörökölte, de sokkal praktikusabb, ha a vasút melletti védműre fűzik fel az utakat.

A módosítással alkalmassá válik a terület nagybefektető számára is, tette hozzá a vita végén Kriza Ákos polgármester, amelyhez véleménye szerint nem kell mást hozzáfűzni.

kozgyules_131111ml_3.jpg

A szavazásnál az MSZP frakció tartózkodása mellett fogadták el a módosítást és alkották meg az új rendeletet a módosításról.

H. I.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!