Városinfó

A MIHŐ-nél minden rendben

2013-09-10 14:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miho_ja_8.jpg

Mindent rendben talált a fogyasztóvédelmi felügyelőség a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-nél. A vizsgálat a rezsicsökkentés számlában való megjelenítésére vonatkozott és a napokban záródott le, pozitív eredménnyel.

Ahogy az országban mindenhol, úgy megyénkben is ellenőrzéseket tartanak. A B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége augusztus 13-án ment ki a Miskolci Hőszolgáltató Kft. telephelyére, ahol helyszíni hatósági ellenőrzést végzett. A rezsitörvény hatálybalépését követően kibocsátott számlák egy-egy példányát, valamint a mellé megküldött tájékoztatók tartalmát vizsgálta a hatóság.

A felügyelőség a vizsgálat során megállapította, hogy a szolgáltató eleget tett a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényben foglalt tájékoztatási kötelezettségének. A hőszolgáltatónál tehát ezen a téren is minden rendben van.

Nyíri László, a MIHŐ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: ez esetben is rendkívül fontos volt, hogy azok a miskolciak, akik a távhőszolgáltatást veszik igénybe pontos, mindenre kiterjedő tájékoztatást kapjanak.
„Így a távhő árának tíz százalékos csökkentésénél is kifejezetten figyeltünk a pontos és közérthető tájékoztatásra, jogszabályi kötelezettségünknek eleget téve. A jogszabályi előírások betartását a hatóság vizsgálata is megerősítette, ami azért is nagyon fontos, mert több, mint 30 ezer miskolci lakásban vagyunk jelen szolgáltatásunkkal” – tette hozzá az igazgató.

H. I.
Fotó: J. Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!