Közélet

Ismét népszerű a Kutatók éjszakája

2013-09-27 22:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kutatok_eje_130927_ja_69.jpg

Több mint 100 programmal és rendkívül sok fiatal – általános és középiskolás korú – érdeklődővel nyitott újra a Kutatók éjszakája, pénteken. Középpontban ezúttal is az egyetemi kutatók. Eredményeik, sikereik. Miskolcon, két helyszínen: az egyetemen és a Zenepalotában nyerhettek bepillantást az érdeklődők a kutatók világába.

– Az egyetem vonzerejét szeretnénk még inkább növelni, s így a minőségre, a kiemelkedő képzésekre törekszünk – fogalmazott Kékesi Tamás, a Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettes az egyetemen megtartott ünnepélyes megnyitón. – Éppen ezért minden olyan rendezvény fontos számunkra, melyen nagy létszámban megjelennek családjaikkal a fiatalok. Már korán felkelthetjük érdeklődésüket, s így reményeink szerint szívesen választják majd a Miskolci Egyetemet. Azt kívánom minden érdeklődő fiatalnak, hogy találja meg az érdeklődésének leginkább megfelelő helyszíneket és programokat. Inspirációt meríthetnek belőlük a továbbtanuláshoz – tette hozzá a rektorhelyettes.

kutatok_eje_130927_ja_66.jpg

Kékesi Tamás külön szólt az idei, már hetedik miskolci Kutatók éjszakájának egyik újdonságáról. Mint fogalmazott, „az eddigi legnagyobb szabású rendezvényen” kiegészítő programként bemutatkoznak a jelenleg is futó egyetemi projektek, melyek között találunk járműipari kutatási programot, vagy éppen alapkutatási projektet a kritikus nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő potenciáljának kiaknázására. A rektorhelyettes ugyanakkor ismét elismerő szavakkal méltatta az egyetem és Miskolc városa között fennálló és hagyományosan jól működő kapcsolatokat.

Az egyetemi éjszaka nyitását követően Kiss Gábor alpolgármester a Zenepalotában tartott városi megnyitó, ahol elmondta, évről évre egyre többen érdeklődnek Miskolcon is a Kutatók éjszakájának programjai iránt. Az elmúlt évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy sokan kíváncsiak az eseményre, sokan ki is látogatnak mind az egyetemi, mind a belvárosi – idén a Zenepalotában megtartott – programokra.

kutatok_eje_130927_ja_37.jpg

– Rendkívül fontos, hogy ez is tovább erősíti a város és az egyetem jó kapcsolatát – csatlakozott az előtte szóló rektorhelyettes által elmondottakhoz Miskolc alpolgármestere. – Fantasztikusan sok érdekességet tekinthetnek meg az érdeklődők, változatos programokat, melyek korosztálytól függetlenül mindenki érdeklődésére számot tarthatnak – emelte ki Kiss Gábor. Külön szólt ugyanakkor az egyetem jelentőségéről, a szakmai tudás megszerzésének fontosságáról, valamint arról, hogy a Miskolci Egyetemről kikerülő fiatal diplomásokat szeretnék itt tartani.

Új helyszínen, a Zenepalotában

Közel 300 hallgató és oktató, több mint 100 program – így fest számokban az idei miskolci Kutatók éjszakája. Két főbb helyszínen, a Miskolci Egyetemen és a Zenepalotában vehettek részt érdekes programokban az érdeklődők, de a Herman Ottó Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium is kapcsolódott a rendezvényhez. A Zenepalotában többek között néhány egyszerű matematikai és logikai játékot – flexagonok, Hanoi torony, bűvös négyzetek – próbálhattak ki az érdeklődők, és egy bemutató alkalmával a kutatók igyekeztek érzékelteti a műanyagok fontosságát, és a gyakori hibákat az anyagok kiválasztásánál, kialakításánál, alkalmazásánál.

kutatok_eje_130927_ja_57.jpg

Egyszerű eszközökkel végrehajtott vizsgálatok bemutatásával a jelenlévők megismerkedhettek a műanyagokkal és azok tulajdonságaival is. Felléptek ugyanakkor a Lángzenészek is, az Energia- és Minőségügyi Intézet, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet közös showja alkalmával. Mindezek mellett rendkívül sokan kíváncsiak voltak ugyanakkor az E-Bogárra is.

Kutatások, a nagyközönség számára


– A kislányom miatt vagyunk itt elsősorban, rendkívül izgatottan várta a Kutatók éjszakáját – mondta el érdeklődésünkre a Miskolci Egyetem tanszékeinek programjai között pár percre pihenőt tartó Ligetvári Éva. Mivel a család gyermekkel érkezett, így elsősorban a legkisebbek számára is érdekes programokat tekintették meg, de természetesen nem maradhatott ki néhány, az idősebb korosztály számára hirdetett bemutató sem. Nagyon hasznosnak tartotta a Kutatók éjszakáját, hiszen – mint mondta – „kicsit bepillantást nyerhetünk a kutatási életbe”.

Látványos fizikai kísérleteket tekinthettek meg az érdeklődők például a Fizikai Tanszék bemutatótermében és laboratóriumában. Mint Paripás Béla tanszékvezetőtől megtudtuk, három helyszínen mutattak be kísérleteket, vákuumban, elektromos és mágneses, valamint optikai kísérleteket, de ionizáló sugárzások bemutatása diffúziós ködkamrával is a program részét képezte.

kutatok_eje_130927_ja_27.jpg

– A délután 5 órai kezdés óta rendkívül sokan látogattak el hozzánk, 200-250 érdeklődő is volt tanszékünkön. Évek óta ilyen nagy egyébként az érdeklődés – tette hozzá a tanszékvezető.

Sok kisgyermek próbálta ki a napelemes jármű pilótaülését is. Mint Blága Csaba, az Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék egyetemi docense érdeklődésünkre ismertette, a járművet egy volt csapata építette a Bosch Elektromobil versenyre – ezt a járművet fejlesztették tovább. Azt szerették volna kikísérletezni, hogyan lehetne napelemmel működtetni a járművet.

– A Kutatók éjszakájának jelentőségét leginkább abban látom, hogy a nagyközönség számára is „emészthetővé”, könnyen érthető teszi a tudományok néha talán elvont fogalmait. Nekem, annak idején nagyon jó tanáraim voltak, és szüleim is tudományos beállítottsággal rendelkeztek, így indultam el én is ezen a pályán. Olyan impulzusokat kaptam, hogy magam is kutató lettem. Vonzó volt számomra az egzakt tudományok világa – mondta az egyetemi docens.



Napelemes jármű, lángorgona, nano-biotechnológia, angyalok és lidércfény, látványcsapolás, E-marketing, jogi kvíz, testünk titkai – tudományos kavalkád, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, fesztivál köntösben, ez a Kutatók éjszakája, az országos programba immár hetedik alkalommal kapcsolódott be Miskolc is – hogy a régió tudományokra fogékony lakosai bepillantást kapjanak a kutatások világába.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!