Sport

„Edzésen sincs lazsálás”

2013-10-14 15:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_mtk_liga_130911ml_02.jpg

Debreceni András bajnokin még nem lépett pályára a DVTK színeiben, ám több felkészülési és Ligakupa-mérkőzésen igyekezett bizonyítani, s utolérni magát a korábbi hosszú kihagyás után. A nyáron érkezett védő szerint jó brigád jött össze Diósgyőrben, mindenki küzd egymásért, s ennek van is eredménye. A 24 éves védő a pénteki edzőmérkőzés után nyilatkozott szerkesztőségünknek.

– Most már elhelyezkedtem, megvan az albérlet is, rendezgetjük, otthonossá tesszük a párommal. Fizikailag is rendben érzem magam, ugye sokat hagytam ki különböző okok miatt. Kell jó pár hét, mire visszanyerem az erőnlétemet, de úgy érzem, jó úton haladok, az edzőmérkőzések, mint a pénteki, sokat segítenek, hogy top formában legyek – mondta Debreceni András, aki 73 percet játszott az FK Spartak Subotica ellen 4–1-re megnyert mérkőzésen.

– Mindig kritikus vagyok magammal szemben, utána visszapörgetem az egész meccset, hogy mi az, amit még lehetne másképp, jobban csinálni, kielemzem a különböző szituációkat – folytatta a hátvéd. – A Spartak elleni mérkőzés jó volt arra, hogy játékban maradjunk, aki pedig kicsit le van maradva, felzárkózzon. A héten ketté volt szedve a társaság, a keret egyik része napi két edzéssel készült, mások a Ligakupában szerepeltek. Jól megdolgoztatták a brigádot, de kell a kondi a következő pár hétre, hiszen most szünet van a válogatott mérkőzései miatt – hangsúlyozta.

Debreceni András kiemelte, már teljes mértékben lezárta a Kispest-ügyet; amondó, felesleges ezen rágódnia, így alakult.
– Nagyon jól érzem magam itt, sikerült beilleszkedni, sok mindenkit ismertem az utánpótlás-válogatottakból is. Tényleg nagyon jó brigád jött össze, de szerintem ezt lehet látni a meccseken, mindenki küzd, hajt egymásért, és ennek meg is van eddig az eredménye. Szeretnék minél előbb bemutatkozni bajnokin is, nem akarok tavaszig várni, de ez a mester döntése. Nehéz dolga van, hiszen úgy próbálta kialakítani a keretet, hogy minden posztra két, közel azonos képességű labdarúgója legyen. A játékosok edzésen is oda-oda lépnek egymásnak, mert mindenki kezdő szeretne lenni, de már a 18-as keretbe is nehéz bekerülni. Tréningen sincs hát lazsálás, senki sem érezheti magát biztonságban, de ez jó, mert így javul az együttes formája – zárta a védő.

Szerdán 17 órakor a Vasast fogadja a DVTK a diósgyőri stadionban a Ligakupa 4. fordulójában, minden bizonnyal Debreceni Andrással a soraiban.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!