Fesztiválozó

Ötezer kiló húsból készült kolbász a Csabai Kolbászfesztiválon

2013-10-26 17:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Mintegy ötezer kilogramm húsból készült friss kolbász szombaton délelőtt a Csabai Kolbászfesztiválon, ahol ötszáz csapat versenyzett. Az elsősorban gasztronómiai szakemberekből álló zsűri döntését este ismertetik.

Hégely Sándor fesztiváligazgató az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a négynapos rendezvényre százezer embert várnak, az idei lehet minden idők egyik legnagyobb békéscsabai fesztiválja. Az igazgató a vártnál is hangulatosabbnak nevezte a szombati kolbászkészítő versenyt.

A Dankó Rádió élő kívánságműsorral jelentkezett szombaton a fesztiválról. Tarnai Kiss László főszerkesztő, a műsor vezetője az MTI-nek nyilatkozva fontosnak nevezte a közönségtalálkozókat, közöttük a Csabai Kolbászfesztivál élő kívánságműsorát.

A kolbászkészítő versenyen a közmédiát a Dankó Rádió csapata képviselte. Erdélyi Claudia, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerkesztő-műsorvezető az MTI-nek elmondta: csabai ízesítésű kolbászt készítettek. A kolbásztöltés nehezebben ment, de kaptak segítséget a szomszéd csapattól, akik percek alatt bélbe töltötték a húst - tette hozzá. 

A fesztivál résztvevőit a nagysátorban este a Silver zenekar és a Saragossa Band szórakoztatja, a sportcsarnokban Gájer Bálint és a Group 'n' Swing zenekar lép fel, a borsátorban pedig a Continental Show Band.

A 17. Csabai Kolbászfesztivált csütörtökön nyitotta meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A négynapos rendezvénysorozathoz kapcsolódó élelmiszeripari kiállításon és vásáron mintegy 150 hazai és határon túli kiállító mutatja be termékeit.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!