Kultúra

Neves írók, költők a miskolci könyvhéten

2013-06-07 20:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Csütörtökön és pénteken pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és a programokat összekötő zenés-verses produkciókkal folytatódott a 84. Ünnepi Könyvhét Miskolcon, ahol az érdeklődők megtekinthették az eseményen résztvevő kiadók friss könyveit is.  

A könyvtéren, csütörtökön a Katowice úti óvoda, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola, a szépkorúak és a Kaláka is műsorral színesítették a programot, míg az érdeklődők a kínálatot fürkészték. 

konyvhet_130606ml_15.jpg
 
Az idei könyvhét alkalmával lehetőségük van miskolci gyökerű íróknak, költőknek bemutatkozni műveikkel. Jó alkalom erre a dedikálás, ahol mindkét fél – író és olvasó – közvetlenebb kapcsolatba kerülhet egymással. – Tapasztalataim alapján az olvasók érdeklődve kérdeznek és osztják meg véleményüket a könyvemmel kapcsolatban – mondta portálunknak Vitkolczi Ildikó írónő, aki gyermekkönyveket ír. 
 
Pódiumbeszélgetések alkalmával lehetőségük nyílt az olvasóknak találkozni miskolci és erdélyi szerzőkkel is. Serfőző Simonnal Filip Gabriella könyvtáros, Trux Bélával, valamint Málnási Levente és Balog László erdélyi írókkal Tircsné Propper Valéria, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett. „Az igazság merész áhítása” címmű szimpóziumon Döbrentei Kornél író, költő volt Hajnal József szerkesztő vendége, az előadást megtekintette Kriza Ákos polgármester is. 

konyvhet_130605ml_3.jpg
 
Pénteken is folytatódtak a beszélgetések, mások mellett Gyenes Klárával, Bari Gáborral,  Káli Király Istvánnal, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó vezetőjével és Spielmann Sebestyén Mihály művelődéstörténésszel találkozhattak az érdeklődők. A délután két bemutatót is tartogatott: Fecske Csaba új kötetét (Az Árnyaskerttől az Árnyas kertig) Filip Gabriella ismertette, a Raklap Színház pedig Illés Adrienn és Ocsenás Gábor Évák című könyvét adta elő.

A könyvhét a 12. Gyermekkönyvnapok is egyben: Filip Gabriella szerint a gyermekek érdeklődése által a szülőket is „rá lehet venni” az olvasásra.


A 84. Ünnepi Könyvhét június 11-ig folytatódik író-olvasó találkozókkal, zenés és gyermek programokkal, könyvbemutatókkal és más érdekességekkel, szombaton például a megyei és városi könyvtárban első alkalommal rendeznek Miskolci Könyvheti Aukciót.

konyvhet_130606ml_16.jpg

A magyar irodalmi seregszemlén 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók országszerte, Budapesten 147 pavilonban 220 hazai és határon túli kiadó mutatja be kiadványait. Az ünnepi könyvhéthez idén mintegy 80 vidéki település csatlakozott, emellett két határon túli város, Kolozsvár és Arad is részt vesz programjaival a sorozatban.
 
Kiss N. 
Fotó: Mocsári L. 




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-10-14 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!