Közgyűlés

Káli Sándor a tapolcai népszavazásról

2008-11-20 15:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kali_sandor.jpg

Káli Sándor miskolci polgármester a közgyűlés napirendjének megkezdése előtt a december 7-iki, Tapolca önállósulásával kapcsolatos népszavazásról szólt, ami jelenleg leginkább foglalkoztatja a város lakosságát. Mint mondta, a város közvéleményének döntő többsége értetlenül áll a kezdeményezés előtt, a közgyűlésben képviselt pártok is egységesek abban, hogy nem támogatják a városrész leválását.

A polgármester szerint általános vélemény, hogy ha egy-egy városrésznek esetleg gondjai, fejlesztési elmaradásai vannak, arra nem a leválás jelenti a megoldást. Káli Sándor reményét fejezte ki, hogy a tapolcaiak a józan ész, a számok és a tények alapján fogják a döntésüket meghozni. Kérte, hogy ha a költségvetési adatokon alapuló, hiteles tényekre, számításokra kíváncsiak a városrészt illetően, forduljanak bizalommal a polgármesteri hivatal illetékeseihez. - Európa közepén egy nagyváros részéből ÖNHIKI-s községgé válni nem sikertörténet - hangsúlyozta a polgármester, elmondva: az EU éppen az összefogást, az integrációt támogatja, így lehet igazán eredményesen pályázati forrásokhoz jutni. Miskolc is több eredményes beruházást tudott megvalósítani, együttműködésben a város kistérségével. Káli Sándor szólt a közelmúlt tapolcai beruházásairól is, megemlítve a Barlangfürdő többmilliárdos fejlesztését, a helyi iskola sikeres és eredményes miskolci integrációját, az óvodát érintő, nagyszabású beruházást, valamint azt, hogy az elmúlt időszakban két miskolctapolcai szálloda is több száz milliós támogatáshoz jutott.Káli Sándor utalt rá, hogy az önállósulás kezdeményezői a népszavazással kapcsolatos lakossági fórumról kizárták a nyilvánosságot, s csak a tapolcai lakcímmel rendelkezőknek tették lehetővé a részvételt. Mint mondta, sokkal fontosabb lenne, hogy érdemben, a nyilvánosság előtt, szemtől-szemben hangozzanak el az érvek és ellenérvek. A polgármester túlzónak nevezte azokat a bevételi elképzeléseket, amelyekkel a városrész esetleges leválása után számolnak, mint fogalmazott: "azok a számok a valósak, amelyek a költségvetésben szerepelnek, a számítások szerint Miskolctapolca, mint önálló község mínusz 200 millió forintos gazdálkodással indulna." Káli Sándor a tapolcaiak józanságára, bölcsességére apellálva kérte, menjenek el szavazni december 7-én, és szavazzanak "nem"-mel a városrész leválására. Ne menjenek bele egy olyan, bizonytalan kalandba, amelyből csak hosszú idő elteltével lesz lehetséges a visszaút.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!