Városinfó

Nem zavarja az operafesztivált a sétálóutca felújítása

2013-06-13 16:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE burkolatcsere_foutca_130613_ja_34.jpg

Ismét járható lesz péntektől a sétálóutca Déryné utca és Kazinczy utca közötti szakasza, a fák helyeit pedig ezen a nyáron virágokkal ültetik be – hangzott el a Széchenyi utca megújulásával kapcsolatos bejáráson csütörtökön. Az említett szakaszon a díszburkolatot az operafesztivált követően véglegesítik, a villanyrendőrtől keletre eső részeken viszont a következő héten is dolgoznak majd.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_19.jpg

Pintér Zoltán, a polgármesteri hivatal városfejlesztési- és üzemeltetési főosztály vezetője emlékeztetett, az önkormányzat azt kérte a kivitelezőtől, hogy minden munkaterületen úgy dolgozzanak, hogy a főutca élhető maradjon, ezért történt úgy a munkavégzés, hogy egy-egy szakasznak egyszerre csak az egyik oldalát bontották fel.
– Látható, hogy a kivitelezők egyre nagyobb lendülettel végzik a munkát, az első szakaszok tapasztalatai alapján változtattak is a munkák ütemezésén, a jövőben kisebb szakaszokat bontanak fel egyszerre. A miskolciaknak és a kereskedőknek továbbra is köszönjük, hogy türelemmel vannak, hogy együtt élnek a felújítással. A munkák végeztével egy igazán elegáns, polgári, a jelenleginél is élhetőbb sétálóutcát használhat majd mindenki – mondta Pintér Zoltán.



Szőnyi Péter
projektigazgató elmondta, a pénteken induló operafesztiválig nagyrészt befejezik a munkákat a Déryné utca és a Kazinczy utca között, így a szakaszon ismét megindulhat majd a gyalogosforgalom.
– A hátralévő munkákat, vagyis a kis kockakövek lerakását a rendezvény után folytatjuk, a fák helyein azonban nem a földrakásokat kell majd nézni, ezeket beültetik a fesztiválig virággal – hangsúlyozta a projekt vezetője.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_28.jpg

A munkák a villanyrendőrtől felfelé tehát nem, lefelé viszont folytatódnak az északi oldalon, a leglátványosabban a Centrum előtti tér fog alakulni, itt a lépcsők, és a szökőkút előtti területet is leburkolják várhatóan.
- Mindeközben pedig a Royal-köz és a Szentpáli utca között folytatódik a burkolat bontása. Erre azért van szükség, mert ezen a szakaszon is lesznek fák, amelyek helyét hosszú idő kialakítani – mondta Szőnyi Péter. Hangsúlyozta azt is, hogy a Centrum előtt a közművek nem tették lehetővé, hogy a terveken szereplő helyekre ültessék a fákat, így de ezt az áruház környékén máshol pótolják majd.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_35.jpg

A projektvezető hangsúlyozta, az első szakaszhoz képest nagyobb fegyelemmel, és gördülékenyebb módon végzi a kivitelező a munkát, ami köszönhető annak is, hogy egy alvállalkozót lecseréltek, de annak is, hogy a munkát végzők az eltelt időben megtanulták azt, hogy hogyan lehet egy olyan területen burkolatot lerakni, ahol nagy az átmenő gyalogosforgalom.
– A projektigazgatóság bízik benne, hogy bár az időjárás és több más tényező is hátráltatta a munkákat, a határidőket tartani tudjuk majd – mondta, kiemelve, hogy hosszas tárgyalásokat követően most már a távközlési szolgáltatókkal is együttműködnek, azok megkezdték saját fedlapjaik cseréjét, a csatornafedőket pedig július elején cserélhetik majd.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_40.jpg

Szabó Sándor, a sétálóutcát is magába foglaló körzet önkormányzati képviselője köszönetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a miskolciak türelemmel vannak a felújítással kapcsolatban.  
– Bár eleinte a bontás miatt csúnyább arcát mutatta a főutca, mostanra azonban már látszik milyen is lesz majd a jövőben, és jó látni azt is, hogy az üzletek nyitva vannak, sétálók, vásárlók azért vannak az utcán, a boltok megközelíthetők, és közlekedni is lehet az utcán még ha átmenetileg nehezebben is – mondta Szabó Sándor.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_15.jpg

Elhangzott, a fesztivált követően megkezdődik a Széchenyi utca színház feletti szakaszának megújítása is és júliustól a felsővezeték tartóoszlopok is új külsőt kapnak. A fákat pedig – melyek között egyebek mellett lesz vérszilva, kínai díszkörte, vöröslevelű korai juhar, gömbjuhar és oszlopos galagonya is – októberben, a vegetációs időszakban fogják elültetni.

burkolatcsere_foutca_130613_ja_28.jpg

A Széchenyi utca burkolatának megújítása várhatóan augusztus végére fejeződik be, ezt követően kezdődik az átadás átvétel, az utcabútorok pedig – mint azt korábban a projektigazgató a minap.hu_nak is elmondta – hamarabb, egy-egy szakasz elkészülte után, fokozatosan kerülnek vissza a „sétálóra”.

Tajthy Á.
Juhász Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!