Gazdaság

Tizenöt éve biztos pont Miskolcon a Shinwa

2013-05-29 14:59

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE shinwa_forum_130529ml_25.jpg

Továbbra is stabil a miskolci Shinwa helyzete, a hazai és a nemzetközi piacon is, Miskolc pedig minden rendelkezésre álló eszközzel segít minden olyan céget, mely munkahelyet teremt, és a gazdaságot élénkíti a térségben – hangzott el szerdán az Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter a Shinwában megrendezett beszállítói fórumán.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta, Miskolcnak minden munkahely számít, és mindazokat a gazdasági társaságokat támogatja a város, akik Miskolc teremtenek munkahelyet.
– Fontos volt számomra, hogy ezen a megbeszélésen gyárlátogatáson és az azt követő fórumon részt vegyek, hiszen itt jelen volt a Észak-magyarországi Autóipari Klaszter legtöbb tagja. Itt megtudhattam, milyen gondjaik vannak, de a megbeszélés inkább a pozitívumokat emelte ki. Megtudhattuk, hogyan tud a változó gazdasági környezetben is előre lépni a Shinwa, úgy a termelésben, mint a munkahelyteremtésben – mondta Kriza Ákos.

shinwa_forum_130529ml_02.jpg
A képen balról jobbra: Zahorán Zoltán sales és marketing menedzser, Bihall Tamás BOKIK-elnök, Kriza Ákos polgármester, Bottyán Zsolt gyárigazgató és Ong Boon Hock, a Shinwa Magyarország Precíziós Kft. ügyvezető igazgatója.

Mint a polgármester elmondta, minden olyan egyeztetésen kiemelt fontosságú a jelenléte, amely munkahelyteremtéssel, gazdasággal kapcsolatos, és bár az önkormányzatokról általánosságban elmondható, hogy korlátosak az anyagi lehetőségei, azért a cégeket infrastrukturális és humán-erőforrást biztosító fejlesztésekkel és a kormányzattal való egyeztetésekkel segíteni tudják. Kriza Ákos hangsúlyozta, a gépgyártás egy olyan ágazat, melyet nem csupán a kormány támogat kiemelten, de Miskolc városa is, egyrészt az itteni évszázados ipari hagyományok miatt, másrészt pedig az ágazatban rejlő gazdasági lehetőségek miatt.

Bihall Tamás
, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke méltatta a Shinwa koordináló szerepét az Észak-magyarországi Autóipari Klaszterben, hangsúlyozva, a BOKIK tapasztalatai szerint a gazdasági társaságok együttműködésének egy igen eredményes módja ez a forma. Mint mondta, a BOKIK, a várossal együtt segíteni kívánja azt is, hogy a kormány keleti nyitást megcélzó politikája a klasztertagoknak is új lehetőségeket biztosítson a jövőben.

shinwa_forum_130529ml_18.jpg

Zahorán Zoltán
sales és marketing menedzser a gyárról szólva elmondta, a Shinwa Magyarország Precíziós Kft.-t 1998. február 16-án – azaz közel 14 éve – alapította meg a japán tulajdonú Shinwa Company Limited (2004-től Shinwa International Holding Ltd). A beruházásnak akkor kiemelt jelentősége volt régiónkban, hiszen Észak-Magyarországon a Shinwa cégcsoport gyára tekinthető a külföldi tőke első megnyilvánulásának. Akkor az anyavállalat célja a magyarországi beruházással az európai partnerek jobb, hatékonyabb, gyorsabb kiszolgálása volt, s ez a mai napig is fontos szempont maradt.

A miskolci gyáregységben több részleg üzemel: összeszerelő üzem, műanyag-feldolgozó üzem, festőüzem és lézergravírozó üzem. A Shinwa Kft. a kezdetektől második körös autóipari beszállítóként működik.
Kezdetben személygépkocsik kazettás lejátszóinak mechanikai főegységeit, alkatrészeit gyártottuk, illetve szereltük össze. Ma már főként a műszerfal részét képező CD-lejátszó- és klímavezérlő előlapok, és a hozzájuk tartozó gombkészletek fröccsöntésével foglalkozik társaságunk, melyet a rendelkezésre álló legmodernebb technikákkal végzünk – mondta.

shinwa_forum_130529ml_04.jpg

A cég legnagyobb külső vevői között megtalálható a Continental Automotive Czech Republic, a Panasonic Automotive Systems, a Behr-Hella Thermocontrol GmbH, a Leopold Kostal GmbH & Co., Delphi Automotive Systems – Portugal SA, a Flextronics International Kft és az Alpine Európai Elektronikai Ipari Kft.

A Shinwa Magyarország Precíziós Kft. gyártja és szereli az előlapokat az alábbi autókba: Mercedes A, B, C és E osztály, Smart, Skoda Octavia, Skoda Suberb, Fiat Punto Evo, Fiat Doblo, Fiat Ducato, Opel Zafira, Toyota Avensis, Honda Civic.

shinwa_forum_130529ml_27.jpg

Bottyán Zsolt
gyárigazgató a beszállítói fórum jelentőségét abban látja elsősorban, hogy egy-egy ilyen alkalommal nem csupán a klasztertagokkal, de a város és a BOKIK vezetésével is találkozni, egyeztetni tudnak.
– Itt helyben be tudjuk mutatni, hogy mit állítunk elő, hogy milyen területeken tudunk együttműködni, és hogyan tudjuk ezt kiterjeszteni, továbbfejleszteni – mondta. A Shinwa helyzetét stabilnak nevezte, megismételte tavalyi állítását, mely szerint a cég a 2009-es válságot követően ismét fel tudott fejlődni, lábra állt, és a már azon autóipari beszállítók közé tartozik, akik arról tudnak beszámolni, hogy hogyan tudják növelni a termelést, a fejlődő kapcsolatoknak köszönhetően.

A tájékoztatót és követően, a fórumot megelőzően Kriza Ákos polgármester Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, és a klaszter tagjai Bottyán Zsolt gyárigazgató vezetésével megtekintették a gyár egységeiben folyó termelést is.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-10-14 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!