AVE Miskolc Kft.

Fidesz: örvendetes a miskolci szemétdíj csökkenése

2013-05-31 14:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE ave-kukasauto-120110ml_17.jpg

A miskolci Fidesz frakció szerint is örvendetes, hogy érvényesül a városvezetés szándéka, vagyis júliustól csökken a szemétszállítás díja Miskolcon – jelentette ki Soós Attila, a Fidesz miskolci önkormányzati képviselője pénteken.

Soós Attila kijelentette, ismeretes mindenki előtt Miskolcon, hogy a városvezetés és az AVE-Miskolc Kft. többségi tulajdonosa között hosszú hónapja zajlottak a tárgyalások azzal kapcsolatban, hogy csökkenhessen a szemétszállítás díja Miskolcon.
–Ahogy a kormány megígérte a rezsi csökkentését, és ígéretét tudatosan be is tartja, úgy a városvezetésnek is alapvető feladata, hogy a Miskolcon élők és dolgozók érdekeit szolgálja szemétszállítás ügyében is – mondta.

A képviselő hangsúlyozta, a szemétszállítás díjának csökkentéséről szóló eredményes tárgyalássorozat annál is inkább jelentős siker a városnak, mert a szemétszállítási cégben csupán kisebbségi tulajdonos.
– Mi kezdettől fogva azt képviseltük, hogy nem megengedhető, nem folytatható az a tendencia, hogy az elmúlt évtizedben gyakorlatilag szabadárassá alakították a szemétszállítás díját. A külföldi tulajdonos megszokhatta, hogy a több százmilliós elért eredmény ellenére és ezzel együtt is úgy alakítja a szolgáltatás árát, ahogy akarja, miközben pontosan tudta azt, hogy a várossal azért van egyeztetési kötelezettsége. Ez mindeddig nem történt meg, nagyon örülünk annak, hogy hosszú évek után most igen, és érvényesülni tud e tekintetben is a kormányzati és önkormányzati rezsicsökkentésre irányuló szándék – jelentette ki Soós Attila.

Az önkormányzati képviselő kijelentette azt is, egy méltányos eredménynek minden gazdasági társaságnál helye van, hogy fenntarthassa, vagy akár fejleszthesse az általa kínált szolgáltatás színvonalát, illetve, hogy a tulajdonos is megtalálja számítását.
– Ezzel nincs is baj, azzal van baj, ha az aránytalan és méltánytalan – szögezte le Soós Attila.

Mint ismert, az AVE Miskolc Kft. szerdán jelentette be, hogy júliustól csökken a szemétszállítási díj Miskolcon. A rezsicsökkentést nem csak a családi házban, hanem a társasházakban élők is megéreznek majd. A csökkentett díj a harmadik negyedévtől jelenik meg a miskolciak számláiban. Kiss Péter, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója szerint a legtöbb háztartásban, illetve társasháznál több mint tíz százalékos lesz, a bejelentésről szóló cikkünk itt olvasható.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, ezt követően tegnap azt jelentette be, hogy ősszel további rezsicsökkentések is várhatók.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!