MiNap Online

Retrofuturisztikus retrospektív és készülő Karcolatok Ákostól

2013-06-29 16:59

Ákos a Hegyalja fesztiválon veszítette el „fesztiválszüzességét”. Legutóbb, három évvel ezelőtt, 2010-ben adott koncertet Tokaj lábánál, s idén újra visszatért, a 2084-turné keretében. Kovács Ákossal a pénteki különleges, visszatekintő, ám mégis jövőbe mutató koncert előtt beszélgettünk zenéről, Hegyalja fesztiválról, jövőbeli tervekről és a magyarságról.

– A Tokaji-hegy lábánál kikerülhetetlen a bor, s te is ismerősen mozogsz a borkereskedelemben. Van kedvenced Hegyaljáról?
– Igen, kiváló borászismerőseim vannak errefelé. Többek között Ács Karcsi barátom is bejelentkezett az előadásra. A Tokaji Furmint a kedvenc borom, s nem azért, mert épp’ Tokajban vagyunk. Boros érdeklődésem egykor nekem is úgy indult, hogy a nehéz, „nagyágyú” vörös borokat ízlelgettem, de az elmúlt majdnem két évtized alatt eljutottam a furmintig. Minél inkább öregszem, annál kevésbé kedvelem a vörös bort. Ha külföldre megyünk, mindig viszünk magunkkal egy karton furmintot. Amikor honvágyam támad, azzal kezelem.



– A Hegyalja fesztivál különösen kedves számodra. Az első fesztiváli fellépésed ide köt, 2010-ben is jártál itt. Nem volt rád jellemző a fesztiválozás. Mit jelent számodra a Hegyalja?
– A Hegyalja volt az első olyan fesztivál, amin bemutatkozhattam a saját fellépéseim mellett. Egy fesztiváli fellépésben az az érdekesség, hogy az ember mindig első lemezes, első koncertező, hiszen biztosan akad, aki még nem ismeri. Itt szélesebb közönséghez lehet szólni. Az első bálozók izgalmával érkezem ezekre a fellépésekre.
A Hegyalja szervezői voltak az elsők, akik anno megértették, hogy nem valami egó-küzdelem okán szeretünk külön műszakkal fellépni. A produkciónk integráns részét képezi, hogyan szólalunk meg, hogyan néz ki a színpad. A fesztivál szervezői ezt elfogadták, döntésük vissza is igazolódott, hiszen visszajáró vendég lettem, s idén gyakorlatilag csak fesztiválozok. Az igazság, hogy a hanglemezkészítést, a dalszerzést tönkretette a „torrentezés”. Ezzel szembe kell nézni, hiszen ez van. A másik oldal, hogy a saját koncerteket a fesztiválok térhódítása csonkolja kissé, hiszen másféle szórakozáshoz szoktatja a zenerajongókat. Amikor a mostani fesztiválozókkal egyidős voltam, mi kimondottan egy-egy koncertre mentünk. Ma már az a lényeg, hogy szóljon valami zene. Érdemes ehhez alkalmazkodni, s kicsit küzdeni is ellene. Én, a közönség segedelmével, szerencsés vagyok, hiszen még adhatok önálló koncerteket. Turnészerűen már én sem. Ha szót emelek, azt nem magamért teszem, hanem azokért a zenekarokért, akik még nem olyan közismertek, akik még nem engedhetik meg az önálló koncertezés luxusát, pedig lehet, hogy érdemesek lennének egy nagyobb színpadra. A fesztiválokon ezt el tudják érni.

– 2084-turné. Hogyan fogadta a közönség az albumot?
– Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen nagy szeretettel fogadták. A lemezbemutató koncerten teltház volt, alig két hónappal a megjelenés után. Ezzel a szinti-pop műfajjal indultam 25 évvel ezelőtt. Szégyen, vagy sem: nosztalgikus visszakanyarodás ez annak az időszaknak a hangulatához. Retrofuturisztikus album, ezt mondják. Egy régi jövőképet jelenít meg. Egy olyan retrospektív anyagot láthat tőlünk a közönség, amelyet már volt módunk megmutatni Békéscsabán, Pécsett, s Londonban, Brüsszelben is felléptünk vele. Vannak a programban bonanza-dalok, új szerzemények, régi, szóló darabok áthangszerelve, s vannak olyan idézetek is, előadóktól, amelyek miatt elkezdtem zenélni; Depeche Mode, Kraftwerk, Eurythmics, Peter Gabriel is felhangzik a saját dalainkkal keverve.



– Londonban is visszatérő vendég vagy, Brüsszelben első alkalommal koncerteztél. Ezek a klubkoncertek kifejezetten magyaroknak szólnak, vagy előtérbe került a nemzetköziség?
– Természetesen magyaroknak játszunk. Nem is áltatjuk magunkat a nemzetközi érdeklődéssel. Ifjú éveimben voltak ilyen vágyaim, de a 46. életévemben már nincsenek. Londonba évente megyünk. Harmadik alkalommal voltunk most ott. Brüsszelben is meglepően sokan voltak. Egy lelkes szervező hozza össze a kinti magyarokat, s hív meg minket. Az én sorsom úgy alakult, hogy nagyrészt kimaradtak a klubkoncertek, mert a siker forgószele – önhibámon kívül – hamar felkapott. A közönség kegyelméből adódóan nekem kimaradt a „klubozás”. Nagyon izgalmas, hogy egy nagyszabású koncertet leviszünk a klubba, ahogyan ott működik. Nagyon szeretem a nagykoncerteket, hiszen mindenki nagy színpadra vágyik, de nekem sokkal kevesebb klubkoncert jutott eddig.

– Magyarországon élsz, magyaroknak énekelsz, magyarul. Mit jelent ez számodra?
– Az angyalok nyelvén, a költészet nyelvén beszélek. Volt szerencsém viszonylag megtanulni angolul, olaszul, németül – olvastam az interneten, hogy beszélek svédül is, bár valójában egy szót sem tudok svédül. Abból, amit más nyelvekből sikerült megtanulnom, kiderült, hogy ezek strukturális nyelvek, nem organikusak, mint a magyar.
Engem a magyar költészet szeretete lökött a színpadra. Nem lettem zenész, nem is tartottam magam sosem annak. Zenélek is, de engem a magyar irodalom érdekel. Befogadóként, olvasóként is. Az motivál, hogy valamit ebből az élményanyagból megjelenítsek a dalszövegeimben. Azért szeretek magyar lenni, mert a világ legszebb helyén lakhatok, illetve a legszebb nyelvet beszélhetem.



– A 2084-turné után merre vezet tovább az utad?
– Már tudom, mit fogok csinálni. Augusztus végéig vannak még koncertdátumok a naptárban, de már hónapok óta készülünk a Karcolatok, az első szólólemezem megjelenésének 20. évfordulójára. A Művészetek Palotájában, egy akusztikus koncertsorozattal fogunk fellépni ősszel. A koncertet nyolc hónappal a novemberi bemutató előtt meghirdettük, s 24 óra leforgása alatt elkelt minden jegy. Úgy, hogy a közönség sem tudja még, mit fogunk játszani, s mi is csak annyit tudunk, hogy a Karcolatok anyagából készülünk. Meghirdettünk egy második koncertet, arra is elfogytak a jegyek, így vidéki koncertekben is gondolkozunk. A 2084 szinti-popjától merőben eltérő hangvételű akusztikus koncertre készülünk.

Kiss Judit
Fotó: Mocsári L.