Egyetemváros

Örökös tanulás a hosszú élet titka

2013-09-13 15:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szepkoruak_akademiaja_130913_fkcs_3.jpg

Az ötödik évfolyamot köszöntötték pénteken a Szépkorúak Akadémiáján. A 2013/14-es tanév nyitórendezvényén közel kétszáz hallgató vett részt, mely jelzi, a május közepéig tartó előadássorozat továbbra is nagy sikernek örvend.

Az új tanévben is folytatódik a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen. A hallgatóságot Hajdúné Molnár Katalin ny. egyetemi docens köszöntötte a nyitóünnepségen. Elmondta, a képzés szellemi frissességet ad az időseknek, ez pedig tapasztalataik szerint hozzájárul a hosszú élethez.
– Közel kétszázan jelentkeztek idén az akadémiára, tehát rendkívüli az érdeklődés az egyetem előadásai iránt – tette hozzá.

szepkoruak_akademiaja_130913_fkcs_2.jpg

A városvezetés nevében a polgármesteri hivatal humán főosztályának vezetője mondott köszöntőt. Óvári Zsuzsanna maga is a miskolci campusra járt, így elmondása szerint különleges érzés számára, hogy ezúttal a pulpitusról üdvözölheti a „gólyákat”.
– Megtiszteltetés olyan embereket köszönteni, akik életükkel eddig is példát mutattak és örömöt szereztek környezetüknek. Miskolcnak fontos, hogy az idősebb korosztály egészségi állapotától függően megtalálja a helyét a városban – hangsúlyozta. A főosztályvezető megemlítette a digitális közösség projektet is, melynek köszönhetően az idősek is közelebbről megismerhetik a számítógépek és az internet világát.

A Miskolci Egyetem tanulmányi rektorhelyettese, Óváriné Balajti Zsuzsanna úgy fogalmazott, hús-vér egyetemmel találkozhatnak a szépkorúak, akik az órák által „eljuthatnak a világ bármely részére”.

Hajas Mária Debrecenből érkezett a Szépkorúak Akadémiájára azért, mert szerinte nagyon fontos az örökös tanulás.
– A reál tantárgyak állnak hozzám közel, a közgazdaságtan és a jog érdekel igazán. A képzés által teljesebb képet kapunk a világról – mondta az egyetem új hallgatója, aki ismerőseitől hallott az akadémiáról, s mivel egyébként is sok időt tölt Miskolcon, úgy döntött, beiratkozik.

szepkoruak_akademiaja_130913_fkcs_8.jpg

A szeptember 13. és 2014. május 31. között tartó kurzus a Miskolci Egyetem karainak és intézetének diszciplínáit kínálja az 50 év feletti, legalább érettségivel rendelkező, tanulni vágyó érdeklődők számára, idén már ötödik alkalommal. A tervezett oktatási rend kétféléves felnőttképzés, mely félévenként 64, összesen 128 órát takar. Az egyetem professzorai és minősített oktatói által tartott előadásokat személyes konzultációk követik.

A résztvevők az ME valamennyi karának (műszaki földtudományi, műszaki anyagtudományi, gépészmérnöki és informatikai, állam- és jogtudományi, gazdaságtudományi, bölcsészettudományi, egészségügyi, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet) előadásaiba betekintést nyerhetnek. Azok a résztvevők, akik a képzés minimum 90 százalékán igazoltan részt vesznek, a kurzus végén tanúsítványt kapnak.

S. P.
fotó: F. Kaderják Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!