Kultúra

Konfuciusz Intézet: mostantól Miskolc is a kínai nyelv és kultúra központja

2013-08-24 16:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE konfucius_egyetem_130824ml_24.jpg

Világszerte több mint 350 Konfuciusz Intézet terjeszti a kínai nyelvet és kultúrát, és nem utolsó sorban erősíti a gazdasági kapcsolatokat az anyaországgal. Budapest és Szeged után Magyarország harmadik Konfuciusz Intézete nyílt meg Miskolcon szombaton, ennek alkalmából városunkba látogatott Wang Fang, a Miskolci Egyetemmel együttműködő Pekingi Vegyipari Egyetem rektora.

Ünnepélyes műsor fogadta a Pekingi Vegyipari Egyetem képviseletében Miskolcra érkezett Wang Fang rektort és delegációját a Miskolci Egyetem főépületében.

konfucius_egyetem_130824ml_43.jpg

Pohárköszöntőjében Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta, hogy a kínai és a magyar nemzetek kapcsolata hosszú időre nyúlik vissza, és a mostani Konfuciusz Intézet is ennek a jó viszonynak a bizonyítéka.
– Számtalan tudósember, kalandor kereste a magyar őshazát, és minden lépésük Önök felé vezetett – utalt a kezdetekre, majd folytatta: – A Kárpát-medencébe Ázsiából hozták be elődeink a kitartást, a szívósságot, a munkabírást, és az ősök tiszteletét. Azokat a tulajdonságokat, amik ma a kínai népet jellemzik – mondta a polgármester.

konfucius_egyetem_130824ml_34b.jpg

– Mindkét nép számára közösen hasznos gazdasági útra léptünk. Ennek része kell, hogy legyen a kultúra és a nyelv ismerete, mert ezek nélkül nem lehet sikeres az együttműködés – tért át Kriza Ákos a jelenkorra, a harmadik magyarországi Konfuciusz Intézetre, majd miközben magasba emelte pezsgőspoharát, azt kívánta a jövőbeni helyben végzett hallgatónak, hogy tegyenek minket büszkévé.

Torma András, a Miskolci Egyetem újonnan kinevezett rektora elmondta, hogy mérföldkő az intézet megnyitása az egyetem életében.
– Történelmi pillanat ez, mert mostantól az egyetem diákjai és a miskolci középiskolások magasabb szinten sajátíthatják el a kínai nyelvet és kultúrát – utalt a már korábban is az egyetemen létező Kína Központra, amiből a Konfuciusz Intézet alakult ki.

konfucius_egyetem_130824ml_1.jpg

A rektor arról is szólt, hogy miért jelent előnyt a városnak, a régiónak és az egész nemzetnek a kínai kapcsolatok ilyen formájú erősödése.
– Versenyelőnyben lesznek az itt végzett hallgatók a kínai nyelv és kultúra ismeretének köszönhetően. Olyan tudással fognak indulni a munkaerőpiacon, ami nagyon hasznos lesz az erősödő kínai-magyar gazdasági kapcsolatoknak köszönhetően – fejtette ki. – Ez egy sajátosan speciális intézet, ami mögött a Kínai Népköztársaság és a magyar állam együttműködése áll – tette hozzá Torma András.

konfucius_egyetem_130824ml_11.jpg

A Konfuciusz Intézet működtetésében a Pekingi Vegyipari Egyetem (PVE) segédkezik hat tanár biztosításával, többek között egy negyven éves oktatói tapasztalattal rendelkező hölggyel, aki az intézet igazgatója lesz.
A két felsőoktatási intézmény kapcsolatát erősítendő, Wang Fang, a PVE rektora is eljött az ünnepélyes megnyitóra. Beszédében kihangsúlyozta, hogy mindig is a kínai történelem ösztönző elemei volt a fejlődés és a fejlesztés.
– Terjesztjük nyelvünket és kultúránkat, és közben kölcsönösen előnyös kapcsolatokat hozunk létre – utalt arra, hogy a gazdasági kapcsolatok is megerősödnek a két nemzet között.
Az intézet hasznáról elmondta, hogy a kínai nyelv és kultúra terjesztése mellett a távol-keleti cégeket is a régióba vonzza, hiszen szívesebben alkalmaznak olyan magasan képzett munkaerőt, aki még a nyelvüket is beszéli.



A Konfuciusz Intézet magyar társigazgatója, Laszák Lívia arról beszélt portálunknak, hogy kik tanulhatnak majd itt.
– Várjuk azokat, akik már tanulták a nyelvet, de új csoportokat is indítunk, tehát az abszolút kezdők is csatlakozhatnak – mondta, majd hozzátette, hogy a Neptun rendszerben választható kredites tárgyként jelenik meg a kínai nyelv a hallgatók számára, de a jövőben tervezik a nyitást a város és a régió lakossága felé is.

A korábban Kína Központként működő létesítmény Konfuciusz Intézetként fogadja a jövőben a tanulni vágyókat a Miskolci Egyetem területén. Az átalakulást a HANBAN, az intézetek pekingi központja finanszírozta, ennek köszönhetően négyszer akkora területen, tízszer annyi hallgató – mintegy száz jelentkezőre számítanak – tanulhat a kínai nyelvről és kultúráról. A pekingi központ két ösztöndíjat is felajánlott, aminek köszönhetően 1-1 szerencsés hallgató Kínában tanulhat majd legalább egy évig.

A műsor részeként többek között a Konfuciusz Intézet magyar és kínai nyelvű nevével feliratozott márványtáblát is felavattak, ami a Miskolci Egyetem főépületének aulájában lesz látható.

Király Cs.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!