Életmód

Stresszmentesen a munkahelyen is – projektet zárt a MIK

2013-09-17 16:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mik_egeszsegnap_130917_11.jpg

Újabb egészségnappal zárta egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programját kedden a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. a Barlangfürdőben. A közel kilencven résztvevő munkatárs előadásokat hallgathatott meg a stresszkezelésről, de az intézmény különböző szolgáltatásait is igénybe vehette.

A MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. sikeresen pályázott a TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0290. Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek című pályázati felhívásra még tavaly. A pályázatot a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága vezetője 2012. augusztus 14-én támogatásra érdemesnek ítélte. A cég „Stresszmentesen a munkahelyen is” című projektje 2012 novemberében kezdődött.

Első nagyrendezvényük a novemberi 20-án megtartott egészségnap volt. A rendezvény helyszíneként – az időjárási körülményeket is figyelembe véve – a Barlangfürdőt választották. Az egész napos rendezvényen a cég minden területe képviseltette magát, úgy irodai, fizikai, mind pedig vezető munkatársak jelen voltak az egészségnapon. A programok több helyszínen, folyamatosan zajlottak, szakemberek pedig előadást tartottak a stresszkezelésről, valamint a résztvevők dietetikai ismeretei is sokat bővültek egy másik előadás alkalmával.

mik_egeszsegnap_130917_12.jpg

Mint Bakóné Bákonyi Éva projektmenedzser a zárórendezvényen elmondta, az aktív pihenéssel eltöltött nap programjai között szerepelt szauna szeánsz, masszírozás, sószoba, vízitorna, fürdőzés, egészségfelmérés (testtömeg-mérés, testmagasság-mérés, vérnyomásmérés, testzsírmérés, BMI-számítás, EKG-vizsgálat, vizeletvizsgálat, látásélesség-vizsgálat, kórelőzmények, kockázati tényezők felmérése, kiértékelés, tanácsadás), valamint játékos csapatvetélkedő is. A keddi zárórendezvényen mindezek szintén a program részét képezték.
– Az egészségnapon akkor 50 fő vett részt, a jelenlévők visszajelzései alapján ez a nap igazi felszabadult szórakozást jelentett. A mostani rendezvényre több mint 80-an jelezték részvételüket. A projekt időtartama alatt, tehát 2012. november 1. és 2013. október 31. között folyamatosak voltak a sportfoglalkozások, így a férfiak konditeremben, a nők gerinctornán, és alakformáló tornán vettek részt – ismertette.

A magyar összlakosságot jelentős mértékben sújtó egészségügyi problémák régiónkban is nagy számban jelen vannak. Csupán a népbetegségként számon tartott daganatos betegségek okait feltáró szakértői kutatásokból, publikációkból tudjuk, hogy a legfőbb kiváltó ok a stressz, a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány. A szervezők programválasztásukkal mind a szellemi, mind a fizikai dolgozókra gondoltak.

mik_egeszsegnap_130917_4.jpg

Szabó Mária munkatárs érdeklődésünkre elmondta, nagyon jól érezte magát a programok során, jó volt a szervezés, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott a projekt programjain. „Igazi feltöltődés volt”, tette hozzá mosolyogva, „felejthetetlen élmény, amit akár minden héten el tudnék képzelni”, folytatta.
– A projekt kicsit talán mindenkit ráébresztett arra, hogy másképp is lehetne élni, másképp is el lehetne tölteni az időt. Több mozgással, egészségesebben is lehet élni, ami testnek, léleknek és szellemnek egyaránt hasznos – fogalmazott.

Lantos Zsuzsa, a Miskolci Turisztikai Kft. marketing és értékesítési előadója a Barlangfürdőben megtartott zárórendezvényen kiemelte, nagyon örülnek neki, hogy csakúgy, mint a nyitó eseményen, a zárón is őket választották a program szervezői. Mint ismertette, a kötelező egészségügyi állapotfelmérésen kívül az összes szolgáltatásukat igyekeztek belezsúfolni a napba, így a gyógyászati szolgáltatások mellett a masszázs, a sószoba, és a szauna is a MIK munkatársai rendelkezésére állt.

minap.hu
fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!