Zöld Nyíl

Tiszai pályaudvar: év végére megújul a villamos-végállomás

2013-07-25 09:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kando_ter_121030_ja.jpg

Kicserélik a vágányokat és a váltókat decemberre Kandó Kálmán téren, a villamos-végállomáson. A munka két részletben, októberben majd decemberben történik meg, és a felújítás alatt villamospótlók szállítják az utasokat a Tiszai pályaudvar és a Selyemrét között.

Devecz Miklós, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a Tiszai pályaudvaron a villamos végállomása nem képezte részét a Zöld Nyíl villamosprojektnek, így aztán ott semmiféle modernizáció, átépítés nem történt korábban.
– Ellenben a hurokban lévő vágányhálózat, de különösen a váltók annyira elhasználódtak, hogy azok további gazdaságos, biztonságos és balesetmentes üzemeltetése nagyon bizonytalanná vált – hangsúlyozta az MVK első embere.

Mint mondta, a Kandó Kálmán téren így részlegesen felújítják a végállomást, a villamoshurok mindkét vágányát a korábbi pályafelújításból kinyert, használt, de jó állapotú vágányokból fogják cserélni, és két új váltót is beépítenek.
– Az új vágányok sínkoronája körülbelül kettő centivel lesz magasabban a jelenleginél, erre azért van szükség, hogy az új villamosok szintben legyenek majd a peronokkal. A síneket a jelenlegi végállomás geometriáján fogjuk elhelyezni, nincs szükség annak módosítására – hangsúlyozta Devecz Miklós.

– A vágánycsere várhatóan októberben történik majd meg, emiatt körülbelül négy héten át nem jár majd a villamos a Tiszaiig, emiatt előre is elnézését kérem a miskolciaknak. December elején pedig lesz még egy hetes leállás, ekkor építik majd be az új váltókat – tette hozzá.

Devecz Miklós kiemelte, a pályafelújítás azért csak októberben kezdődik, mert nem szerették volna nehezíteni a közlekedést az iskolakezdéskor, hiszen tudott, hogy ilyenkor használják legtöbben a miskolci közösségi közlekedést.
– A váltók pedig azért csak decemberre szerelhetők be, mert azok akkorra lesznek beépíthető állapotban – tette hozzá.

Az átépítés után, az MVK reményei szerint decemberben, kvázi karácsonyi ajándékként, állhat menetrendszerinti forgalomba az első két Skoda.

Tajthy Á.
fotó: Juhász Á. (archív)



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!