Közélet

„Építsük újjá közösségeinket, építsük újjá a nemzetet!”

2013-06-04 22:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE osszetartozas_napja_130604ml_2.jpg

„És mégis élünk…!” címmel emlékműsort tartottak a Nemzeti összetartozás napja alkalmából kedden a Művészetek Házában, ahol Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mondott emlékbeszédet. Június 4-én délután megnyitották ugyanakkor a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó kiállítását is, szintén a MűHában.

A június 4-i megemlékezések Miskolcon ökumenikus istentisztelettel kezdődtek, majd a népkerti Országzászlónál folytatódott a Nemzeti összetartozás napja. Ebben az évben Miskolc meghívott vendége az elcsatolt területek közül Erdély volt, mely területet a megemlékezések során a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó képviselt. A saját kiadásukban megjelentetett könyveket, publikációkat, plakátokat mutatták be június 4-én a Művészetek Házában.

konyvbemutato_130604ml_6.jpg

A tárlatmegnyitón jelen volt Király István, a kiadó ügyvezetője, aki megköszönte Miskolc város meghívását, melyet örömmel fogadott el. Mint mondta, kis ízelítőt hoztak el egy szellemi műhely elmúlt 20 évi terméséből.

Ismertette, hogy mindeddig több mint 700 kötetet adtak ki, melyek között találunk – s a kiállításon meg is tekinthetünk – történeti kronológiát, helységnévtárat, vagy a fogorvoslással foglalkozó kötetet. Mint mondta, 1997-ben indult az Erdély emlékezete című történelmi sorozatuk, amely arra hivatott, hogy teret biztosítson Erdély történelmének minél pontosabb, tárgyilagosabb, dokumentumokon alapuló bemutatására. Fontosnak tartják ugyanakkor az Erdély néprajzával foglalkozó tudományos művek közkinccsé tételét is, abban a sorozatban, amelynek neve A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára.

konyvbemutato_130604ml_5.jpg

A következő hetekben az Ifjúsági Házban, a Görömbölyi és a Gárdonyi Művelődési Házakban, valamint a Vasgyári Közösségi Házban tekinthető majd meg a tárlat, a kiadó standja pedig június 5-től megtalálható lesz az Ünnepi Könyvhéten is.

A Művészetek Háza Kortárs Galériájában a „Magyar vagyok… Határtalanul” című gyermekrajz-kiállítás is megtekinthető, melyet a Komlóstetői Általános Iskola rendezett idén. Mint korábban beszámoltunk (http://minap.hu/news.php?extend.65499.5) róla, a rajzpályázatra 29 iskolából küldtek pályázati anyagot, ebből 5 erdélyi oktatási intézmény volt.

„Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig gondoljunk reá.”

Kriza Ákos
, Miskolc polgármestere Juhász Gyula Trianon című verséből idézte a osszetartozas_musor_130604ml_06.jpgfenti két sort ünnepi beszéde kezdetén, majd „Magyarország történelmének egyik legsötétebb, soha el nem feledhető napja”, 1920. június 4-e eseményeit, és a „hazánkra erőszakolt békeszerződés” körülményeit és következményeit ismertette.

– A hazánkat szétziláló döntés után sokan elsiratták a nemzetet, nagy fájdalmukban nemzethalált vizionáltak. Csakhogy a magyar nem halt ki Európából! – hangsúlyozta a polgármester. – Sőt, ahogy Száraz György történész igen érzékletesen megfogalmazta: Trianon ugyan valóban a történelem, „de amíg a határokon túl összegyűlik csak tíz magyar gyermek egy óvodában, tíz férfi a kocsmában vagy a faluházban, tíz hívő lélek az imaházban, addig élő valóság is” – idézte a történész szavait Kriza Ákos.

„Valósága annak, hogy él és létezik egy nemzetközösség, amely egy gyászos emlékezetű napon a nemzet összetartozását ünnepli” – folytatta a polgármester. Mint mondta, „a trianoni trauma óta eltelt évtizedek alatt hatalmas volt a magyarság lemorzsolódása az anyaország határain túl, de az együvé tartozás érzése megmaradt”.



– A mai nap a Nemzeti összetartozás napja, amelyet azokkal együtt ünnepelünk, akik az anyaország határain túl megőrizték közös anyanyelvünket, közös történelmünket, közös hagyományainkat, emlékeztetnek népszokásainkra, közös életünk megannyi apró darabjára. Ünnepeljük azokat, akik átörökítették utódaikra magyarságukat az idegen ország hatalmának zaklatásai ellenére, akár érvényesülésük és szabadságuk árán is. Valljuk be: ők Trianon igazi hősei, akiknek életét hazaszeretetük miatt nem ritkán még ma is megkeserítik a hatóságok – tette hozzá Kriza Ákos.

Rajtunk a sor – hívta fel a figyelmet Miskolc polgármestere –, hogy a történelem újabb fejezeteit megírjuk, összeadva a nemzet valamennyi tagjának tudását és erejét városunk és az ország közössége érdekében. Meg kell találnunk az egymáshoz vezető utakat, és mindnyájunknak a maga helyét a nemzet egészében. Mert a nemzetnek mindegyikünkre szüksége van.

osszetartozas_napja_130604ml_1.jpg

– Építsük újjá közösségeinket, építsük újjá a nemzetet! Dolgozzunk együtt Magyarország és a magyar nemzet megújulásáért, hogy megerősítsük otthonunkat itt, a Kárpát-medencében – szólította fel a megemlékezőket Kriza Ákos, majd kiemelte: a magyarság számára fontos, hogy a nemzet békéjével hozzájáruljon a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez – zárta ünnepi beszédét Kriza Ákos.

Miskolc polgármesterének teljes ünnepi beszéde IDE kattintva olvasható.

„És mégis élünk…!” – emlékműsor a Művészetek Házában

osszetartozas_musor_130604ml_02.jpg

Kriza Ákos polgármester megemlékező szavait követően „És mégis élünk…!” címmel emlékműsort tekinthettek meg az érdeklődők – köztük Miskolc alpolgármesterei, országgyűlési és több önkormányzati képviselője, valamint kulturális intézmények vezetői és munkatársai –, melyben többek között Juhász Gyulától, Wass Alberttől és Reményik Sándortól hangzottak el a trianoni nemzeti fájdalomról szóló költemények. A műsorban előbb Lengyel Laura csellóművész játékát hallgathatták meg a jelenlévők, de közreműködött az emlékműsorban a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus és a Cantus Agriensis Kórus is. Előbbi művészeti vezetője, utóbbi karnagya egyaránt Gergely Péter Pál volt. A kórusok mellett a Püspöki Péter művészeti vezető irányításával működő Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület – ezúttal Balázs Istvánnal kiegészülve – irodalmi összeállítása hangzott el, melyet Zalányi Gyula szerkesztett és rendezett.

Kujan I.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2018-02-26 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!