Zöld Nyíl

„Los Angelesig futott” Miskolc új villamosa

2013-10-17 10:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE skoda_villamos_130801_ja_3.jpg

Teljesítette október elejére a típusengedélyhez szükséges összesen tizenegyezer kilométeres próbafutást Miskolc új Skoda villamosának prototípusa, így ez már nem lehet akadálya a típusengedély megszerzésének.

Mint arról beszámoltunk, Miskolcra idén nyáron érkezett két, úgynevezett prototípus Skoda villamos – az első július elején, ennek érkezését nagyszabású ünneppel köszöntötte a város és lakossága a Városház téren, a második pedig augusztus végén.
Ismeretes, MVK Zrt. szakemberei a beszerzés előkészítése során nem már meglévő vagy gyártott villamosok közül választottak egyet, hanem azokból az igényekből indultak ki, hogy a miskolciak milyen szerelvényre vágynak, milyen villamos segítené leginkább a miskolciak és az ide érkező vendégek közlekedését. A Skoda 26 THU 3 típusjelű szerelvény éppen ezért egyedi, vagyis Miskolcnak gyártott, rajtunk kívül eddig senki, sehol nem tesztelte.

Miskolctól Los Angeles-ig


skoda_villamos_130801_ja_1.jpg

– Prototípusnak, vagyis mintavillamosnak is ezért, az egyedi igények alapján való gyártás miatt nevezzük. És mivel ilyen villamos még sehol nem fut a világon a közlekedési hatóság előírta, hogy a villamos forgalomba helyezéséhez az elsőként érkezett szerelvénynek 10000, majd ráadásként még 1000 kilométert kell futnia ahhoz, hogy utasokat szállíthasson – mondta el érdeklődésünkre Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. PR és kommunikációs vezetője.

A tízezer kilométer sem kevés – folytatta a kommunikációs szakember – körülbelül annyi, mint Miskolctól Los Angeles, de a ráadás 1000 kilométer alatt is még több mint negyvenszer láthattuk oda-vissza közlekedni az új villamost a miskolci pályán. Miskolc új villamosa október elejére  a rá kiszabott kilométereket teljesítette, így ez már nem lehet akadálya a típusengedély megszerzésének.

Pásztor Imre elmondta azt is, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem kevés, összesen harminchatféle vizsgálatot kér a Skoda villamosokkal kapcsolatban a típusengedélyhez.
– Ez egy nagyon összetett dokumentációs eljárás, például a villamos fékberendezése egy pont a dokumentációban és csak ezzel kapcsolatban több vizsgálat lefolytatását is kéri a hatóság, a vizsgálatok mindegyikéről részletes jegyzőkönyv készül. A dokumentáció összességében 80 százalékos készültségben van jelenleg, és érdekessége, hogy a tesztek, vizsgálatok egy része Miskolcon, egy része a Skoda gyárban, Pilsenben zajlott – tette hozzá.

Miket vizsgáltak?


skoda_villamos_terheles_130801_ja_3.jpg

A teszteknek része volt a 10000 + 1000 kilométeres próbafutás, az úgynevezett tartampróba, ami sikeresen lezajlott. Ezek során mérték a jármű futásdinamikai jellemzőit is, például az 50 km/óra sebesség-túllépéskor a jármű viselkedését, tesztelték a vezetőüléseket, a külső-belső világítást, a hangjelző berendezéseket és még sok minden mást. Egyebek mellett ellenőrizték a járműre megengedett zajszintek betartását, a jármű vészhelyzetben való elhagyásának lehetőségeit, és sok műszaki dolgot, mint például az áramvisszavezetőket és a földelő berendezéseket is.

Tajthy Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!