Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Tisztán tartott zöldterületek

2013-11-10 14:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE katonaferi_funyiro_131109ml_05.jpg

Hatékony volt a nyár elején vásárolt kisgép, és persze a három foglalkozott dolgozó a Selyemréten és környékén: sikerült tisztán és rendben tartani a közterületeket.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Katona Ferenc, az 1-es körzet önkormányzati képviselője vásárolt egy multifunkciós kisgépet, és vállalta, hogy a körzetében lévő négyhektárnyi zöld területet rendben tartja, átvállalva ezt a munkát a Miskolci Városgazda Kft-től.

Mint a képviselő érdeklődésünkre elmondta, a saját otthonában is kéthektárnyi területet tart rendben, így tudja, hogy egy ilyen úgynevezett professzionális környezetápoló gép milyen hasznos tud lenni. Ezért döntött úgy, hogy a képviselői alapja terhére beszerez egyet, sőt a nyár folyamán három munkást is alkalmazott heti húsz órában, akik a géppel és kézi szerszámokkal dolgoztak kint a közterületeken. A berendezés a fűnyírás mellett takarítási funkciókat is el tud látni, kis átalakítással a hótolásra is alkalmas.

A gépet a Petőfi Sándor Fiúkollégium egyik garázsában tárolják, melynek igazgatója, Polyák Ferenc azt mondja, mindkét fél számára előnyös együttműködést kötöttek, a tárolásért cserében a kollégium külső és belső zöld területeit is rendben tartják, ami számukra nagy könnyebbség, ugyanakkor a környezeti nevelés szempontjából is hasznos.

A Miskolci Városgazda Kft. hárommillió négyzetméternyi zöld területet kezel, így minden segítséget szívesen fogadnak – Katona Ferenc felajánlása is jól jött. Erőiket így jobban tudják csoportosítani. Az együttműködési megállapodás szerint egyébként a berendezés a Városgazda tulajdonában van, tehát ezzel is gyarapodtak.

H. I.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-04-11 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!