Városinfó

Kevesebb szemét Miskolcon a szelektív gyűjtés miatt

2013-07-20 19:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szelektiv3.csl..jpg

Jelentősen csökkent a lakossági kommunális szemét mennyisége, amióta bevezették Miskolcon a szelektív hulladékgyűjtést. Az újrahasznosítható hulladék aránya jelenleg 7-8 százalék a városban, az európai uniós iránycél a 20 százalék lenne. 2015. január 1-jétől pedig, a parlament döntése szerint, mindenkinek szelektíven kell majd gyűjteni a hulladékot.

Miskolcon egy pályázatnak köszönhetően 2007-ben kezdődött meg a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése. Azóta is folyamatosan fejlődik a rendszer, aminek köszönhetően 2008-tól 2012-ig 56 607 tonnáról 44 285 tonnára csökkent a kommunális hulladék mennyisége. Évekre lebontva így alakult a változás: 2008-ban 56 607,26 tonna; 2009-ben 44 298,3; 2010-ben 48 921,7; 2011-ben 46 885,9; 2012-ben pedig 44 285 tonna kommunális hulladékot szállított el a városi közszolgáltató, az AVE Miskolc Kft.

– Jelenleg 7-8 százalék az újrahasznosított hulladék aránya Miskolcon – mondta el Molnár Attila, a cég ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, hogy az európai uniós irány a 20 százalék lenne, tehát van még hova fejlődnünk.

Molnár Attila szerint a kommunális hulladék mennyiségének csökkenése elsődlegesen a szelektív hulladékgyűjtésnek köszönhető – de nem csak annak.
– A szelektálással összefüggésben megváltoztak a vásárlói és az értékesítői szokások – magyarázta. – Ez azt jelenti, hogy vékonyabb, könnyebb, újrahasznosítható csomagolóanyagokat gyártanak, ezek közé tartoznak például a nem betétdíjas PET-palackok is. Ugyanígy a vásárlók is egyre inkább a fenntartható fejlődést elősegítő, újrahasznosítható csomagoló- és tárolóanyagokat keresik.

Miskolcon ma 107 lerakóval üzemel a szelektív hulladékgyűjtés, ez egészült ki tavaly a házhoz menő, zsákos rendszer bevezetésével. Ennek keretében a családi házak külön zsákokat kapnak a különböző újrahasznosítható anyagoknak, így a kukásautó szelektíven gyűjtött hulladékot tud elvinni minden második héten. A rendszerbe társasházak is bekapcsolódhatnak, így csökkenthetik a kommunális hulladék számára szükséges szemétgyűjtők űrtartalmát – és ezzel a fizetendő díjat.

Fontos is a rendszer bővítése, mert a parlament 2015. január 1-jét tűzte ki határidőnek a teljes szelektív lefedettségre, tehát ekkortól minden magyar háztartásnak környezettudatosan kell gyűjtenie a hulladékot – amihez biztosítani kell a rendszert is.

Molnár Attila ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a speciális hulladékok kezelésére is felkészültek, és ingyenes elszállítási, elhelyezési lehetőséget is biztosítanak a lakosságnak. Ezek közül mindenki ismeri rendszeres januári szolgáltatásukat: ingyenesen elszállítják a kiszolgált karácsonyfákat. Népszerű az évente kétszer megszervezett lomtalanítás is. Azonban kevesebb miskolci ismeri és használja hulladékudvaraikat, pedig azzal is sokat spórolhatnak: három miskolci telephelyükre (József Attila utcai AVE telephely, Lorántffy Zsuzsanna és Bogáncs utca), a lakcímkártya bemutatásával mindenki bevihet negyedévente 250 kilogramm nem háztartási szemetet, például gumit, lomot, zöldhulladékot – és azt ott ugyancsak ingyenesen elhelyezheti.

K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!