Zöld Nyíl

Kényelmes, tágas – és Pilsenben már népszerű!

2013-06-03 14:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE pilsen_villamos_utca_130603.jpg

A pilsenieknek tetszik az új miskolci villamos – ezt kollégáink jelentették a helyszínről, akik a város és a Miskolc Holding delegációjával a helyszínen gyűjtenek tapasztalatot a járműről. Hamarosan a miskolciak is véleményt alkothatnak, legalábbis a külsejéről, hiszen júliusban Miskolcra érkezik az első két villamos. Utasokat azonban majd csak hosszas tesztelés után szállíthat.

Az egyes számú prototípust láthatják a pilseniek az utcákon, azt ugyanis május közepe óta tesztelik városi környezetben. Szinte mindenki megnézi, nagyon sokan le is fotózzák, elmondható, hogy abszolút figyelmet kelt, méghozzá a szó jó értelmében. A másodikon még a Skoda gyárban dolgoznak, szerelik össze, de egy hónap múlva biztosan készen lesz az is.

A miskolci delegáció közelről is megismerkedhetett az új villamossal. Kriza Ákos polgármester, Devecz Miklós, az MVK Zrt. vezérigazgatója a Skoda vezetésével együtt utazott egy kört a villamossal.
Kollégáink tapasztalata szerint bár ez a jármű mindössze körülbelül 20 centivel szélesebb, mint a Tátra, mégis sokkal tágasabbnak tűnik. Nagyon jó, kényelmes az elrendezése, van kialakított hely babakocsinak, kerékpárnak, kerekesszéknek is.
Az utastájékoztató rendszert és a jegykezelőket a napokban szerelik be.

pilsen_villamos_gyar_130603.jpgAmint arról beszámoltunk, Zdenek Majer, a Skoda elnökhelyettese a napokban úgy nyilatkozott Miskolc új villamosairól: a Skoda 26T villamos a cégnek olyan zászlóshajója, mint a Skoda autógyárnak a Superb limuzin.

A Zöld Nyíl villamosprojekt keretében megrendelt 31 új villamosból valószínűleg július közepén érkezik Miskolcra az első két jármű, várhatóan egyszerre. Augusztus elején pedig, a megfelelő hatósági ellenőrzés után az egyik jármű kijöhet a miskolci pályára és itt fogja megtenni azt a 10 ezer kilométeres próbafutást, ami szükséges a hatósági engedély megszerzéséhez.

A pilseni látogatás részleteiről kedden számolunk be.

Tajthy Á.
Fotó: Tajthy Ákos, Devecz Miklós



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!