Városinfó

Egy lépésre az új miskolci villamosok

2013-06-24 17:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE pilsen_villamos_130603_ja_57.jpg

Leszerelik június 26-án, szerdán éjjel a Selyemréti mintamegállóban azt a fagerendát, amely a jelenleg Miskolcon futó villamosok és a megállók közti átlépési távolságot volt hivatott csökkenteni. A munka – melyet minden megállóban elvégeznek a következő napokban – azért vált szükségessé, hogy a rövidesen érkező új miskolci villamos meg tudja kezdeni próbaútját az új miskolci pályán.

Az MVK közlése szerint a fagerendát először a Selyemréti mintamegállóban szerelik le, így ott csütörtök reggeltől nő az átlépési távolság.
– Az említett megállóban csütörtök reggeltől diákok is segítik a le- és felszállást, az utasainktól azonban azt kérjük, hogy fokozottan figyeljenek, mivel az eddig megszokottól nagyobbat kell majd lépni – mondta el érdeklődésünkre Szőnyi Péter, az MVK Zrt. projektigazgatója.

Mint ismeretes, a Zöld Nyíl villamosprojekt során az új pálya mellett új megállóhelyi peronokat alakítottak ki, melyeket már az új, a jelenlegieknél szélesebb járművek fogadására is alkalmassá tették. Az első szakaszok átadásakor azonban még tartott a villamosokra kiírt közbeszerzés, így a megállókat alkalmassá kellett tenni a jelenlegi járművek fogadására. Ezért került a Selyemrét és az Újgyőri főtér között minden megállóba a gerenda.

atlepes_villamos_w_130624.jpg

– Az első új, Skoda 26THU3 típusú jármű érkezésével egy időben a fagerendákat is el kell távolítani, hogy az új villamos közlekedni tudjon, elférjen a megállóhelyeken. Ennek következtében a meglévő Tatra és az SGP, azaz bécsi járművek és a peron közötti távolság megnő minden megállóban. – mondta Szőnyi Péter.

A Tiszai és a Vasgyár közt kell nagyot lépni

Az MVK közlése szerint a Tiszai pályaudvar és a Vasgyár vonalon június 29. és július 3. között távolítják el a fagerendákat, az Újgyőri piactól Felső-Majláthig azonban nincsenek gerendák, így ezen a szakaszon nem lesz változás.

A projektigazgató hangsúlyozta, az új villamosok forgalomba állításával fokozottan csökken, majd megszűnik a Miskolcon közlekedő bécsi járművek száma, melynek következtében az átlépési távolság ismét a megszokott lesz. Az új, alacsonypadlós Skoda villamosokra kényelmesen, lépcsőzés nélkül lehet majd fel-, illetve leszállni.

– Előbb csak a mintamegállóban, a Selyemréten, de július 3-áig az összes érintett helyen, valamint az SGP szerelvényeken is sárga figyelemfelhívó festékkel jelezzük a megváltozott le- és felszállási körülményeket – hangsúlyozta Szőnyi Péter.

Na de mi az az átlépési távolság?


Az átlépési távolság a villamos és a megálló közötti távolság. Mint fentebb írtuk, már a villamospálya építés során ismert volt, hogy az új villamosok szélesebbek lesznek, mint a jelenlegi Tátra és bécsi villamosok, ezért az új peronokat az új villamosoknak megfelelően alakították ki.

A korábban felszerelt gerendák leszedése után a Tátra villamosok és a peronok közt 13, az SGP és a megálló közt 25 centire nő az átlépési távolság, ezért kell majd a korábbinál jobban figyelni. Az új miskolci villamosok esetében mindössze 4 és fél centit kell majd lépni a jármű és a peron között.

Az MVK leszögezi, ezzel együtt, Magyarországon az átlagos lépési távolság 35 centi, tehát sem a Tátra, sem a SGP villamosok esetében nem haladja meg az átlagos lépési távolságot.

Miskolc harmincegy új villamost rendelt meg, melyek mind egyterűek, teljes hosszukban átjárhatók, légkondicionáltak és száz százalékban alacsonypadlósak. Az első prototípus május közepe óta rója Pilsen utcáit, ez július második felében érkezhet Miskolcra, a másodikként legyártott azonban – mint arról beszámoltunk – várhatóan már a következő hónap, július elején megérkezhet.

Tajthy Á.
Fotó: J. Á., MVK



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!