Zöld Nyíl

Jöttek, látták, kipróbálnák…

2013-07-29 11:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE villamos_fotozas.jpg

Nem egészen egy hónapja két jelentős újdonsággal ismerkedhetnek Miskolc lakói és vendégei: a hónap elején megérkezett az első új villamos, majd megnyílt a megújult Selyemréti Strandfürdő. Megkérdeztük a miskolciakat, hogy látták, kipróbálták-e már, illetve mi a véleményük ezekről.

A város utcáin megkérdezett járókelők egyértelműen örültek az újdonságoknak. Volt, aki nemcsak a helyben elérhető élménynek örült, de presztízskérdésnek tekintette, hogy Miskolcnak is legyen egy nagy, modern strandja. Az első Skoda villamos érkezését is örömmel fogadták az emberek, a sok pozitív visszajelzés mellett egyetlen általános panaszt hallottunk: decemberig várni kell, hogy használhassák.

harsanyi_beatrix_1307_fkcs.jpgharsanyi_eszter_1307_fkcs.jpgHarsányi Beatrix és Eszter szintén szeretettel fogadta az új villamost, és várják már, hogy kipróbálhassák.
– Nagyon tetszik nekünk, mert sokkal tágasabb, hosszabb és csendesebb – indokolták, hogy miért kedvelik az új, Skoda villamost. A strandnak is nagyon örülnek, bár először kicsit drágának találták a belépőket, de amikor kipróbálták, nagyon jól szórakoztak.
– Jó sok medence van, és a csúszdák is nagyon izgalmasak – mondták.

racz_hajnalka_1307_fkcs.jpgczinczer_adrienne_1307_fkcs.jpgSzintén a csúszdákat emelte ki Cziczer Adrienne és Rácz Hajnalka, akikkel a strand bejáratánál beszélgettünk, miközben várakoztak, hogy először beléphessenek a megújult strand területére.
– Végre Miskolcnak is van egy normális strandja – mondták büszkén, majd hozzátették, hogy a belépőjegyeket is megfizethetőnek tartják.
A villamosról Adrienne elmondta, hogy ott volt a villamosünnepen, és volt szerencséje kipróbálni.
– Nagyon kényelmes, és én erre a színre szavaztam! – mesélte.

jazmin_fortuna_1307_fkcs.jpgSzintén a strand bejáratánál találkoztunk össze egy „nemzetközi családdal”. A gyerekek már az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Skóciában élik mindennapjaikat, de most egy kis időre visszajöttek Miskolcra a nagyszülőkhöz. És ha már itt vannak, kipróbálják a megújult Selyemréti Strandfürdőt is.
– Én a csúszdát és a fagyikat várom a legjobban! – mondta gyerekhez illően a Franciaországból jött Jázmin Fortuna izgalommal.

nyikitane_1307_fkcs.jpgNyikita Ferencné is nagyon várja az új villamost, hiszen látta már a városban a tesztüzemmód közben, és tetszik neki, nagyon elegánsnak tartja. Leginkább az utazás minőségében vár javulásokat.
– Remélem, hogy gyorsabb lesz a közlekedés – emelte ki. A strandról elmondta, hogy bár itt lakik a környéken, és látja, hogy nagyon szépen felújították, nem valószínű, hogy sokszor fog megmártózni a medencékben.
– A belépőjegy árát kicsit sokallom – indokolta döntését.

K. Cs.
Fotó: F. Kaderják Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!