Programajánló

Salakmotor: ausztrál siker

2007-06-25 09:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rory.jpg

Az ausztrál Rory Schlein diadalával zárult a Miskolcon megrendezett salakmotoros Grand Prix kvalifikációs selejtező. A tíz ország 16 versenyzőjét felvonultató mezőnyben két magyar pilóta is indult: a vállsérülés miatt visszalépő Szatmári László helyett Tabaka József állt rajthoz, mellette Magosi Norbert küzdött a továbbjutást jelentő első hét hely valamelyikének megszerzéséért. A mindössze 17 éves Tabaka remekül kezdte és fejezte be a viadalt, hiszen futamgyőzelmet ünnepelhetett a népkerti Speedway Aréna közönsége, ám a két verseny között nem tudott pontot szerezni – igaz, ebben ludas volt a cseh vezetőbíró is, aki kizárta az ötödik futamból a debreceni motorost. Tabaka 6 ponttal a 11. lett.

Magosi a viadal felénél talált magára, többek között ekkor sikerült a tavalyi GP-menő, Piótr Protasiewiczet is legyőznie, ám a bravúr elmaradt, mert utolsó futamában a szintén egykori GP-résztvevő Sebastian Ulamek legyőzte a magyart, aki így 7 ponttal a 9. helyen zárt.
A végső győzelmet némi meglepetésre az ifjú ausztrál, Rory Schlein szerezte meg, megelőzve Protasiewiczet, aki különfutamban szerezte meg a második helyet a dán Charlie Gjedde előtt.
A GP-kvalifikáció középdöntőit július 7-én és 8-án, az olaszországi Lonigóban, illetve a szlovéniai Ljubljanában rendezik.

Végeredmény (továbbjutók):
1. Rory Schlein (ausztrál) 14 pont, 2. Piótr Protasiewicz (lengyel) 12+3, 3. Charlie Gjedde (dán) 12+2, 4. Sebastian Ulamek (lengyel) 10, 5. Chris Holder (ausztrál) 10, 6. Gyenyisz Gizatullin (orosz) 9, 7. Lubos Tomicek (cseh) 8+3, 8. (tartalék) Zdenek Simota (cseh) 8+2.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!