Kultúra

A Fonóra hangolva

2013-07-05 16:03

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE borsodi_fono_nyito_130705_fkcs_8.jpg

Belvárosi invitálóval kezdődött pénteken délután a felkészülés a XVII. Borsodi Fonó Folkfesztiválra, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek meg a jól megszokott helyszínen, a diósgyőri várban. A fesztiválon idén is lesz tematikus nap, a hangolódás pedig délután a Szent István téren kezdődött, s este, hivatalosan is megnyílik a miskolci folklór hétvége programja a Helynekem romkocsmában.

Igazi fesztiválhangulat készülődik hétvégén, a diósgyőri várban. A Borsodi Fonót már 17. alkalommal rendezik meg Miskolcon. Idén is számos zenei csemegével készülnek a szervezők, lesz City Betyar’s Day is, illetve népi kismesterség-bemutatók, gasztronómiai különlegességek – a hétvégre való hangolódás a Szent István téren kezdődött, pénteken kora délután.

A belvárosi invitáló eseményen színpadra állt a Szöktető zenekar, de ízelítőt adott a hétvégi, várbeli program hangulatából a Czemende együttes, és a Kiss Kata zenekar is.

A Fonó előzetes programja délután 5 órakor ér véget a Szent István téren, ám a hivatalos felkészülés este, a miskolci romkocsmában, a Helynekemben folytatódik, ahol a közönség megtekintheti a Magyar Jazz Quartet Népdalszínház előadását, a Puklár zenekar koncertjét követően.

borsodi_fono_nyito_130705_fkcs_12.jpg

A városi betyárok diósgyőri várbeli fesztiválja szombaton és vasárnap mutatja be 17. alkalommal a Kárpát-medence népművészetét, autentikus népzenei világát, néptáncait, s a népzenei alapokból táplálkozó, világzenei produkciókat.

Szombaton a Manó-fonó családi programjait követően fellép a Számadó zenekar, a Sebő-együttes, de érkezik a Csík zenekar és Ferenczi György és a Rackajam formáció is. Lesz ezen túl mesterek órája, gasztronómiai ínyencségek, népművészeti skanzen és számos táncház is.

Vasárnap, a City Betyar’s Day programja a fiatalabb közönséget csalogatja majd a várba. A megfelelő hangulat kialakításában többek között Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója, az Agyagbanda, Herczku Ágnes, Nikola Parov és a Banda, a Kerekes Band, illetve Péterfy Bori & Love Band és a Fankadelivel kiegészülő Kowalsky meg a Vega segíti a szervezőket.

A XVII. Borsodi Fonó Folkfesztivál részletes programja a minap.hu programajánlójában olvasható.

Kiss J.
Fotó: F. Kaderják Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!