Egyetemváros

Hulladékból értékes fémet – „napkohó” az egyetemen

2013-09-17 12:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE napkoho_egyetem_130916ml_7.jpg

Napenergiával fejlesztett áram felhasználásával különböző hulladékokból értékes fémeket nyernek ki a Miskolci Egyetem „napkohójával”. Az intézmény tudományos és nemzetközi rektorhelyettesének véleménye szerint akár egy új iparág is épülhetne a technológiára.

– Tisztázzuk az elején, a napkohó erősen fantázia szülte szókapcsolat, hiszen esetünkben nem egy, formájában közismert kohóról van szó, tehát nem egy 30-40 méter magas „óriásra”, nem egy 2000 Celsius-fok környékén működő olvasztó- és redukáló kemencére kell gondolni – magyarázta Kékesi Tamás. A Miskolci Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese hétfőn, az idei Kutatók éjszakáját felvezető sajtótájékoztatón mutatta be a Műszaki Anyagtudományi Kar Metallurgiai és Öntészeti Intézetének egyik tudományos laboratóriumában kifejlesztett „napkohót”.

napkoho_egyetem_130916ml_8.jpgMint ismertette, a „napkohó” egy vizes oldatot tartalmazó elektronizáló cella, melyet fotovoltaikus úton gerjesztett árammal, napelemmel táplálnak meg. A szóösszetételben tehát a „nap” a nap általi megtáplálásból ered, a „kohó” szó pedig a fémkinyerés célját jelenti.
– Ez a rendszer hulladékanyagból, tehát salakos, szennyezett fémötvözet anyagból tisztafémet tud előállítani, így megsokszorozva annak értékét – fejtette ki.

A kinyert fém ez esetben ón, amit a forrasztástechnikában használnak – egyre kritikusabb azonban, hogy nagy mennyiségben álljon rendelkezésre. Holott – mint a rektorhelyettes is felhívta rá a figyelmet – ma már sokkal több ónra van igény az elektrotechnikai iparban, hogy ólommentes anyagokkal biztosítsák a forrasztást. Ráadásul az anyag könnyen vesz föl szennyezőket, amitől meg kell szabadítani, tisztítani kell.

– Ha ezt meg tudjuk oldani Magyarországon, anélkül, hogy ezt a veszélyesnek számító, de értékes hulladékot külföldre szállítanák a gyűjtők, egy új iparág alakulhatna ki – mondta a rektorhelyettes, hozzátéve, ezzel minőségileg előreléphetnénk a nyersanyag-felhasználás és a drága fémek biztosítása terén.

napkoho_egyetem_130916ml_3.jpg

A szeptember 27-i Kutatók éjszakáján, a Miskolci Egyetemen a „napkohó” révén tehát napenergiával fejlesztett áram felhasználásával, különböző hulladékokból értékes fémek kinyerését is figyelemmel kísérhetik majd az érdeklődők.

Kujan I.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!