Közélet

Újat mutatnak a járműipar szereplőinek

2013-09-16 17:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE plazmasugar_egyetem_130916ml_4.jpg

Elektromos Bogár és plazmasugaras felülettisztító berendezés – újabb kutatások, fejlesztések fűződnek a Miskolci Egyetem hallgatói és oktatói, kutatói nevéhez. A sajtó munkatársai hétfőn újabb bepillantást nyerhettek a szeptember 27-i Kutatók éjszakáján bemutatni kívánt kutatásokba, fejlesztésekbe.

Mint korábban beszámoltunk róla, a föld mélyében rejtező csontokat, leleteket kutató geofizikusok végeztek nemrégiben próbaméréseket, majd valósághű, érzelmeket is kifejező digitális beszélő fejet, valamint bonyolult, több képességgel is rendelkező Mars-robotot mutattak be a Miskolci Egyetemen – mindezeket a közelgő Kutatók éjszakáján a nagyközönség is megtekintheti majd. Hétfőn pedig már újabb kutatásokról számoltak be a sajtó munkatársai számára a felsőoktatási intézményben.

– Hangtalanul érkeztem – szállt ki mosolyogva Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes a Miskolci Egyetemen fejlesztett E-Bogárból, miután csendesen begurult a Kutatók éjszakáját felvezető hétfői sajtótájékoztató helyszínére. – Nemcsak a „hanghatás”, hanem a látvány is meglepő, hiszen a VW Bogár eredetileg is különleges alakú autó, jelen esetben pedig különlegesen is van dekorálva – tette hozzá a rektorhelyettes, rámutatva a feliratra: 0 emission, azaz zéró kibocsátás. Az E-Bogár ugyanis 100 százalékig elektromos meghajtású, benzint nem, csak áramot igényel.

elektromos_bogar_130916ml_07.jpg

– Az autó csak egy példája annak, amire a Miskolci Egyetem kutatói, oktatói, mérnökei képesek, a kreativitás egyik megtestesítője – fogalmazott Kékesi Tamás. – Az egyetemen azonban nemcsak hobbiból kiinduló fejlesztések folynak, hanem olyan komoly háttérkutatások is, mint többek között az új típusú anyagok kifejlesztése, vagy a hulladékok újrahasznosítása. Ide sorolhatjuk ugyanakkor a plazmasugaras kísérleteket is – tette hozzá a tudományos és nemzetközi rektorhelyettes.

Mint ismertette, csaknem 20 millió forint értékű plazmasugaras felülettisztító berendezés érkezett a napokban a Miskolci Egyetemre, a FORR-ÁSZ projekt keretében – a projekt egyébként több műszer beszerzését finanszírozza uniós támogatásból. A kutatás az ólommentes, ón alapú forrasztóanyagok használatára való áttéréshez kíván tudományos alapokon nyugvó és gazdaságos megoldást biztosítani.

A több mint 600 millió forintos FORR-ÁSZ projekt keretében folyó kutatómunka a járműiparban alkalmazható környezetbiztonságos, ólommentes forraszanyag előállítása céljával indult az idén január 1-jén, s az autóelektronikai iparban jelenlévő technológiai kihívásokra kíván választ adni. A kutatási témán a konzorciumvezető Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara, a konzorciumi partner Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (Miskolc), valamint az MTA Atommagkutató Intézet (Debrecen) szakemberei dolgoznak.

A „Környezetbiztonságos forraszanyagok anyagtudományi alapon történő fejlesztése primer és másodnyersanyagokból a járműipar számára” című TÁMOP-projekt a forrasztott kötések minőségének fejlesztését és a technológia fenntarthatóságát tűzi ki alapvető célként. Ennek megvalósításához több területen zajlik kutatás: a forrasztásra kerülő fémes ötvözetrendszerek anyagtudományi alapokon történő fejlesztése, valamint a forrasztási felületek előkészítése és a forrasztási hulladékok újrahasznosítása témakörökben.

plazmasugar_egyetem_130916ml_1.jpg

Mint Török Tamás egyetemi tanár, a tudományos műhely vezetője ismertette, a környezetvédelmi előírások szigorodásával a plazmakezelés egyre komolyabb alternatívája a nedves vegyi kezeléseknek, mert nem hagy hátra maradványanyagot. Az atmoszferikus, illetve kisnyomású plazmakezelések alkalmazási köre így egyre bővül: műanyagok kezelése ragasztás előtt, fémes felületek aktiválása, bevonati védőrétegek képzése. Ezeken a szakmai területeken a Metallurgiai és Öntészeti Intézet felülettechnikai laboratóriumába telepített új plazmasugaras laboratóriumi berendezéssel változatos plazmakezelési kísérletek végzésére nyílik lehetőség.

A Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozat egyik kiemelt házigazdája évek óta a Miskolci Egyetem. Az interaktív tudományos fesztivál az idén szeptember 27-én, pénteken várja az érdeklődőket.
– A rendezvény kitűnő lehetőséget nyújt számunkra is, hogy az egyetemen folyó kutatásokat, eredményeket, és azokat a körülményeket bemutassuk, melyek lehetővé teszik, hogy a tudományos kihívásokkal szembe tudjunk nézni – fogalmazott Kékesi Tamás rektorhelyettes. Kiemelte, a Kutatók éjszakájának is köszönhetően reményeik szerint még nagyobb számban fogják választani a természet- és műszaki tudományos képzéseket.

Az új plazmasugaras berendezés – számos más, nagy értékű műszerrel együtt – működés közben is megtekinthető lesz a Kutatók éjszakája programjainak keretében. A rendezvény látogatóit több színes program várja, ahol betekintést nyerhetnek a FORR-ÁSZ projektben folyó munkába. Ilyen egyebek közt a „Micro Cosmos” elnevezésű program, amellyel az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatát mutatják be elektronmikroszkóp segítségével a kutatásban tevékenykedők. Ezekkel, és számos más érdekes, interaktív bemutatókkal várja minden korosztály képviselőit a Miskolci Egyetem az idén is a Kutatók Éjszakáján, szeptember 27-én, pénteken délutántól éjfélig.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!