Közélet

Hittel, tisztességgel a közjó érdekében (Ludnik Ferenc – Szemere Bertalan Közéleti Díj)

2013-05-11 12:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ludnik Ferenc hosszú időn át tevékenykedett a város érdekében, és több évtizeden keresztül segítette gazdasági tanácsaival az önkormányzatot és intézményeit.

Ludnik Ferenc Sajóládon született 1942-ben. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, majd Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett közgazdász diplomát. Tíz éven át dolgozott a Miskolci Járási Tanács Pénzügyi Osztályán – mint költségvetési csoportvezető – majd a földművelési tárcához tartozó megyei intézmények gazdasági vezetőjeként tevékenykedett 27 évig.

Később költségvetési tapasztalatait hasznosítva kapcsolódott be a közéletbe: 1986-ban először volt lehetőség arra, hogy a tanácsi választásokon a lakosság is jelöltet állítson, ekkor a városi tanács és a költségvetési bizottság tagjává választották. A demokratikus rendszerváltást követően tagja lett az első szabadon választott közgyűlésnek, 1990–1994 között a város költségvetési bizottságában dolgozott.

ludnik_ferenc_ml_img_9194.jpg

1994 és 1998 között köztisztviselőként nem lehetett önkormányzati képviselő, de a költségvetési bizottságban – a KDNP tagjaként – tanácsadói munkájával segítette a városvezetés munkáját. Az 1998–2002 közötti időszakban ismét önkormányzati képviselő volt, és ellátta a költségvetési bizottság elnöki teendőit is. A közgyűléstől kapott megbízás alapján ő vezette a miskolci kórházak pénzügyi konszolidálására létrehozott, eredményesen működő bizottságot.

– Szívesen emlékszem erre az időszakra, mert ennek a munkának komoly eredménye volt. Több mint másfél éves munkával, a kórházvezetők bevonásával sikerült elérnünk, hogy ne legyen 30 napnál régebbi adóssága egyik intézménynek sem – mondja erről Ludnik Ferenc.

2002-ben megbízást kapott a DFC felügyelő bizottsági elnök feladatainak ellátására. Kiemelte, ma is lelkes DVTK-szurkoló, a csapat valamennyi mérkőzésén ott van.
– Mióta az eszemet tudom, hűséges szurkolója vagyok a Diósgyőrnek. Ezt sokan tudják rólam, de bárki megtudhatja a mobiltelefonom csengőhangjáról is. Azon ugyanis csak azt lehet hallani: „Amíg élek én…”

2002–2006 között újra városi képviselőként, a Városüzemeltetési Bizottság tagjaként dolgozott. Mint mondja, összességében – kisebb megszakításokkal – 20 éven át segítette a mindenkori városvezetés munkáját gazdasági tanácsaival, közgyűlési, bizottsági tevékenységével. Ma is ebben a szellemben támogatja a lakóhelye szerinti választókerületben működő önkormányzati képviselők tevékenységét, úgy, ahogy mindig is igyekezett dolgozni: „hittel, tisztességgel a közjó érdekében”.

A rendszerváltást követően tagja lett a Kereszténydemokrata Néppártnak, ennek egyik megyei alelnökévé is megválasztották. Alapító tagja a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek.
Munkája mellett több mint 20 éve vállal szerepet a Miskolci Szent Anna Római Katolikus Egyházközség, megalakulása óta a Szent Anna Kolping Család Egyesület tevékenységében.

A város érdekében végzett több évtizedes munkáját Miskolc város ünnepén Szemere Bertalan Közéleti Díjjal ismerik el.

Sz. S.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!