Fesztiválozó

Világhírű rendezők a CineFesten

2013-09-17 14:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE andrew_garrison_130916_ja_5.jpg

A jubileumi CineFesten a versenyfilmek, kitekintő alkotások és a koncertek mellett szakmai program is szép számmal várja az érdeklődőket. A DunaDock mesterclass hétfőn zárt, az amerikai Andrew Garrison filmjével, de Miskolcra látogatott egy kultuszfilm rendezője, és hazatért – ezúttal a filmvásznon – Robinson & Crusoe is.

A Jameson CineFest 10. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, pénteken kezdődött, s hétfőn zárult a DunaDock masterclass, amely profi dokumentumfilmesek számára nyújtott mesterkurzusi lehetőséget. Több filmet mutattak be, alkotókkal beszélgettek, s a hazai dokumentumfilmesek lehetőséget kaptak a nemzetközi tapasztalatszerzésre is.
Ugrin Julianna producer, a DunaDock egyik szervezője elmondta, meglepően sokan látogattak el a masterclass programjaira. Kiemelte, előre, hivatalosan 30-an regisztráltak, de jóval több szakember érkezett.

– Pénteken volt egy masterclassunk, szombaton és vasárnap összesen négy, hétfőn pedig Andrew Garrison filmjével zárunk. Nagyon jól sikerült a program, elégedettek vagyunk. A visszajelzések alapján sokféle, sokszínű volt az összeállítás. Fontos és valóban hiánypótló volt az esemény – mondta a szervező. A magyar dokumentumfilmesek lehetőségeivel kapcsolatban hozzátette, van egy egykapus rendszer, vagyis valaki vagy a filmalaphoz, vagy az MTVA-hoz pályázik.

– Az HBO jelenléte Kelet-Európában nagyon fontos. A székhelyük itt van Magyarországon. Ők gyártanak is, vásárolnak is dokumentumfilmeket, de társgyártóként is részt vállalnak már, így több lehetőségük van a filmeseknek – emelte ki.

A DunaDock tehát sikeresen debütált a jubileumi miskolci nemzetközi filmfesztiválon, s hétfőn délután Andrew Garrison Trash dance (Szemét tánc) című dokumentumfilmjével, és az azt követőn beszélgetéssel zárult. A rendező elárulta, nem ez volt a kiindulási ötlete. Mint mondta, a filmben szereplő koreográfusra figyelt fel az újságban. Róla szeretett volna filmet készíteni elsősorban, ám az élet másképp alakította.

– Figyeltem, követtem a koreográfus pályáját. Egyszer megkérdezték, mi lesz a következő filmem témája. Azt mondtam, a koreográfusról szeretnék készíteni egy dokumentumfilmet. Akivel beszéltem azt mondta: ő a feleségem. Szerencsés véletlen volt. A koreográfus hölgy fel is hívott egy héttel később, hogy szemétszállítókkal készít egy performanszt, és ha szeretném, akkor menjek forgatni – árulta el a film előzményeit a rendező. Andrew Garrison hozzátette, hogy Amerikában egyre népszerűbb a közösségi finanszírozás. Az ő filmjét egy alapítvány és a közösség támogatta.

Mint mondta, 6-7 évvel ezelőtt kezdődött a közösségi finanszírozási forma. Akkor kisebb produkciókat készítettek el így, ma már azonban nagy alkotások is szereznek így pénzt – például a híres Iron sky is, amelynek rendezői változatának világpremierje pénteken a CineFesten volt. Garrison szerint a kampány felépítése szempontjából is sokat dob a filmeken ez a fajta produceri tevékenység.

ryan_fleck_130916_ja_2.jpg

A CineFesten, hétfőn nem Garrison volt az egyetlen világhírű rendező, hiszen a Fél Nelson kultuszfilm rendezője, Ryan Fleck is ellátogatott a filmfesztiválra, sőt kipróbálta a Miskolc kávét is. Mint azt a rendező filmjével kapcsolatban kiemelte, szerinte attól válik kultuszfilmmé egy alkotás, ha az emberek úgy érzik, filmes műveltségük számára kihagyhatatlan, hogy lássák az adott művet.

Mint mondta, Ryan Gosling a 2007-ben bemutatott Fél Nelsont követően lett felkapottabb színész, így többen visszamenőleg is megnézik a filmet, aminek nagyon örül.
– Talán ettől válhat még kultuszfilmmé egy filmalkotás. A Fél Nelsont nem egy újabb drogos filmnek szántam. Kétségtelen, hogy a kérdés felmerült a filmben, de igazán azt a különleges, speciális kapcsolatot szerettem volna megmutatni, ami a diák és a tanár között kialakul. Nem romantikus kapcsolat ez, inkább barátság. Furcsa, szokatlan helyzet ez, de mindketten kapnak tőle, de azt elárulhatom, hogy nem személyes élmény alapján készült – tette hozzá mosolyogva Ryan Fleck.

A szakmai programok filmvásárral, több workshoppal folytatódik, de természetesen a hét további részében sem maradnak az érdeklődők dokumentumfilm nélkül, hiszen a versenyprogramban, a dokumentumfilm kategóriában versengenek az alkotások.

Kiss J.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!