Városinfó

Felülvizsgálják az óvodákat és a bölcsődéket

2013-07-11 09:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE allapot_bejaras_ovoda_3.jpg

Átvizsgálják a miskolci közintézmények statikai állapotát – ezt Kriza Ákos polgármester rendelte el, miután májusban gyerekekre omlott a vakolat az egyik miskolci bölcsődében, a balesetben pedig hat gyermek megsérült. Az, hogy hol kell beavatkozni, július végére derül ki.

A gyerekek éppen az udvaron pihentek, amikor vakolat- és csempedarabok kezdtek hullani az épület homlokzatáról. A balesetben egy négy éves kisfiú lába eltört, őt megműtötték, öt másik gyerek kisebb sérülésekkel megúszta az esetet. A rendőrségi nyomozás még mindig tart. Korábban szóba került, hogy a balesetet a felpúposodott burkolatra felfúrt napellenzők okozhatták, a vizsgálat szerint azonban más felületeken, ahol nem fúrták föl is jelentkezett ez a probléma. Ebből következően ott is pereghetett volna a vakolat, ahol nem volt omlásveszély.

Pintér Zoltán, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Főosztály vezetője elmondta, a közvetlen balesetveszélyt elhárították, azokat a vakolatra felragasztott csempe okozhatta.

 Szerdán éppen a Leszih úti épületről készültek képek, az udvar burkolata töredezett, amit javítani kell majd. A bölcsődék mellett az óvodákat is átvizsgálják. Adatokat rögzítenek az épületekről, minden miskolci óvoda műszaki állapotáról egy törzslap készül. Nemcsak a veszélyforrásokat, hanem a gazdaságosabb működési lehetőségeket is vizsgálják a felmérés során. Sok óvoda lapos tetős, a szigetelés régi és gyakran beázik – de ez csak néhány a problémák közül.

allapot_bejaras_ovoda_7.jpg

– A másik, koncentrált probléma a nyílászárók állapota. 30-40, több évtizedes fából készültek, ezeket műanyagra kellene cserélni, sokszor nem lehet nyitni zárni ezeket a nyílászárókat – mondta Gyarmati Péter, a Beruházási és Városüzemeltetési Osztály munkatársa.

Ezzel a cserével pedig a fűtési költségeken lehetne spórolni. Összesen 35 önkormányzati óvoda állapotát mérik fel július végéig. Ez után készülhet majd terv arról, hogy mely épületeknél kell beavatkozni.

Egy másik vizsgálat pedig a városi középiskolák és kollégiumok állapotát méri fel, ennek a hét végére várható az eredménye.

Istenes Zs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-01-27 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!