Kultúra

Requiem az elhunytakért

2013-11-01 10:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE korus_selyemret_131031_fkcs_2.jpg

Mozart Requiem című szerzeménye csendült fel a Miskolci Szimfonikus Zenekar segedelmével csütörtökön este a Selyemréti Szent István templomban, a zenekar Halottak napi koncertjén. A hagyományosan, évről évre megrendezett különleges hangverseny minden alkalommal kivételes helyet foglal el a szimfonikusok repertoárjában.

Hagyomány, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar Mindenszentek előtt Halottak napi koncertet ad. Idén sem tértek el ettől, s csütörtökön Mozart Requiem című szerzeményét adták elő, a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus és a Cantus Agriensis Kórus közreműködésével.

Énekével pedig Skoff Zsuzsa, Schöck Atala, Kálmán László és Massányi Viktor emelte az egyébként is magas színvonalat. A miskolci szimfonikusokat Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zenei vezetője vezénylete, aki elárulta, a halottak napi koncert eltér az évad többi hangversenyétől, s különleges előkészület kíséri.

– Mindig kiemelten fontos, hogy mit játszik a zenekar egy előadáson, de a Halottak napi koncertnél azt hiszem, még jelentősebb szerepet tölt be a program. Egészen másképpen készülünk egy ilyen koncertre. A zenészek is más hangulatban próbálnak, és én magam is egészen másképp beszélek ilyenkor arról, mit szeretnék, szeretnénk létrehozni – mondta Cser Ádám, hozzátéve, a templomi körülmények is alapvetően változtatják meg egy zenei előadás hangulatát.

A karnagy kiemelte, Mozart utolsó darabját adták elő, amelyet be sem fejezhetett a zeneszerző. Cser Ádám elmondta, a zeneszerzők életében is kimagaslóak az ilyen alkalomra írt darabok.

– Nagyon izgalmas volt már a próbafolyamat is. Érdekesség, hogy Mozart olyan szerző volt, aki saját véleményét is beleírta a darabjaiba. A Requiembe azonban félelmeit vitte bele. Technikailag ugyanúgy készülünk egy halottak napi koncertre, mint más előadásra, hiszen a színvonal adott, magasan profi előadást hoz a zenekar, de hangulatában egészen más minden évben ez az alkalom – tette hozzá.

K. J.
Fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2018-11-15 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!