Kultúra

Évadot zárt a miskolci nemzeti társulata

2013-06-07 15:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szinhaz_zaro_130607_ja_29.jpg

Lágy zongorakíséret mellett beúszó 189. évad felirat, majd az énekkar előadásában elhangzik nemzetünk Himnusza – így kezdődött az évadzáró társulati ülés pénteken, a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol az új vezető és művészeti tanácsa első évadát fejezte be, de már készül a következőre.

A Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában gyűltek össze a teátrum társulatának tagjai pénteken. Műszaki dolgozók, színművészek, táncosok, mindenki ott volt, hiszen ezúttal is véget ért egy színházi évad Miskolcon.

szinhaz_zaro_130607_ja_1.jpg

A társulati ülésen természetesen ezúttal is megemlékeztek az évad közben elhunyt tagokról, majd egy rövidfilmet nézhetett meg a társulat, amely összefoglalta a szeptember óta történteket.
Kiss Csaba, a teátrum direktora köszöntötte ezután a nézőtéren ülőket, megköszönve a sok munkát. Mint mondta, nehéz, megfeszített, boldog és sikeres évad áll mögöttük, ám ezúttal nem a nagy eredményekről és a sikerekről szeretne szólni, sokkal inkább legemlékezetesebb pillanatairól.

szinhaz_zaro_130607_ja_3.jpg

– Arra kértem a művészeti tanács tagjait, hogy három percben foglalják össze a legemlékezetesebb, legszebb pillanataikat. Számomra a legszebb pillanat a születés pillanata. Két kiemelkedő élményem van. Amikor a Padlás felvételei készültek a Kamarában, több mint 10 órát dolgoztak a zenészek. Elutazott hozzánk Presser Gábor, aki az egyik dalnál be is ült a zongora mögé, hogy együtt játsszon a zenészekkel. Nem volt benne az ujjában a dal, hiszen biztosan régen játszotta, s többször elkezdődött a felvétel, s a zenészeink türelmesek, lelkesek voltak – mondta Kiss Csaba, akinek másik élménye már nem fért bele a számára is kirótt három percbe, így átadta a szót Béres Attila igazgatóhelyettesnek, aki elárulta, nehéz döntés volt számára, hogy Miskolcra jött.

– Magabiztos, munkalehetőségekkel kecsegtető életet éltem. Amikor idejöttem a Miskolci Nemzeti Színházba, tele voltam kétségekkel. Eltelt az évad, két előadást rendeztem, és elfelejtettem a kételyt. Olyan emberekkel találkoztam, akiktől sokkal többet kaptam, mint amit kaphattam volna például San Franciscoban. A második legszebb emlékem, hogy ma reggel is azt mondta a gyerekem: „szeretem Miskolcot”, ezt köszönöm nektek – mesélte Béres Attila, akit Szőcs Artur váltott a színpadon.

szinhaz_zaro_130607_ja_2.jpg

Szőcs Artur rendező, aki rendezett, és játszott is az elmúlt évadban, kiemelte, június 5-én volt épp’ egy éve, hogy gyalogszerrel elindultak Miskolcra. Számára az új emberekkel való találkozás volt a legörömtelibb, majd Tolsztoj egyik művéből olvasva töltötte ki a neki szánt három percet.
– Szeretném kérni azokat, akikkel gyalogosan érkeztünk ide, hogy ősszel vigyünk előadásokat azokra a településekre, ahol jártunk egy éve, hiszen olyan helyzetben vannak, hogy nem tehetik meg, hogy eljöjjenek ide a miskolci nemzetibe – tette hozzá végül.

