Közélet

„Építeni az embert mindig emberebbé” (Dufala József – Pro Urbe)

2013-05-11 12:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dufala_belsoepitesz_130422ml_04.jpg

Megszelídíteni az anyagot, lelket adni az elkészült tereknek – ebben a szellemben dolgozott Dufala József belsőépítész, akit a város arculatát meghatározó építésztervezői tevékenységéért 2013-ban Pro Urbe Díjjal tüntet ki Miskolc város ünnepén.

Dufala József 1933-ban született Rudabányán, itt általános iskolásként került először kapcsolatba a képzőművészettel.
– Szerencsésnek tartom magam, mert nagyon alapos képzést kaptam már elemitől kezdve egészen a főiskoláig, ráadásul nagyon jó tanároktól – mondja Dufala József, aki gimnáziumi tanulmányait Miskolcon, a Lévay József Gimnáziumban végezte, rajzolni és festeni Imreh Zsigmond művésztanárnál tanult, és itt sajátította el az ábrázoló geometriát is. A Magyar Iparművészeti Főiskola belsőépítő művész szakán diplomadíjjal szerzett oklevelet 1958-ban. Festőművész tanára a miskolci Döbröczöni Kálmán volt.

dufala_belsoepitesz_130422ml_07.jpg

Diploma után a budapesti KÖZTI-ben lett volna lehetősége elhelyezkedni, de a Miskolci Nemzeti Színház rekonstrukciós munkálatai miatt kikérte a Miskolci Tervező Vállalat. Miskolcra szívesen jött, hazajött. A színházban legemlékezetesebb feladata a nézőtéri óriáscsillár volt.

Dufala József 1958–1990 közt számos miskolci középületnek, egyebek mellett a Miskolci Egyetem I. számú előadótermének, a Juno szállodának, az Alabárdos étteremnek, a Művészklubnak, a megyei könyvtárnak, a Vasas Művelődési Központnak, a Nagypostának, az ITC-székháznak, az egykori Szemere úti és Széchenyi utcai OTP-fióknak belsőépítésze. Saját bevallása szerint nehéz munkái közül kiválasztani azt, ami számára a legkedvesebb, de ha mégis meg kell tennie, az egykori Művészklubot (a mai Kamaraszínház, az egykori Miskolci Galéria épületében volt megtalálható) jelölné meg, mégpedig azért, mert „ott mindenki jól érezte magát”, függetlenül attól, honnan jött, mivel foglalkozott.

Mint mondja, Miskolcon a fő feladata az volt, hogy a nehézipari központtá váló, benépesülő város lakótelepei mellett épülő közösségi tereket megtervezze. Az egyedülálló funkcionális és szépészeti megoldásokat megfogalmazó belsőépítész elmondása szerint volt ugyan mindig egy elvárás, amit teljesíteni kellett, azonban fő feladata az volt, hogy az elkészült épületek durva belső terét „átfogalmazza” a majdani funkcióknak megfelelően.

dufala_belsoepitesz_130422ml_08.jpg

– Az ember testből, lélekből és szellemből áll, az általam tervezett tereknél is mindig ezt az emberi léptéket vettem figyelembe, az épület testiségét megtölteni szellemmel, lélekkel. A célom az volt, hogy az emberek, akik használni fogják ezeket a középületeket, boldogok legyenek ott, harmóniában legyenek az épülettel, és ezáltal magukkal is – mondja Dufala József.

Megtisztelőnek tartja a neki megítélt Pro Urbe Díjat, mint mondja, „örül, ha terveivel, tereivel örömet okozott és okoz másoknak, és örül, hogy ezt a jelenkor is elismeri”.

T. Á.
Fotó: M. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!