Városinfó

Sétálóutca: részben megújul a közvilágítás is

2013-07-15 17:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE varoshazter_elektromoskabel_130715ml_6.jpg

Cseréli a burkolatba épített közvilágítási lámpákat valamint a föld alatt futó kábeleket az ÉMÁSZ, ezért módosítani kellett a sétálóutca felújításának üzemezését. A kivitelező szakemberei egyébként a sétálóutca legnagyobb szakaszán dolgoznak, több terület is a készhez közeli állapotban van.

A Kazinczy utca – Városház tér közötti szakaszokon a tervezett munkakezdés és a munkafolyamat is módosul, a főutca ezen szakaszán a burkolat megújításának befejezése csak a közműkiváltás rekonstrukciója után valósulhat meg, mondta el Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.
– A jelenlegi módosított ütemterv szerint az Erzsébet tér – Városház tér közötti szakasz déli oldalán tud a kivitelező ezen a héten kezdeni, az ING Biztosító épülete előtt először munkaterületet biztosítva az ÉMÁSZ-nak, ezt követően az Avas Szálló – Városház tér között folytatódik a kábelcsere – tette hozzá.

Az új ütemezés szerint a Kazinczy u. – Avas Szálló közötti szakasz északi oldala várhatóan augusztus első hetére lesz kész. A Kazinczy – Szentpáli közötti terület déli oldala a fedlapok elhelyezését kivéve elkészült, az északi oldalon a befejező munkák – a bevágások, komplettírozások – tartanak még. Utóbbi terület várhatóan július 19-ére készülhet el.

A kommunikációs vezető hozzátette, a város címerével díszített aknafedlapok érkezése július végén várható, ezt követően helyezik azokat helyükre.

varoshazter_elektromoskabel_130715ml_2.jpg

Födémmódosítás, nem jelölt közművek

 – A Centrum előtti tér megújítása várhatóan augusztus közepére készül el. Itt főleg az ajzat egyenetlensége, a szökőkút-gépészet födémmódosítása hátráltatta a hamarabbi befejezést. A területen egyébként jelenleg a munka második üteme zajlik, már elkészült az új lépcső jobb ágának alapozása, amely mintegy 25 köbméter betonalappal biztosítja a megfelelő teherbírást – mondta.

Kiemelte, a fatelepítéseknél is lehetnek eltérések a tervtől, hiszen a feltárások során előkerültek a közműtérképen nem ott jelölt létesítmények, amelyek nem engedik a faültetést, az ehhez szükséges kútgyűrű lehelyezését a terv szerinti helyen, így igyekeznek azt úgy elhelyezni az eredeti helytől kis eltéréssel, hogy a főutca forgalmát ne zavarja, különös tekintettel a villamosközlekedésre.

Jól tűrik a városi klímát a kiültetendő fák

A Városház tér – Kazinczy utca közötti szakaszon háromféle fát – a tavasszal szinte elsőként virágzó korai juhart, piros virágú és egybibés galagonyát –, a Kazinczy utca és az Ady híd közötti szakaszon nyolcfélét – korai juhar, bordó levelű juhar, nyugati ostorfa, kőris, cseresznyeszilva, japáncseresznye, korai és kínai körtefa – fognak ültetni.

burkolatcsere_foutca_v_130607ml_28.jpg

Pásztor Imre hangsúlyozta, a fákra összességében jellemző, hogy jól tűrik a városi klímát, a szárazságot és a talaj minőségére sem kényesek.
– A fák ültetésére ősszel kerül sor, amikorra a miskolci Széchenyi utca díszburkolata megújul, amelynek köszönhetően a sétálóutca igazi nagyvárosi, de a mostaninál sokkal több zöldfelülettel, összesen, csaknem 100 díszfával rendelkező elegáns, polgári hangulatú, egységes arculatú főutcává válik – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!