Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Tavaszi nagytakarítás Lyukóban

2013-04-29 18:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szemetszedes_lyukoban_130429_fkcs_2.jpg

Tavaszi nagytakarítást, szemétszedési akciót szerveztek Lyukóban hétfőn, méghozzá nem is első alkalommal. Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is csatlakoztak a helyi lakosok az akcióhoz.

A Miskolci Városgazda Kft. és az AVE Miskolc Kft. támogatásával rendezte meg idén is a Regionális Civil Központ Alapítvány vezetésével szerveződött szociális konzorcium, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény koordinálásával a nagytakarítást. A Városgazda konténereket helyezett ki a hétvégén, az AVE pedig több száz zsákot, kesztyűt, mellényt biztosított, a teleszedett zsákokat pedig ingyen szállítják el a nap végén.

Az akcióhoz a forrást a TIOP pályázatból indult Komplex Telepprogram, illetve az egyesített szociális intézmény biztosította a felajánlások mellett. Ahogy utóbbi munkatársai koordinálták a négy helyszínen a munkát is és osztották ki a szükséges eszközöket. Bár a családgondozók jelezték a környéken élőknek, hogy ilyen akció lesz, mégsem volt szükség nagy reklámozásra, hogy érkezzenek az önkéntesek.

szemetszedes_lyukoban_130429_fkcs_10.jpg

Az akciókra való igényt Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény vezetője szerint mi sem jelzi jobban, mint, hogy a hétvégén kihelyezett konténereket hétfő reggelre, az akció kezdetére a lakosok már tele is rakták. De volt keletje a zsákoknak is, a Gulyakút egyik felső utcájában például több család is nekigyürkőzött, még a gyerekek is beálltak. Rendes Hermina például még tíz sincs, de azt mondja jó lesz nekik, ha eltűnik az utcából a szemét. Egyet ért vele a mellette zsákoló felnőtt, Váradi Ivett is, mondván: az ott élők érdeke, hogy tisztább legyen a környezetük, ha pedig van egy ilyen lehetőség, akkor feltétlen ki kell használni. Mint hozzáteszi még, jó lenne, ha gyakrabban is szerveznének ilyen szemétszedéseket.

Az akció rendszeresebbé tételét támogatja Horváth Ferenc is, aki két fiával együtt dolgozott a szemét eltüntetésén, egy bokros részen. Mint mondja nagy probléma, hogy ide nem jár fel a szemetes autó, így nem tudnak más tenni, mint egy helyre gyűjteni a szemetet. Ilyenkor legalább esélyt kapnak rá, hogy eltüntessék. Jónak tartaná, ha lenne a közelükben legalább egy konténer, ahová lepakolhatnák a szemetet.

szemetszedes_lyukoban_130429_fkcs_15.jpg

Földessy Judit is arról beszél, hogy Lyukó hatalmas terület, ahol sok a mélyszegénységben élő ember, miközben közművek alig vannak, az infrastruktúra sem túl jó, így nem csoda, hogy a rossz úton a szemetes autó sem jár fel. Éppen ezért szükséges ilyen akciókat szervezni a helyiek bevonásával, akik, ha maguk is részt vesznek a lakókörnyezetük megtisztításában, akkor utána jobban is vigyáznak a tisztaságára már.

szemetszedes_lyukoban_130429_fkcs_18.jpg

A szervező RECIK Alapítvány munkatársa, Kovács Kamilla szerint is jól mozgósíthatók a helyi lakosok a városrészben, ha olyan összefogásról van szó, ami a környezetük tisztaságát célozza meg. Mivel idén már harmadszor sikerült megrendezni a tavaszi nagytakarítást, így bíznak benne, hogy hagyománnyá válik és a támogatóik segítségével jövőre is sok szemetet szedhetnek majd össze.

H. I.
Fotó: F. Kaderják Csilla



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!