Közélet

1956 Miskolcon - ritka, archív felvételekkel!

2013-10-23 09:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 56_fellvonulas.jpg

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben annak idején Miskolc is komoly szerepet játszott. Október 25-én a miskolci munkások demonstrációval kívánták nyomatékosítani a követeléseiket. Először a Nehézszerszám-gépgyár dolgozói indultak meg, majd csatlakoztak hozzájuk a DIMÁVAG és a Lenin Kohászati Művek munkásai is.

Eredetileg a város központjában lévő Búza tér lett volna a tömeg úti célja, a szervezők azonban el akarták kerülni az összetűzést a közelben székelő ÁVH-val. Fekete Simon diákparlamenti elnök és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalás eredményeképpen a tömeget az Egyetemvárosba irányították, ennek érdekében motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé.

otvenhm.jpg

Útközben nagy számban csatlakoztak a tüntetőkhöz a város lakosai, végül már hatalmas, 35-40 ezres tömeg hömpölygött az utcákon. A lakások ablakaiban is megjelentek a nemzetiszínű zászlók, és a sokaságban is rengeteg háromszínű lobogó tűnt fel.

Az Egyetemvárosban már szervezetten fogadták az odaérkező tömeget. A nagyelőadó tetejéről Dornbach Gyula köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertették a forradalmi követeléseket. A debreceni egyetemisták pontjait a városból érkező Galánffy Lajos, a miskolci Zenekonzervatórium igazgatója ismertette, majd hozzáfűzte ehhez a konzervatórium követeléseit is. A miskolci diákparlament 11 pontos felhívását Rácz Károly hallgató, a DIMÁVAG 12 pontos kiáltványát Papp Miklós anyagbeszerző, üzemi munkástanácstag olvasta fel. A felszólalók között volt Zombori Sándor alezredes, aki a honvédség, és Urbancsok Mihály, aki a megyei pártbizottság egyetértéséről biztosította a tömeget.

otvenhm2.jpg

Mind az egyetemi, mind az ugyanaznap délután, a Petőfi téren megrendezett nagygyűlésen rendkívüli hatást gyakorolt az emberekre Nagy Attila, a népszerű, fiatal miskolci színész, aki mindkét helyszínen a elszavalta a Himnuszt és a Nemzeti dalt.

otvenhm4.jpg

Nagy Attila fontos szerepet játszott a rend helyreállításában az október 26-i sortüzet és lincseléseket követő zűrzavarban is, amikor az események hatására a megyei munkástanácsban alig néhányan maradtak. Nagy Attila ekkor Papp Miklóssal együtt látott hozzá a rend helyreállításához, akit még október 24-én választottak be az üzemi, majd másnap a megyei munkástanácsba. Megegyezésük értelmében Papp a megyei, Nagy Attila pedig a városi ügyeket intézte.

otvenhm1.jpg

A beözönlő szovjet csapatoknak november 4-én, hajnali négy órától érdemi ellenállás nélkül sikerült megszállniuk Miskolcot. Fokozatosan szállták meg a várost, utoljára – reggel fél hét tájban – a laktanyákat. A 2. üteg elfoglalásakor eddig ismeretlen okból tüzet nyitottak, és megsebesítettek egy magyar honvédet. Az üteg lefegyverzett katonáit és tisztjeit néhány órán keresztül fogva tartották, majd szabadon engedték.
A lefoglalt gyalogsági fegyvereket a Pingyomra szállították, a magyar katonák többsége szétszéledt.

56_tank.jpg

A megszállás során tűzharcra került sor az Egyetemvárosban. Az I. sz. diákszállónál felállított őr, Benyőcs Ferenc hallgató a sötétben mozgó alakokat látott, és mivel nem reagáltak a felszólítására, figyelmeztetésképpen a levegőbe lőtt egyet. Mint kiderült, a mozgó alakok szovjet katonák voltak, akik azonnal viszonozták a tüzet. Az egyetemi őrség néhány további tagja erre szintén tüzet nyitott, majd a puskaropogásra felébredő hallgatók egy része is. A harcban két egyetemista, Kölber Gábor és Kiss Gábor vesztette életét.

otvenhm3.jpg

A miskolci eseményekkel kapcsolatban két tömegpert indítottak el. Az első, 21 vádlottat felsorakoztató perben első fokon 14, másodfokon 7 embert ítéltek halálra. Balázs Gézát, G. Tóth Lászlót, Szász Zoltánt, Komjáti Ferencet, Sikó Dezsőt és Nagy Zoltánt 1957. július 20-án, Lengyel Lászlót 1957. szeptember 5-én végezték ki, Budapesten. Az eljárás során a nyomozó szervek számos törvénysértést követtek el. A második per során – amelyet Szarka József és társai ellen folytattak – halálbüntetés kiszabására nem került sor, a vádlottak közül többeket felmentettek, a többieket 2 évtől életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!