Szabó Máté
rendező számára számos feledhetetlen pillanat volt szeptember óta. Felsorolta többek között azt az érzést, amikor felcsendült a Padlás előadásában a Fényév távolság, mikor Kocsis Pálról azt hitte, tényleg ő az ördög, illetve amikor azt hitte Gáspár Tibor megőrült, vagy amikor a Hamlet felolvasása közben belépett Rusznák András, Hamletként.

szinhaz_zaro_130607_ja_19.jpg

Rusznyák Gábor
rendező, aki idén lett 40 éves elmondta, mindig szeretett volna gyereket, ám hivatása ezt nehézkessé tette.
– Mindig az előadásokat tekintettem gyerekemnek. A Padlás bemutatóján azonban a kedvesemnél megindult a szülés. Mi azt szerettük volna, ha Budapesten születik, ám ő Miskolcot választotta. A gyerekem anyakönyvi kivonatán az áll, születési helye: Miskolc. Valami végérvényesen ideköt engem – mondta.

Keszég László következett, aki szintén kihasználta a neki is kimért három percet. Elárulta, a második bemutatóját követően a műszak dolgozói azt mondták neki, hogy ő már itthon van, ezt jól jegyezze meg.
– Nincs nap, hogy ez ne jutna eszembe. Egy rendező nem mindig kap ilyen nagy díjat – tette hozzá, majd rövid performanszt adott elő, Az ébredő tigris címmel.

szinhaz_zaro_130607_ja_14.jpg

Cser Ádám zenei vezető, karmester elmondta, a siker számára az, amikor a zenekari árokban megszületik az előadás. Amikor a pillanatok spontán történnek, de tökéletesen. Hozzátette, számára a taps nem jelent semmit, sokkal inkább az átélt pillanatok tartalma.

Az évadzáró társulati ülésen részt vett Kriza Ákos polgármester is, aki díjat alapított a fiatal színművészek számára. A társulat szavazatai alapján a legjobb fiatal színész Rusznák András lett, aki Miskolc felé „félúton” lerobbant az autójával, így nem tudta átvenni az elismerést a polgármestertől.



Kriza Ákos köszöntőjében elmondta, nagyon meg van hatódva, hiszen igazi társulat jött létre.
– Két évvel ezelőtt, amikor elgondolkoztunk, milyen színházat szeretnénk Miskolcon, én olyat szerettem volna, hogy ne akarjak más színházba menni. Ez meg is valósult. A legfontosabb az egység, ami létrejött. A fiatalok tüze az idősebbeket hajtja, az idősebb színművészek bölcsessége pedig hat a fiatalokra. Büszkeséggel tölt el, hogy ma Magyarországon, Miskolcon van „A” színház – hangsúlyozta a polgármester.

Kesselyák Gergely
az operafesztivál vezetője is köszöntötte a színházi társulatot. Szólt a fesztiválról, s örömét fejezte ki, hogy ismét teljesen a teátrumba költözhettek.

A beszédeket követően díjátadó ceremónia következett. A nézők szavazatai alapján, az Ábrahám István-díjat, vagyis a legjobb férfiszínésznek járó elismerést Görög László kapta, a Máté Baba-díjat, a legjobb női színésznek járó elismerést Jancsó Dóra érdemelte ki, a legjobb előadásnak pedig Az ördög című darabot választották – a kitűntetést Szabó Máté, a rendező vette át.

A közönség mellett azonban a társulat is szavazott:
Az Év hangja: Tötös Roland
A legjobb zenész: Járdányiné Matakovics Kamilla
A legjobb táncos: Kocsis Andrea
A legjobb díszlettervező: Zeke Edit
A legjobb jelmeztervező: Pap Janó
A legjobb női karakteralakítás: Szirbik Bernadett
A legjobb férfi karakteralakítás: Görög László
A legjobb színésznő: Györgyi Anna
A legjobb színész: Harsányi Attila
A legjobb a kulisszák mögött: a díszítő csapata

Losó József, a Mirsa vezetője is díjat alapított, amelyet szubjektív, nézői szemmel ítélt oda Rusznák Andrásnak, a Gézagyerekben nyújtott alakításáért és Kiss Csabának, a Hamlet rendezőjének.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2021-09-21 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!