Egyetemváros

Izgalmas, rejtélyes területeket tár fel a szabadegyetem

2013-11-07 13:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szabadegyetem_megelozes_131106ml.jpg_2.jpg

Bűnmegelőzési előadássorozat indult „Biztonság és fenyegetettség” címmel szerdán a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a megyei rendőr-főkapitányság és a megyei bűnmegelőzési alapítvány közös szervezésében. Az idei szabadegyetem neves előadói az iparbiztonság, a szervezett bűnözés és a terrorfenyegetettség témakörét járják körül a sorozat állomásain. Az érdeklődők decemberig négy előadáson vehetnek részt, ahol a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogyan kerülhető el az áldozattá válás.

Mint Kelemen Katalin, az előadássorozatnak helyet adó Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának igazgatója a szerdai megnyitó alkalmával elmondta, a szabadegyetem ingyenes előadássorozatait 2004 óta tartják, a téma minden esetben a bűnmegelőzés aktuális kérdéseihez kapcsolódik. Az idei első témakör címe „Katasztrófák hatása a környezetre és a polgári lakosságra” volt. A kurzus résztvevői három előadást hallgathattak meg a téma szakértőinek tolmácsolásában, így megismerhették a kolontári katasztrófa kialakulását és kezelését, hallhattak a természeti környezet helyreállításáról Kolontáron, valamint a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés témakörét is körüljárták az előadók.

szabadegyetem_megelozes_131106ml.jpg_5.jpg

Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitány-helyettese az első előadás előtt elmondta, igyekeztek olyan témákat keresni az idei sorozat szervezése során, amely mind a szakmát, mind a civil érdeklődő közönséget megfoghatja. Ilyen az iparbiztonság, a terrorfenyegetettség és a szervezett bűnözés témaköre.

– Úgy gondolom, ezek izgalmas területek, kérdéseket vetnek fel, és sokszor „rejtélyesek” még a szakmát művelők számára is, tehát nem annyira nyitottak és mindenkit foglalkoztatnak – ismertette a rendőrfőkapitány-helyettes. Hozzátette, széles körű a várt vendégek köre, hiszen mind szakmai érdeklődőket, kollégákat, mind egyetemi hallgatókat, intézmények dolgozóit várják, valamint mindazokat, akik a bűnözéssel, a lakosság védelmével kapcsolatba kerülhetnek, hiszen „a témák mindannyiunkat érinthetnek”, tette hozzá Mecser Tamás.

Mint ismertette, négy ciklusra, témakörre oszlik az idei Bűnmegelőzési szabadegyetem, mely decemberben zárul. Hozzátette, igyekeztek olyan előadókat meghívni, akik gyakorlati szakemberek, de a téma elméletével is tisztában vannak.
– Ez a záloga annak, hogy az előadások mind a szakemberek, mind a civil érdeklődők számára érdekesek lehetnek – emelte ki a rendőrfőkapitány-helyettes.

A szerdai előadástól kezdve a felnőttképzési központ Miskolc-termének előterében kiállítás tekinthető meg a kolontári helyreállítási munkákról. Több mint három éve annak, hogy Kolontárnál átszakadt az ajkai timföldgyár egyik gátja, és a kizúduló több mint egymillió köbméternyi vörösiszap elöntötte a környéket. Tíz ember életét vesztette, több mint kétszáz pedig megsérült. Többek között az ilyen katasztrófák megelőzése érdekében indult el a Bűnmegelőzési Szabadegyetem új előadássorozata.

szabadegyetem_megelozes_131106ml.jpg_4.jpg

A rendezvényt Torma András rektor nevében Horváth Zita általános rektor helyettes nyitotta meg. A szabadegyetem fontosságát hangsúlyozva elmondta, az ilyen előadásokon az egyetemi hallgatókon kívül „a társadalom széles körei számára megnyitják a tanulás lehetőségét”.

– A modern, XXI. századi társadalomban szélesedett a bűn típusainak is a köre, például azokkal, amelyek az idei előadássorozat témái is. Ilyen például a terror kérdése, amely a széles társadalmat, az országokat is érintő probléma, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül – emelte ki az általános rektorhelyettes.

A programot a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Megyei Rendőr-főkapitányság és a Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közösen szervezi, 2004 óta minden évben. A következő előadást november 13-án tartják, Iparbiztonság, megelőzés rendészeti módszerekkel címmel.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!