Egyetemváros

Látványcsapolástól az E-Bogárig – kutatások fesztiválköntösben

2013-09-24 21:14

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kutatok_ejszakas_sajtaj_130924ml_14.jpg

Napelemes jármű, lángorgona, nano-biotechnológia, angyalok és lidércfény, látványcsapolás, E-marketing, jogi kvíz, testünk titkai – ízelítő csupán e felsorolás mindazokból az érdekességekből, amikkel a Miskolci Egyetem készül az idei, szeptember 27-én, pénteken tartandó Kutatók éjszakájára.

– A miskolci Kutatók Éjszakája nagy rendezvény volt mindig is, ugyanakkor az országos tudományos fesztiválhoz idén hetedik alkalommal csatlakozó Miskolci Egyetem igyekezett minden évben valamilyen újdonsággal meglepni az érdeklődőket – mondta Kékesi Tamás, a Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese a keddi tájékoztatón.

Nos, nincs ez másként idén sem, a még inkább fesztiválhangulatúra tervezett eseménynek ezúttal a Miskolci Egyetem mellett a Zenepalota ad otthont, a város és a felsőoktatási intézmény még szorosabb összefonódásának pedig kitűnő példájaként a Herman Ottó Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium is bekapcsolódik a programokba. A szervezők reményei szerint ugyanakkor még jobban kiszélesedik a Kutatók Éjszakája látogatóinak köre, mivel a legfiatalabb korosztály tagjai számára is kínálnak majd érdekes és hasznos programokat.

kutatok_ejszakas_sajtaj_130924ml_03.jpg

– A Miskolci Egyetem büszkén mondhatja el magáról, hogy a kezdetektől fogva nagyon aktívan kapcsolódott be az Európa-szerte egy időben zajló tudományos fesztiválba – fogalmazott a rektorhelyettes. – Nemcsak büszkeséggel tölt el azonban, hogy meg tudjuk mutatni eredményeiket, hanem látjuk annak lehetőségét is, hogy a rendezvény által üzenetet küldhetünk a fiatalabb korosztály számára, hogy érdemes tanulni, bővíteni tudásunkat, és érdemes kutatni. Ez nemcsak az egyetem, a város, hanem a nemzetgazdaság számára is fontos, hiszen a jövő építéséhez hozzá tudunk járulni – emelte ki Kékesi Tamás.

Szintén újdonság idén, hogy az augusztus végén kapuit megnyitó miskolci Konfuciusz Intézetben is várják az érdeklődőket, akik már péntek délután 2 órától kipróbálhatják a kínai csomózást, a kalligráfiát, de egy verseny során megmutathatják ügyességüket is, megismerhetnek kínai táncokat, és bepillantást nyerhetnek a „kínai lábtenisz” rejtelmeibe is. Délután 5 órakor pedig kinyit a kínai teaház is az intézet előtti kerengőben.

Az Egyetemvárosban és a Zenepalotában a megszokott színes programok mellett (a részletes programot IDE kattintva olvashatják) az idén nagy hangsúlyt kapnak az egyetemen futó TÁMOP-projektek tehetséggondozó és innovációs programjai is. Mint Madarász Tamás egyetemi docens elmondta, négy új alapkutatási program indult a Miskolci Egyetemen, melyek között találunk járműipari kutatási programot, vagy éppen alapkutatási projektet a kritikus nyersanyagok hazai gazdaságfejlesztő potenciáljának kiaknázására.

kutatok-ejszakaja_120928ml_08.jpg

Mint megtudtuk, a Kutatók Éjszakájának keretében tartják meg a tehetséggondozási program záró rendezvényét, amely az egyetem 7 doktori iskolájának fiatal doktoranduszait, és a legtehetségesebb alap- és mesterszakos hallgatók kutatómunkáját finanszírozta az elmúlt két évben. Az Egyetemvárosba látogatók személyesen is találkozhatnak majd azokkal a fiatal tehetségekkel, akik szakterületükön kiemelkedő kutatási és publikációs eredményeket értek el az elmúlt években. A Zenepalotában pedig a Bolyki Brothers acapella koncertje zárja majd a Tudnak valamit! ismeretterjesztő előadássorozatot.

– A kutatók számára az eredmények az igazán inspirálóak, hiszen tudják, hogy a kutatásaik a gyakorlatba átkerülve a köz érdekeit szolgálják. A kutató átérzi ezt a felelősséget – méltatta a Miskolci Egyetem laboratóriumaiban, műhelycsarnokaiban folyó kutatói munkát a tudományos és nemzetközi rektorhelyettes.

Szórakozás, tudomány és fesztiválhangulat várja tehát az érdeklődőket a Miskolci Egyetem szervezésében két fő helyszínen, a felsőoktatási intézményben és a Zenepalotában. Az egyes helyszínek között ingyenes és egyedi transzferbuszok közlekednek. A Miskolci Egyetemen művelt minden tudományterület képviselteti magát – a szlogen szerint –, fesztiválköntösbe bújtatva eredményeit, kutatásait. Műszaki, természet-, társadalom-, egészség- és bölcsészettudományok szakavatott művelői hallgatóik közreműködésével teremtik meg a szórakozva tanulás lehetőségét szeptember 27-én, pénteken. Az eseményt előbb az egyetem díszaulájában nyitja meg Kriza Ákos polgármester és Torma András rektor (péntek, 17.00), majd a város és az egyetem vezetője a Zenepalotánál is köszönti az érdeklődőket 18.00 órától.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!