IVS

Folyamatos a Patak utcai mélygarázs építése

2013-07-11 11:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Mint ismert, a mélygarázs építésének kezdetén, a résfalazási munkák közben derült ki, hogy az eredeti talajmechanikai szakvéleményhez képest a megfelelő vízzáró agyagréteg síkja egyes helyeken máshol található, így szükségessé vált a mélyalapozás áttervezése – tájékoztatta szerkesztőségünket Pásztor Imre.

A Miskolc Holding kommunikációs és PR-vezetője elmondta, magát a mélygarázst tehát nem kellett átterveztetni, csupán a megépítéséhez szükséges munkagödör kialakításának tervein kellett módosítani.

patak_u_melygarazs_epitkezes_130619_ja_11.jpg

– A munkavégzés csak a kiegészítő munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatása után folytatódhatott a résfal lemélyítésével, egy bentonitos vízzáró fal építésével. Ennek részeként e hét elején elkészült a két agyagréteget összekötő vízzáró fal, így a réselési munkák, vagyis a beton réstáblák, résfalak építése is elkezdődött – tette hozzá.

patak_u_melygarazs_epitkezes_130619_ja_6.jpg

A mélygarázs megépítésének eredetileg tervezett költsége 500 millió forint volt, a réselésből adódó pótmunka miatt azonban ez 65 millió forinttal növekedett. Ebből 54 millió forint elszámolható költség, amelynek 50 százaléka a támogatás. Így a tényleges pluszköltség 38 millió forint.

A munkák befejezését az idei év végére tervezik a szakemberek.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!