Helyi hírek

Húszéves a Diáksport Szövetség

2007-06-21 17:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE diaksportjubileum.jpg

Kerek, húszéves évfordulót ünnepelt június 20-án a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzati Hivatalban. A jubileumi ünnepségen dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, majd országos és megyei diáksport-vezetők elemezték a szövetség elmúlt két évtizedét. A rendezvény díszoklevelek átadásával fejeződött be.

Dr. Ódor Ferenc beszédében egyebek mellett utalt rá, mekkora fontossággal bír, hogy a fiataloknak már gyermekkorukban életük részévé váljon a mozgás, az egészséges életmód, s hogy az ekkor kiérdemelt sportsikerek felnőttkorukban is elkísérik őket. Deák György, az MDSZ elnöke, Daragó Lászlóné alelnök és Szlatényi György főtitkár a szövetségről szólva egyebek mellett elmondták: az MDSZ 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban – alap- és középfokú oktatási intézményekben – működő diáksport-szervezetek országos érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete.
Ez ma az ország legnagyobb és legnépesebb gyermek- és ifjúsági szervezete, mely tevékenységét a fizikai aktivitás, a testnevelés és a sport mentén, illetve területén fejti ki. A közoktatásban a közelmúltban és manapság is tapasztalható változások – az iskolafenntartási monopólium megszűnése, a sokszínű iskolastruktúra kialakulása, sok új iskola alakulása – ellenére az MDSZ megőrizte stabilitását, sőt a szervezettsége kismértékben, de tovább nőtt. Az szövetség tevékenysége során egyszerre valósít meg közoktatási és egyetemes sportérdekeket, feladatokat. Ez utóbbi feladata a rendszerváltást követően felértékelődött, hiszen az elmúlt időszakban gazdasági és egyéb ellehetetlenülés miatt sok társadalmi sportegyesület, szakosztály, illetve utánpótlással foglalkozó csoport szűnt meg. Tevékenységük sok helyen, mintegy túlélést biztosítva, áttevődött az iskolai diáksport-szervezetekbe, oktatási intézményekbe. Az MDSZ hármas foglalkoztatási és versenyrendszerben nyújt tevékenységi lehetőséget a diáksport-szervezetek és az iskolák számára. Az alapfokú, vagy általános sportfoglalkoztatás helyi, területi szinten megyei döntőkig bezárólag folyik, egyre gazdagabb programmal, növekvő résztvevői létszámmal.
A diákolimpiai versenyprogram keretében hat korcsoportban, 12 sportágban rendeznek felmenő rendszerű versenyeket. A sportági szakszövetségekkel közösen 53 sportágban írtak ki diákolimpiai versenyeket. A diákolimpiai versenyrendszerben több mint 300 ezer tanuló foglalkoztatásáról, versenyeztetéséről gondoskodnak, versenyeik között az atlétika és a labdajátékok iránt a legnagyobb az érdeklődés.
 Sz. S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!