Miskolc anno

A Selyemrét lakótelep – akkor és most…

2013-06-29 16:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE 08_kepeslap26.jpg

A képeslap a Selyemrét lakótelep déli részének részletéről készült az építkezések befejezése után, 1964-ben. 

08_zamenhof_2_4_6_a.jpg.jpg
Az Ady Endre és a Baross Gábor utca között 1952-ben nyitották meg a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcát. Az utca és a Szinva-patak közötti részt (kivételt képezett a strand és a villamosremiz területe) a Miskolci Tervező Vállalat munkatársai tervezték, és az egyes épületeket (épülettípusokat) arab és római számokkal, alszámokkal jelölték. A kép bal oldalán látható négyszintes, három lépcsőházas épület tömbjele IV-es, a vele szöget bezáró, hasonlóan négyszintes épületé V-ös. Elérhetésüket a Szinva partja felől oldották meg, amelynek Selyemrét út a neve, de a belső, ezzel párhuzamos utak is ezt a nevet kapták. A két épület és a garázssor között látható utca azonban csak a bérházak közötti közlekedésben segített, innen a Bajcsyra nem lehetett kijutni. Viszonyítási pontunk az új avasi kilátó is, amelyet 1963. augusztus 20-án adtak át. 
(Sáfrány Gy. József képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!