Egyetemváros

„Ökumenikus vallás nincs, de ökumenikus élet annál inkább”

2013-10-29 13:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem_egyhaz_131029_ja_10.jpg

Tíz éves múltra tekint vissza a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség. A jeles dátum kapcsán a campusban gyűltek össze a lelkészség jelenlegi és egykori dolgozói, hogy közösen emlékezzenek a múltra. Az ünnep mellett azonban a jövőbe tekintés sem maradt el, hiszen újra aláírták a résztvevő felek azt az együttműködési szerződést, amely egykor létrehozta a közösséget.

A történelmi egyházak képviselői és az egyetem rektora írta alá, erősítette meg azt a szerződést, amely 2003-ban életre hívta az ökumenikus lelkészséget a Miskolci Egyetemen. A keddi ünnepi alkalmon részt vettek a lelkészség egykori dolgozói is.

A Miskolci Egyetem szenátustermében, kedden felelevenítették a résztvevők az elmúlt tíz évet. Torma András rektor elmondta, az egyetemen mindig voltak olyan emberek, akik példát mutattak – példaként hozta fel a ’80-as éveket, amikor az akkori rektor egy szobát biztosított az egyetemen a hitélet folytatására, majd a rendszerváltást emelte ki, amikor a jezsuiták tettek sokat a campusban, de a rektor természetesen részletesen szólt az egyetemi lelkészség létrejöttéről is.

egyetem_egyhaz_131029_ja_6.jpg

– 2003 tavaszán, Besenyei Lajos rektorságának idején merült fel az ötlet, s vált szükségessé, hogy az egyetemünkön is legyen lelkészség. Szeptemberben pedig megvalósult a gondolat. A lelkészség hasznos tevékenységet folytat az egyetemen. Rendezvényeik színesebbé teszik intézményünk lelki és kulturális életét – mondta Torma András, majd hozzátette, a lelkészség logóján egy bárka látható, amely rendületlenül halad a cél felé, s a háromszögletű vitorla négy részre osztja a teret, amely a négy történelmi egyházat képviseli.

A rektor kiemelte, öröm és kiváltság, hogy együtt dolgozhat az egyházak képviselőivel.
Az együttműködési szerződést meghosszabbították a résztvevő felek, majd az egyházi méltóságok szóltak. Palánki Ferenc katolikus püspök szólt a lelkészség működéséről. Mint mondta, testvérként dolgoznak együtt, habár ökumenikus vallás nincs.

– Itt valóban megélhetjük, hogy közösen építjük Isten országát – tette hozzá. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke az egyetlen, aki a 10 évvel ezelőtti szerződés megkötésénél is jelen volt. Mint mondta, már az előkészítési folyamatban is részt vett. Csomós József elmondta, hogy a református egyház két főállású egyetemi lelkészt is szolgálatba állított, majd átadta a szót a kerületi ifjúsági résztvevőnek, aki a fiatalság tevékenységét ismertette.

egyetem_egyhaz_131029_ja_33.jpg

– Eredményes évtized áll mögöttünk – méltatta a lelkészség múltját már Orosz Atanáz görög katolikus apostoli exarcha, aki egyetemi éveiről, tapasztalatairól szólt. A görög katolikus apostoli exarchát Fábri György egyházkerületi felügyelő követte a felszólalók sorában. Az evangélikus egyházkerületi felügyelő szólt az egyház magyarországi helyzetéről, a hazai hitéletről, s az egyházi életről is. Mint mondta, az egyház képviselőinek ki kell lépniük, meg kell mutatniuk magukat.

– Ökumenikus vallás ugyan nincs, de ökumenikus élet annál inkább. Az egyetemen talán a legnehezebb a helyzetünk, hiszen itt van az a korosztály, amely a legkevésbé él vallásos életet. Ezért kell tennünk, ezért kell jelen lennünk, megmutatni magunkat – mondta, hozzátéve: 25 évvel ezelőtt, amikor ő hallgató volt, egészen más élményei voltak, mint amit ma tapasztal.
A résztvevő felek aláírásukkal újra hitelesítették az együttműködési megállapodást, ezzel tovább erősítve az ökumenikus hitélet szerepét a campusban.

egyetem_egyhaz_131029_ja_1.jpg

A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség 2003. szeptember 2-án jött létre. Ökumenikus intézmény révén négy lelkész munkáját fogja össze. Együtt dolgoznak, ám mégis mindegyik egyház önállósága megmaradt. A lelkészség logóját Hrivnák Andrea fővárosi grafikus tervezte. Az egyház ősi szimbóluma a hajó, mely ingadozik, de halad célja felé. A bárka vitorlája is több jelentést foglal magába: a háromszög alakú vitorla tükrözi az Isten-képet, a Háromság Istent (Atya, Fiú és Szentlélek). A vitorlarúd egyben a kereszt jele is, jelképezve Isten szeretetét, a megváltó keresztáldozatát. A vitorlában kiolvasható négyes szám mutatja, hogy a lelkészség négy egyház híveit fogja össze: görög és római katolikusokat, evangélikusokat és reformátusokat.

A jubileumi ünnepségen a négy történelmi felekezet főpásztorai áldást mondtak, majd a lelkészség irodájánál látták vendégül a megjelenteket.

Kiss J.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!