MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Rezsidíjat csökkent Miskolc is!

2013-09-26 14:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rezsicsokkentes_sajtaj_130926_ja_6.jpg

Tovább csökkennek a magyar családok terhei – az év eleji 10 százalékos rezsicsökkentést rövidesen újabb, 11.1 százalékos mérséklés követi. A rezsicsökkentést a miskolci önkormányzat is követi, az önkormányzati lakások bérlői – akik korábban az intézkedésből kimaradtak – is kevesebbet fizethetnek a központi fűtésért és a meleg vízért – jelentette be csütörtökön Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, valamint Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselő.

– 2013 biztosan a rezsicsökkentés éveként kerül majd be a politikai évkönyvekbe. Hogy miért mondom ezt? Mert míg az MSZP lassan mondta, hogy nem lesz gázáremelés, addig a Gyurcsány-Bajnai kormány folyamatosan többszörösére emelte a gáz- és az energiaárakat. Ez pedig egyre inkább ellehetetlenítette a magyar emberek, a magyar családok életét. A második Orbán kormány ennek vetett véget – jelentette ki Csöbör Katalin.

– Rögtön a 2010-es választások után – folytatta –, a kormány megalakulásával befagyasztotta a rezsiárakat. Ez azt jelentette akkor, hogy 20 százalékos energia- és gázáremeléstől menekültek meg a magyar emberek – tette hozzá.

rezsicsokkentes_sajtaj_130926_ja_2.jpg

Az országgyűlési képviselő kijelentette, az Orbán-kormány nem csak nem engedi emelni a rezsiköltségeket, de emellett nem engedi, hogy extraprofitot vigyenek ki az országból a multicégek a magyar emberek kárára.
– A Fidesz programjában vállalta, hogy mindent megtesz a családok terheinek csökkentéséért. Természetesen ez csak közösen sikerülhet. A rezsicsökkentés mellett aláírók támogatásával tudjuk ezt végrehajtani, mivel a bukott baloldal támadja a rezsicsökkentést. Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy folyamatosan támadta ezt az intézkedésünket. Ezek az emberek egyszer már tönkretették az országot, a csillagos égbe emelték a rezsiárakat, s külföldi kézre adták a közműcégeket. Most is a külföldi erőket hívják segítségül. Mi, magyar emberek csak a Fidesz–KDNP-re számíthatunk rezsicsökkentés ügyében. Magyarország nem hagyja magát, védjük meg közösen a rezsicsökkentést! – jelentette ki a képviselő.

Csöbör Katalin meghívott mindenkit a rezsicsökkentés megvédésével kapcsolatos, az ITC-ben péntek délután 5 órakor kezdődő lakossági fórumra, melynek vendége Pokorni Zoltán lesz.

Sebestyén László a részletekről szólva elmondta, összesen 2,2 millióan – Miskolcról és közvetlen környezetéből közel 40 ezren – írták alá eddig a rezsicsökkentés megvédésére irányuló aláírásgyűjtés íveit.
– Ennyien igazolták aláírásukkal, hogy egyetértenek a rezsicsökkentéssel, és meg kívánják védeni azt. Megvédeni, mert támadó bizony akad bőven hazánkon belül is, és külföldről is – hangsúlyozta.

Az országgyűlési képviselő kijelentette, az előző kormányok a külföldi tulajdonosok érdekeit nézték, akik 2002-2010 között körülbelül 1060 milliárd forintot „toltak ki” az országból.
– Ezt mind mi fizettük meg. 2002-2010 között a gáz árát 15-ször emelték, így háromszorosára, a villanyét pedig kétszeresére emelték. A Fidesz – KDNP szövetség Orbán Viktor által kormányzott országvezetés megállította ezt a rossz folyamatot – tette hozzá.

– A rezsiárak befagyasztását követően két ütemben, 20 százalékkal csökkentette a kormány az áram, a gáz, a távhő díját. 10 százalékkal csökkent január 1-jétől a földgáz, áram, távhő díja, július 1-jétől pedig ugyanennyivel a víz, csatorna, szemét, PG-gáz, szippantott szennyvíz, kéményseprés díja. Ez évente egy átlagos 4 fős családnak körülbelül 100 ezer forintos megtakarítást, a további 11,1 százalékos csökkentés, pedig ehhez még havi 3-4 ezer forintot jelent majd. Ezzel elérjük, hogy ne Magyarországon fizessük a legmagasabb rezsit a jövedelmeket figyelembe véve Európában, és a szolgáltatók kintlévőségei is csökkenjenek – hangsúlyozta Sebestyén László.

– Csak hab a tortán, hogy az egyik gázszolgáltató 7,1 millió köbméter gázt számlázott ki úgy, hogy az nem jutott el az emberekig,70 ezer ember kapott hibás számlát és fizetett többet, 350 ember pedig kevesebbet fizetett. A cégeknek rendbe kell tenni a számlázásukat, ne hasraütésszerűen számlázzanak. A hibás díjak miatti mennyiségeket a fogyasztóknak fogjuk visszaadni, csekkenként 10 ezer forinttal számolva. A rezsicsökkentésnél nem ismerünk pardont, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani – jelentette ki Sebestyén László, hozzátéve, hogy a lakosság a problémáival a Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ingyenes zöld számát hívhatja (06-80/205-386).

rezsicsokkentes_sajtaj_130926_ja_10.jpg

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy Miskolc hogyan csatlakozik a rezsicsökkentési akcióhoz.
– A lakossági fogyasztóknál automatikusan, egyértelműen jelentkezett a 10 százalékos csökkenés. Ugyanakkor vannak olyan fogyasztók, akik a jog erejénél fogva nem tudták ezt igénybe venni. Ilyen a MIK Zrt. is, mely a gázt a jogi szabályok miatt piaci áron köteles beszerezni, így mivel nem esett bele a rezsicsökkentés kedvezményezettjeinek körébe, maga sem tudta azt érvényesíteni a lakossági fogyasztók felé – kezdte a polgármester.

Mint mondta, a város vezetése ezért megvizsgálta annak lehetőségét, hogy az önkormányzati lakásoknál hogyan lehet megvalósítani a rezsi csökkentését.
– A MIHŐ segítségével 10 százalékkal kedvezőbb áron sikerült beszerezni a MIK Zrt. számára a gázt, és úgy döntöttünk, hogy ezt a bevételt nem a nyereség növelésére, hanem a bérlőink számára, a rezsidíj csökkentésére fordítjuk. Így tehát megvalósítjuk bérlőink számára is az általános fogyasztói rezsidíj csökkentést – mondta.

– A közgyűlés azt fogadta el, hogy a központi fűtés melegvíz-szolgáltatási díjai – az alapdíj kivételével – 10 százalékkal csökkennek október elsejétől. Miskolcon ez 317 lakást, vagyis ennyi családot érint – tette hozzá Kriza Ákos.

Tajthy Á.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!