Kultúra

A Miskolci Egyetem – akkor és most…

2013-08-03 16:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 08_kepeslap22.jpg

A Miskolci Egyetem 1965-ben átadott, A/4 jelű épületét látjuk a képen annak nyugati és keleti csatlakozásaival. 

08_egyetem_ml.jpg
A keleti, A/1 jelű, 200 méter hosszú tanépület átadása jelentette a kezdeteket. A Makranczi László főmérnök tervei alapján készült objektumot 1951. szeptember 15-én Darvas József közoktatási miniszter avatta fel. 1954-re fejeződött be az érdemi munka, ekkorra 12 épület, a terveken szereplő objektumok 2/3-a készült el. A „hiányzó” 1/3 rész azonban még 1958/1959-re sem lett készen. 1959-től új főmérnök irányította a beruházást, s ez lett az egyetem építésének második korszaka. Így készült el az öthajós műhelycsarnok (C/2 jelű), valamint a központi, vagyis a főépület, amelyet A/4 jellel illettek. Ez 109 méter hosszú, 24 méter széles és négy emelet magas. Üveg és alumínium homlokzata is megfelel az eredeti elképzeléseknek. Az ekkor átadott A/4 három évtizeden át változatlan homlokzatú volt, átalakítása ezt követően történt.
(Sáfrány Gy. József képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!