Operafesztivál

A Traviata első felvonásán túl – folytatás szerdán, a Népkertben

2013-06-18 11:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE traviata_szinvaterasz_130618ml_44.jpg

Hétfőn zenészek, operaénekesek és miskolciak töltötték be a Szinva terasz utolsó négyzetcentiméterét is, hiszen az Ezrek operájának, Verdi Traviatájának első felvonását mutatták be a miskolci téren, ingyenesen. A siker ezúttal sem maradt el.

Tavaly több ezren nézték meg a Toscát az Avasi kilátónál. Az opera legyen mindenkié – ezzel a jelmondattal indult meg a Bartók Plusz Operafesztivál egy új úton, amin ezúttal, a Traviatával halad tovább.
Kesselyák Gergely karmester, fesztiváligazgató célja az volt, hogy kiderítse, vajon tényleg anyagi vonzata van-e annak, hogy kevesen járnak operába. Miután 2012-ben kiderült, hogy Miskolcon várják és szeretik az operát, idén is bemutatnak egy nagyoperát, ingyenesen. A Traviata helyszíne pedig Miskolc.

traviata_szinvaterasz_130618ml_12.jpg

Az első felvonást hétfőn este, a Szinva teraszon mutatták be, Anger Ferenc rendezésében. A főszerepet pedig az egykori Cotton Club Singers alapítója, László Boldizsár, s a miskolci közönség számára szintén nem ismeretlen Keszei Borbála játszotta.

traviata_szinvaterasz_130618ml_23.jpg

A siker pedig nem maradt el. A Szinva terasz megtelt, sütött a nap, a szereplők csónakon érkeztek a teraszra, s felcsendültek a nem csupán az operaértő közönség számára ismerős dallamok.

traviata_szinvaterasz_130618ml_06.jpg

Verdi háromfelvonásos operájának alapjául A kaméliás hölgy szolgált, ifj. Alexandre Dumas tollából. A művet először Velencében mutatták be, de négy évvel az ősbemutatót követően hazánkban is láthatta a közönség, 1857-ben. Verdi operáját azóta a világ szinte minden pontján bemutatták, s ezúttal egy igazán különleges első felvonást láthatott a Miskolcra érkező közönség.

A történet a Szinva teraszon kezdődött hétfőn, szerdán pedig a második felvonással folytatódik, a Népkertben, a központi szökőkútnál. A teljes operát végül pénteken, a Tudomány és Technika Házánál mutatják be.



K. J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!