MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Zökkenőmentes indulás, időjáráshoz igazodó hőmérséklet

2013-10-03 12:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE homennyiseg_mero_130516ml_12.jpg

Szeptember 26-a óta folyamatosan melegek a radiátorok a távfűtéses lakásokban. A korán elkezdődött fűtési idény eddig tapasztalatairól kérdeztük a MIHŐ-t, különös tekintettel arra, hogy az Avason a rendszert is át kellett állítani, hiszen mostantól geotermikus energiát használnak a fűtéshez is.

– A felfűtés és a hőközpontok beüzemelése rendben megtörtént. Az Avason sem most kezdődött az átállás, a meleg vízhez szükséges energiát már több hónapja a geotermia biztosította, így a Tatár utcai fűtőmű és az Avas közötti vezeték nem üzemelt – kezdte az áttekintést Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője. – Viszont ha szükséges, segíteni tudjuk a geotermikus szolgáltatási üzemmódot a Tatár utcai fűtőműből, akkor ezt a vezetéket vesszük igénybe a további hőbetápláláshoz. Összességében a fűtés a MIHŐ részéről rendben elkezdődött.

Megtudtuk, a szeptember 21-ei hétvégén, amikor a szakaszos fűtéssel megkezdte a MIHŐ az idei fűtési szezont, három nap alatt összesen 103 bejelentés érkezett az ilyenkor szokásos kizárt részegységek, fűtési rendszerben előforduló levegő, nem kívánt zajhatások. miatt.

pannergy_atado_130507_ja_66.jpg

– A MIHŐ a nyári karbantartások során azért dolgozott, hogy zökkenőmentes legyen a távfűtés. A fűtés indítását követően nagyrészt a társasházon belül adódnak, adódtak problémák. A MIHŐ már korábban felajánlotta a társasházaknak a próbafűtést. Ez azért praktikus, mert minimális költség mellett időben kiderülhet, ha a fűtési rendszer az épületen belül esetleg nem megfelelően működik – mondta Pásztor Imre.

Azt is hangsúlyozta, ezeknek a hibáknak a javítása – tehát például az épületen belül kizárt szerelvények visszanyitása, légtelenítések elvégzése – a lakóközösségek, illetve az általuk megbízott vállalkozások feladata.
– Ettől függetlenül a fogyasztók általában a MIHŐ műszaki ügyeletére telefonálnak. A cég munkatársai természetesen szívesen állnak rendelkezésükre szakmai tanácsadással, de ezen túl nem tudnak segíteni, mert a lakóközösség tulajdonában lévő épületen belüli fűtési rendszer karbantartását a közösség képviselője által megbízott karbantartó vagy szerződtetett szakcég végzi. Elérhetőségükről minden esetben a közösség képviselője tud felvilágosítást nyújtani – emelte ki a kommunikációs vezető.


miho_ja_8.jpg

Arra a kérdésre, hogyan alakul ezután a fűtés, lényegében az volt a válasz: a megszokottak szerint.
– Az elmúlt évek fejlesztéseinek is köszönhetően a külső hőmérséklet alapján a rendszer automatikusan meghatározza, mekkora hőmennyiséget kell betáplálni a rendszerbe ahhoz, hogy a lakások mindenhol melegek maradjanak, tehát a külső hőmérséklet alakulásától függ a fűtés. Ha kint meleg van, akkor bent nem lesznek forrók a radiátorok, de ahogy elkezd hűlni a levegő odakint, úgy melegszenek majd a lakásban lévő fűtőtestek. Ez azt is jelenti, hogy költségtakarékosan működünk, ezzel is igyekezve megfelelő komfortérzetet biztosítani a lakásokban és ezzel együtt csökkenteni a fogyasztók költségeit – fogalmazott Pásztor Imre.

Cs. M.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!