Operafesztivál

Miskolc a TV2 Kalandjáratában

2013-05-30 10:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A következő hónapokban háromszor is kiemelten jelenik majd meg Miskolc a Kandász Andrea műsorában, a Kalandjáratban.

Miskolcon forgat a TV2 Kalandjárat című műsora számára Kandász Andrea. Három alkalommal forog majd az országos kereskedelmi csatorna kamerája Miskolcon. Elsőként az operafesztivál nyitónapját dokumentálja a stáb – a téma pedig természetesen a fesztivál és a köré szerveződő programok lesznek.

A turisztikai magazinműsor munkatársai második alkalommal Lillafüredet és környékét, az Avast és Diósgyőrt járják majd be, s leginkább a családoknak ajánlanak miskolci programot, júliusban.

– A harmadik alkalom szeptemberben lesz – augusztusi forgatással –, amikor a Barlangfürdő, a Miskolci Nemzeti Színház, a Pannon-tenger Múzeum és az őszi programlehetőségek kerülnek terítékre. A Barlangfürdő azért kerül az őszi számba, mert a tapasztalatok szerint inkább az őszi-téli időszakban kell ráerősíteni a forgalomra, s mivel a tervek szerint ekkor lesz a VizesKedd(j) akció is – tájékoztatta szerkesztőségünket a TDM menedzsmentje.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!