Operafesztivál

Operabemutató előtt, operettpremier után

2013-06-16 09:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE lili_barono_130605ml_8.jpg

Alig egy héttel ezelőtt mutatták be a Miskolci Nemzeti Színház Nyári színházában a Lili bárónő című operettet, amely szeptemberben szerepel majd a teátrum premiereinek sorában. A könnyed, vidám operett címszerepét Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház operaénekese játszotta, aki már az operafesztiválra készül.

A Nyári színházban mutatták be június 6-án Huszka Jenő, a magyar operett műfajának XIX. századi kiemelkedő alakja és Martos Ferenc szövegíró közös operettjét, a Lili bárónőt, amelyet a premiert követően még háromszor láthatott a közönség.

Eperjesi Erika operaénekes a címszerepet játszotta. Mint mondta, nagyon élvezte a próbákat és az előadásokat, hiszen mindegyik más és más volt.
– Nagy siker volt a Lili bárónő, hiszen már ki volt éhezve a közönség egy vidám és önfeledt nagyoperettre. Az operett könnyű műfajnak tűnik a közönség soraiban ülve, ám korántsem az, hiszen az énekesi feladat mellett színészileg is helyt kell állni, s táncolni is kell. Technikailag ugyanolyan felkészültséget igényel, mint egy operaszerep eléneklése, ám az operettben prózai részek is vannak, így nehezebb – árulta el a művésznő, hozzátéve, hogy szereti a kihívásokat, az új feladatokat, hiszen véleménye szerint minden előadás, minden fellépés premier, az aktuális közönség minden esetben százszázalékos teljesítményt érdemel.

A Lili bárónőt alakító operaénekes – ugyan hatéves kora óta énekel, s képezi folyamatosan a hangját – minden premier előtt érzi az úgynevezett „premierlázat”. Mint kiemelte, a bemutató is hatalmas siker volt számára, de a vasárnapi, utolsó előadást is nagyon élvezte, hiszen akkor már mindenki felszabadultan, önfeledten szerepelt.

Huszka Jenő operettjét legközelebb szeptemberben, az új évadban tűzi műsorra a miskolci nemzeti teátrum, ám Eperjesi Erika hangját korábban is élvezheti a közönség, hiszen kezdődik az operafesztivál, s az énekes már javában próbál.
– Az operaíró-pályázat egyik versenyművében, Szilágyi Miklós és Horváth György Ostrom című operájában játszom majd Eszter szerepét. Ez egy újabb kihívás, hiszen modern a zene, ritmikailag is érdekes hangzásvilág jellemzi. Nagyon izgalmas feladat ez számomra. A szereplés mellett mindenképpen meg fogom nézni a Traviatát, a külön felvonásokat és a teljes operát is, hiszen ez a kedvencem, remélem, egyszer lesz alkalmam énekelni benne, hiszen csodálatos – tette hozzá.

Kiss J. | MN
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!